Tökéletes nyári menü a Buddha tál

Három szép Buddha tál
Három szép Buddha tál

A nagy melegben nem kívánod a nehéz ételeket, de már a salátát is unod? A Buddha tál tökéletes, egészséges megoldás a nyári napokra. Mindent tartalmaz, amire szervezetednek szüksége lehet a kiegyensúlyozott működéshez. Mindeközben finom, sőt, még jól is néz ki!

Kerek alakú és tiszta étkezésnek számít

A Buddha tál nevét a Buddha nagy, kerek hasára emlékeztető formáról kapta. Az összetevőit illetően sokaknak mást és mást jelent, de egyben mind egyetérthetünk. A Buddha tál tulajdonképpen egytálétel, amelynek egy részét rizs vagy teljes kiőrlésű gabonák teszik ki, valamint különféle zöldségeket, öntetet és fehérjét is tartalmaz.

Mivel a Buddha tál készítéséhez ideális esetben nem használunk feldolgozott élelmiszereket, fogyasztása megfelel a tiszta étkezés szabályainak. Ugyanakkor magába foglalja a kínai és japán gyógyászat alapelveit, és csökkenti a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát.

A Buddha tál a vegetáriánusok és a vegánok körében is nagy népszerűségnek örvend, hiszen állati eredetű élelmiszerek felhasználása nélkül is könnyen elkészíthető. A fehérje részt kiválthatjuk tofuval, szójával vagy babbal, ha eltekintenénk a húsok vagy halak fogyasztásától.

Most, hogy már mindezt tudod, íme, néhány tipp, hogyan készítheted el a saját Buddha tálad!

Kezdj a gabonával!

Használj főtt, barna rizst, quinoát, árpát vagy bulgurt. Ezek mind teljes kiőrlésű gabonák, amik lassú felszívódásuknak hála, sokáig teltségérzetet biztosítanak. Felgyorsíthatja a Buddha tál elkészítését, ha tartasz a mélyhűtőben néhány adag gabonát lefagyasztva. Így csak elő kell kapnod, ha megéheznél.

Add hozzá a zöldségeket!

Itt az idő, hogy felhasználd a maradékokat! Nyugodtan add hozzá a tegnapi párolt zöldséget, vagy saláta maradékot. Minél több színű és textúrájú zöldséget használsz fel a Buddha tálhoz, annál egészségesebb lesz a végeredmény. Csak ne felejtsd el szépen tálalni!

Jöhet a fehérje!

A Buddha tál elengedhetetlen része a fehérje. Ez ízlés szerint lehet csicseriborsó, tofu, hal vagy akár párolt csirke.

Öntözd meg!

Felejtsd el az előrecsomagolt, boltokban kapható dresszingeket! Finomabb és egészségesebb öntetet dobhatsz össze otthon is, méghozzá pillanatok alatt. Használhatsz görög joghurtot, mustárt, citromlevet, olíva olajat, vagy akár ecetet is.

Szórd meg magokkal!

Szezámmag, chia, szotyola, bármi, amit otthon találsz, megteszi! Ha szereted a teltebb ízeket, használat előtt pirítsd meg kicsit a magokat!

És a ráadás!

Végezetül jöhetnek az extra kívánságok! Néhány szelet avokádó vagy egy kemény tojás, ízlés szerint válogathatsz. A Buddha tál nyitott a legkülönfélébb variációk előtt is.

(D.R.)                                                                                             A cikk forrása itt >>

Fogyás diéta nélkül? Ne koplalj, csak változtass néhány szokásodon!

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>