Ünnepnapotok vagyon már Nektek is. Miattatok. S ez így van jól. Megérdemlitek igazán.
Bár az, hogy léteztek, akkor is ünnep, ha éppen nem látszódik rajtunk. Mert rohanunk, mert a gyerek, mert a házimunka, mert a havibaj, mert a fut-a-lakás, mert, mert, mert.
Pedig fontosak vagytok nekünk. NAGYON.
Ti jelentitek számunkra a biztonságot, az erőt, gyermekeink Édesapját, a Társat, a Szeretőt, a Barátot, a Kedvest.
S van még valaki is, ő az Édesapánk, aki a szemünkben mindig Férfi marad, akárhány éves is most, vagy volt.
A Ti ölelésetektől már szépnek indul a napunk is. Ahogy az is csodás pillanat, hogy hazaérkezhetünk Hozzátok, s ahogy hazavártok bennünket.
Tudjuk, zsörtölődünk eleget. Uramég, de mennyit! S még ha okunk is van rá, akkor is ott bújtok meg ám a szívünkben!
Sőt akkor is ott őrzünk Benneteket, ha már nem vagytok részei az életünknek. Ha csak fényképeken látunk Benneteket, ha már máshoz érkeztek haza, akkor is. Mert attól még mindig egy égbolt van felettünk. A szív pedig nem válogat, nem mérlegel.
Lehet rohanni Hozzátok, ha megvágtuk a kezünket, ha erőre van szükségünk, vagy ha éppen összedőlni készülne a ház.
Ott vagytok mellettünk, mint Ezer-Mester, mint Büszke Oroszlán, mint Mindent-uraló Sas, s mint Gyengéd Szerető, és ó, még mi mindenek!
Szeretném, ha többet ünnepelnénk Benneteket! Hiszem, ha ez így van (így lenne), akkor ennek ragyogása ránk is visszavetül. Mert az a bizonyos tükör, ott a másik szemében.
Becsüljük, hogy vagytok nekünk. Szeretünk felnézni rátok és szeretünk Nőnek lenni mellettetek! Még akkor is, amikor felrobbanunk dühünkben, hogy így meg úgy, és hogy ez nem jó, de az meg borzasztó!
Szanaszét-ruhák és wc tető, fogkrémes tubus és borosta, ego és mufurcság, dac és hagyjál-már-békibe. Ezek mind-mind csak mozzanatok. Aminek azonnal nyoma vész, amikor az utcán sétálva kezetek a kezünk után nyúl. Amikor a reggeli ölelésnél arcotokat a vállunkba fúrjátok.
Amikor váratlanul, – tényleg csak úgy, ok nélkül – kapunk Tőletek egy parányi meglepetést.
Elárulok egy nagy-nagy titkot: amikor elkeseredetten üvöltözünk veletek, Ti mégis odajöttök hozzánk és szótlanul átöleltek bennünket. Hát, az a világ legnagyobb csodája. Úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér! Higgyétek el, így van! (Idáig hallom a szeretetteljes morgolódásotokat: jól van, jól van, hát értem én.)
Azt mondjuk, azt hirdetjük fennen; egészek vagyunk mi nélkületek is!
Azt hiszem, ez így nem fedi a valóságot…
Ott vagytok a reggeleinkben, az estéinkben és éjszakáinkban, a vágyainkban, a gondolatainkban, a könnyeinkben és a mosolyainkban.
Kelletek, na. Ez az igazság. Megkérdőjelezhetetlenül.
Voltatok, vagytok és lesztek is mindig.
Ti, a másik felünk.
Srek Zsuzsanna A Nemzetközi férfinapról itt >>
A férfiak nélkülünk félemberek, csak nem tudják – Legolvasottabb cikkeink
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
