Vajon te is kapcsolatfüggő vagy?

Egy kapcsolatfüggő saját magát csapja be
Egy kapcsolatfüggő saját magát csapja be

Gondolkodtál már azon, hogy miért vagy valójában a pároddal? Ő a tökéletes férfi számodra, vagy csak mindenképpen kell melléd valaki? A kapcsolatfüggőség egy nagyon gyakori jelenség, így nem meglepő, ha te is áldozatául estél.

Az ember társas lény

Egyszer egy barátom azt mondta nekem, Ádám és Éva sem véletlenül jöttek ketten erre a világra. „Az ember páros lény” – fogalmazott. Kétségtelen, együtt minden könnyebb. A házimunka két részre oszlik, a rezsiszámlák feleződnek, és a problémákkal sem kell egyedül megbirkózni. Utóbbi persze az összes kapcsolatfüggőség melletti érv közül a legerősebb, hiszen szembenézni a démonjainkkal egymagunkban nagyon nehéz. Joggal hisszük, hogy valakivel az oldalunkon majd könnyebben megy.

Mégsem jó mindenki társnak

Mégis el kéne fogadnunk, hogy csak azért, mert nem akarunk egyedül lenni, nem választhatunk magunk mellé akárkit. Tartozunk magunknak annyival, hogy csak a megfelelő személyt engedjük be az életünkbe. Nem elég, hogy segít a főzésben, nem elég, hogy leviszi a szemetet, nem elég, hogy csöndben meghallgat, nem elég, hogy nem felejti el a születésnapunkat, nem elég, hogy este ott ül mellettünk a kanapén. Egy igazi társ ezeknél sokkal, de sokkal többet tesz.

Egy valódi partner szüntelenül a jó oldaladat látja benned, és egy percre sem feledkezik meg róla, hogy a lehető legszuperebb verziód lehess. Akkor is hisz benned, amikor te magadban nem, akkor is a legjobbat akarja neked, amikor te magadból már ki sem nézed, hogy megérdemled azt.

ad

Akkor is a jó irányba terel, amikor te szívesebben ücsörögnél a langyos vízben. Non-stop azon agyal, hogyan tegyen boldoggá, a problémáidat a sajátjaként éli meg. Ő az az ember, aki akármikor elfutna érted az Északi-sarkra, de közben semmiből sem állna neki kitérni a délire is, ha épp arra lenne szükség.

Ne érd be kevesebbel!

Nem elég érv valaki mellett, hogy „ott van”, hogy „legalább van”. Ha nem hiteti el veled, hogy bármi lehetséges, ha nem érzel vérpezsdítő boldogságot, amikor a közelében vagy, ha nincsen mellette akárki mást kenterbe vágó érved, akkor bizony nem a jó ember mellett vagy.

Tiszteld magadat annyira, hogy nem éred be kevesebbel, mint ami jár neked! Csak a jó okok miatt állapodj meg, és csak a megfelelő érvrendszer mellett mondd azt, hogy végre megtaláltad a társadat! Te is a legjobbat érdemled, ezt sose feledd!

Mihályi Fruzsina

„Nem azért vagyunk egyedül, mert nem kellünk senkinek”

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>