Amikor elutazunk, nem csak új épületeket, kultúrákat és túraútvonalakat fedezhetünk fel. Új emberekkel is találkozhatunk, akiken keresztül új élettörténeteket ismerhetünk meg. Talán ez az utazás legszebb része, az új ismeretségek kötése, olykor helyiekkel, olykor más turistákkal.
Útjaim során három inspiráló történetet hallottam 50 fölötti utazóktól. Anekdotáik ráébresztettek, hogy ha valami, hát a kor semmiképpen sem lehet akadálya a világjárásnak. Sztorijaik téged is motiválhatnak, hogy belevágj az ismeretlenbe.
A magányos ausztrál a felesége tiszteletére indult el
Új-Zélandon találkoztam Jamesszel, a magányos utazóval. Éppen félúton jártam a Ben Lomond csúcsa felé, amikor verejtékező homlokom és fürge pulzusom megállj parancsolt. Leültem megpihenni, és pár perc múlva egy ősz hajú úriember szólított meg. Szerette volna, ha fényképet készítek róla, amit hazaküldhet az unokáinak. Örömmel állítottam őt a panoráma elé és örökítettem meg, ahogyan hatvan évesen felmászott ezerkétszáz méter magasba. Szóba elegyedtünk és megtudtam, hogy két évvel ezelőtt veszítette el feleségét, akivel harminchat évvel ezelőtt házasodott össze.
Ausztráliában éltek, de mindenfelé jártak már a világban együtt. Képeket is mutatott három csodaszép gyermekükről és öt – még náluk is szebb – unokájukról. Elmesélte, hogy felesége halála hirtelen érte a családot, és másfél évig nem is igazán tudott felocsúdni a tragédiából. De aztán tudta, fel kell állnia a padlóról és méltón tisztelegnie felesége emléke előtt. James elhatározta, hogy elutazik minden olyan helyre, ahová feleségével már nem volt alkalma elmenni. A melegszívű, kedves úr története rádöbbentett: nem szabad, hogy az egyedüllét tartson minket az utazástól.
Egy pár, akik húsz évet is letagadhatnának a korukból
Srí Lankán, Nuwara Eliya teaültetvényein ismertem meg a holland párt, akiknek nevére sajnos már nem emlékszem. A férfi ötvennyolc, a nő pedig ötvenöt éves volt, de elsőre harmincasoknak tippeltem őket. Sportos, vékony külsejük csaphatott be. Kiderült, hogy épp biciklivel járták körbe Ázsiát. Az utazás mellett akkor döntöttek, amikor gyermekeik kirepültek a fészekből, a nő pedig megelégelte akkori munkáját. Szerencsére sikerült anyagi biztonságot teremteniük, így minden adott volt az utazáshoz.
Semmit sem foglaltak le és semmit sem terveztek meg előre. „Arra megyünk, amerre ösztöneink vezetnek, és addig maradunk ott, amíg másfelé nem húz a szívünk” – mesélték csillogó szemekkel. Boldogok, felszabadultak és fiatalosak voltak. Tetszett, hogy mindent megtesznek azért, hogy házasságuk annyi év után se laposodjon el. Bizonyára azóta is úton vannak.
Elhagyták, de meg nem törhették
A harmadik történetért nem kellett messze mennem, csak a Corvin-negyed egyik kávézójáig. Turisták szerencsére szép számmal találhatók itthon is, így itt is megismerhetünk érdekes történeteket más országok lakóiról. A pénztárnál segítettem Susannek, a kanadai hölgynek, aki nem boldogult az angolul nem beszélő pultos lánnyal. Susan hamar megnyílt és elmesélte, hogy férje egy évvel ezelőtt hagyta el. Derült égből villámcsapásként érte a válás, és sokáig nem tudta, hogyan kéne újrakezdenie ötvenkét évesen. Barátnői buzdítására vágott bele az európai körútba, mely segít neki újradefiniálni önmagát.
„Évtizedek óta nem volt olyan, hogy én, csak mi. Meg kell találnom, ki is Susan, amikor egyedül van.” Szavai keserédesen hangoztak, teljesen még biztosan nem dolgozta föl a válását, viszont áradt belőle az optimizmus. Tiszteletre méltó, ha valaki sebnyalogatás helyett inkább kezébe veszi a sorsát. Példáját remélhetőleg sokan követik majd.
Mihályi Fruzsina
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
