Rendezd a szerelmi életed és a szemöldököd!

50 fölött még bőven aktív életet élünk
50 fölött még bőven aktív életet élünk

Februárban sokat foglalkoztunk az érzelmi életünkkel, és természetesen a megjelenésünkkel, miszerint hogyan őrizzük meg a fiatalságunkat és legyünk fittek 50 fölött is. Legolvasottabb cikkeinkből válogatunk. 

Éljünk inkább egyedül?

Feltettük a kérdést, hogy hol van egy kapcsolat határa, pontosabban van-e értelme annak, hogy együtt maradjunk partnerünkkel annak ellenére, hogy jól tudjuk, nem ő az, akinek mellettünk lenne a helye.

„A társadalmi szerepek az elmúlt évtizedek alatt megváltoztak, amely azt is eredményezte, hogy a nők öntudata is megerősödött. Amikor erős nőkről beszélünk, akkor mára már nem feltétlenül a fizikai erőnlét jut eszünkbe, hanem egy önálló, független, lélekben és mentálisan erős nőre gondolunk.”

Inkább legyünk egyedül, mint olyannal, aki nem érdemel meg minket?

50 fölött megváltoznak a preferenciák

Az 50 fölötti korosztály már tudja, hogy ennek a kornak megvannak a maga előnyei, ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy sok mindenben már hátrányból indulunk. Hogyan tudjuk egyensúlyba hozni mindezt? Miként tudunk megbékélni az adottságainkkal, és hogyan tudunk előnyt kovácsolni a tapasztalatainkból? Ezekre kapunk választ az alábbi cikkben.

Az 50 éves kor előnyei és hátrányai

A szemöldökünk többet elmond rólunk, mint hisszük

Megjelenésünk fontos része az arcunk ápoltsága, hiszen az évek múlásával ott szembesülünk leggyorsabban a változásokkal. Az arcápoláson túl vannak azonban trükkök, amelyekkel fiatalabbnak tűnhetünk. Elsőre furcsán hangzik, de ilyen például az, hogy milyen formát adunk a szemöldökünknek.

Ha odafigyelsz a szemöldöködre, fiatalabbnak tűnhetsz

A második szerelem sikeres lesz?

Az első szerelem letaglózó, és gyakran romantikus véget érő megtapasztalása után egész biztosan a második szerelem következik. De lehetséges, hogy a tapasztalataink nyomán ez már egy tartós kapcsolat lesz? Mi a helyzet a második szerelemmel, másodszorra valóban nagyobb esélyünk van a boldogság megtalálására?

A második szerelem már tényleg az igazi?

Kezdd újra a sportolást!

Az érzelmi életünk mellett a fizikai állapotunkra is kénytelenek vagyunk több figyelmet fordítani. Ebben a korban már nehezebben vágunk bele valami újba még akkor is, ha valaha nagyon is otthon voltunk benne. Legolvasottabb cikkeink között utolsóként azt ajánljuk most figyelmetekbe, ami a sportolás újrakezdéséről szól.

Ha régóta nem sportoltál, adunk 7 tanácsot, hogyan kezdd újra

 

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>