Egyetlen családnak és háztartásnak sem volt könnyű az elmúlt év. Az élet kizökkent a megszokott kerékvágásból. A járványhoz kapcsolódó intézkedések mindenkire vonatkoztak, nem kíméltek sem dolgozót, sem diákot, sem nagymamát, sem munkaadót.
Bizakodással tekintünk a 2021-es tavaszra és a nyárra: ha majd – reményeink szerint – véget ér a veszélyhelyzet, és enyhülnek a szorítások, végre visszatérhetünk régi életünkhöz. Már nagyon várjuk, és tervezzük… Érdemes is.
A dolgozó szülők többsége felhasználta szabadságkeretének nagy részét, logikus döntésnek látszik tehát idén is táborba küldeni a gyerekeket. Kérdés, hogy a táboroztatók – egy teljes éves Covid-tapasztalattal a hátuk mögött – milyen irányelveket követnek, továbbra is lépést tudnak-e tartani az igényekkel és a biztonsági követelményekkel. Tavaly nem fordultak elő különleges esetek, ami a több táborszervező által foganatosított, rendhagyó elővigyázatossági szabályoknak is köszönhető.
Magyarország vezető táborszervezői közösen megalkottak egy 21 pontos ajánlást szervezők részére, amelynek betartásával járványügyi szempontból a lehető legcsekélyebb kockázattal tarthatták meg a táboraikat. Nem vártak az országvezetés május végi döntésére, hanem elébe mentek, így nem érte őket felkészületlenül a korlátozások nyár előtti lazítása: nem kapkodva dolgoztak, hanem mindent alaposan átgondolva és az eshetőségekre felkészülve várták a gyerekeket. Ez a körültekintő előrelátás az aggódó szülők szempontjából 2021-ben is előnyös: idén is érdemes olyan tábor után nézni, amely egyértelműen és őszintén kommunikál irányelveiről és intézkedéseiről.
Tekintettel a szabályok tavalyi sikeres alkalmazására, kézenfekvőnek és okos ötletnek látszik megtartani mindazt, ami a pandémia tavalyi szakaszában is biztonságot és védettséget garantált a srácoknak és minden táborlakónak. Érdemes megjegyezni, hogy a szokványos „tábori betegségek” száma is a tizedére esett vissza.
Néhány fontosabb elem az iránymutatásból: a táborszervezők magukra is érvényes ajánlásai szerint mind a táborozók, mind a személyzet tagjai kötelesek nyilatkozni arról, hogy egészségesnek érzik magukat. Mindenkinek ügyelnie kell a rendre és a tisztaságra, a programokat pedig lehetőség szerint érdemes szabadtéren lebonyolítani. Fontos folyamatosan felhívni a figyelmet élőszóban, táblákkal, feliratokkal és foglalkozásokkal a higiénia, a kézmosás és a szellőztetés elengedhetetlen voltára. Minél több helyen kell fertőtlenítőszereket elhelyezni, a mosdókat, a közös helyiségeket és a közös használati tárgyakat különösen gondos körültekintéssel tisztán tartani.
A PEOPLE TEAM-táborokban az elmúlt években a gyerekek már hozzászokhattak a kézfertőtlenítőkhöz, idén azonban az előzőekhez képest tízszer annyi várja, hogy megtisztíthassa a maszatos kis kezeket. A kézhigiéné jelentőségére való buzdítás bekerül majd néhány szövegbe, így táborindulóba is, hogy végül mantrává váljon mindenki számára.
A kecskeméti PEOPLE TEAM-tábor szervezője, Palotás Attila elmondta, hogy náluk a turnusok alatt korábban két orvos dolgozott, tavalytól azonban már hárman vannak folyamatos készenlétben, azaz nemcsak ellátnak, de ügyelnek a szükséges óvintézkedések betartására is.
Persze nem minden a táboroztatókon áll. A szülő felelőssége felkészíteni gyerekét a várható szabályokra, illetve megkérni arra, hogy kövesse a táborszervezők iránymutatásait. És lehet, hogy az anyuka minden eddiginél jobban vágyik arra, hogy meglátogassa táborozó csemetéjét, ezt érdemes lesz most is, mindhárom választható turnusban elkerülni: (1) július 25–31. (2) augusztus 1–7. (3) augusztus 8–14.
Chripko Lili