Közösségi média: a gyerekeink menekülnek a Facebook-ról

A közösségi média 50 fölött is alkalmas párkeresésre.
A közösségi média 50 fölött is alkalmas párkeresésre.

„Mindig van újság, amit a neten látott, és szinte soha nem unatkozik, annyira elbűvöli az internet világa. Egyébként azt mesélte, hogy nagyon sok régi barátjával könnyebben tartja a kapcsolatot, és sokkal több információ jut el hozzá, mint eddig. Skype-on pedig az unokáját is láthatja, aki nagyon hiányzik neki.” 

Ki ne találkozott volna a környezetében olyan ötvenen túli ismerőssel, akire ne lennének jellemzőek a fenti sorok. Hogy egy személyes példát mondjak: a Budapesten élő édesanyám az internet nélkül nem láthatná olyan gyakran a külföldön élő unokáit. Nem tudna örülni rögtön aznap egy szép iskolai eredménynek, vagy virtuális puszit küldeni egy lehorzsolt könyökre.

Idősebbek is elkezdhetik az internet használatát

Az online térben való barangolásnak sok előnye van: használhatjuk a modern kor enciklopédiájaként, kapcsolattartásra a barátokkal, régi ismerősökkel, esetleg ismerkedésre. Egyre többen használják az internet nyújtotta szolgáltatásokat a mindennapi logisztika megkönnyítésére. Neten keresztül vásárolnak, intézik hivatalos ügyeiket. A rendszeres internethasználat mellett érvel egy nemrég megjelent tanulmány is. A University of Exeter 2014-es kutatása szerint az internetet és a közösségi oldalakat használó idősebb embereknek jobb az általános egészségi állapotuk. Kognitív képességeik is jobbak, mint internetet nem használó kortársaiké.

Három év alatt 80 százalékkal nőtt a Facebook felhasználó szeniorok száma.

MédiaQ Kft. 2016-ban végzett kutatása pedig azt mutatta, hogy az ötvennél idősebbek napi 2 órát barangolnak az online térben. Az idő egyharmadát a Facebookon, egyharmadát emailezéssel, kapcsolattartással, a maradék időt pedig az interneten való böngészéssel töltik.

A közösségi média fontos szereplője a BB generáció

Az úgynevezett Baby-Boomer (BB) generáció (50-69 éves) tagjai, főként az otthoni számítógépen vagy laptopon csatlakoznak a világhálóhoz és kevésbé használják az okostelefonokat. A BB generáció által leginkább használt funkciók között egyértelműen a Facebook vezet, de gyakran használják a Skype és a Viber szolgáltatásait. A  közép- és felső vezetők körében a LinkedIn is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Jelenleg az ötvenes generáció több, mint fele gondolja úgy, hogy a közösségi háló segítségével jobban tudja tartani a kapcsolatot a szeretteivel, barátaival. De ugyanez a korosztály az, amely a leginkább ápolja valódi kapcsolatait és nem a virtuális térben éli a magánéletét.

Miért van egyre kevesebb fiatal felhasználó a Facebook oldalain?

A 2010-es évekre jellemző tendencia, hogy amíg a legfiatalabb korosztály (13-24 évesek) kezd elfordulni a Facebooktól a Snapchat és az Instagram felé, addig az idősebb felhasználók aránya évről-évre nő a Zuckerberg-galaxisban. A felhasználók több, mint 15 százaléka az ötven év feletti korosztályból kerül ki.

Manapság két dolog befolyásolja a fiatalok csökkenő jelenlétét a Facebook-on. Egyfelől az Instagram és a Snapchat vizualitás-központú szerkesztése jobban kielégíti az igényeiket. Másfelől a szüleik és nagyszüleik egyre erősödő jelenléte nem kedvez a magánéletük védelmében kiálló fiatalok őszinte megnyilvánulásainak.

Ezt a tendenciát támasztja alá egy, a Strategylabs által készített tanulmány, amely szerint 2010 óta

80 százalékkal emelkedett a Facebook szenior felhasználóinak száma. Ezért a marketingesek is egyre jobban figyelnek ennek a korosztálynak a speciális igényeire.

Áldás vagy átok a közösségi média és az internet?

A világban egyre nagyobb méreteket ölt a netfüggőség és ez alól az idősebb korosztály tagjai sem kivételek.

National Information Society Agency (NIA) kutatása szerint négy tényező befolyásolja az időskori netfüggőség kialakulását.  „A pszichológiai tényezők közé olyanok tartoznak, mint a magányosság vagy az elidegenedés, a tehetetlenség és az alacsony önbizalom, a depresszió és a szorongás. Ott vannak a családi tényezők, például olyan szülők, akik maguk is küzdöttek bizonyos addikciókkal. A családi traumák, mint például a válás vagy a megfelelő bizalmi környezet hiánya, ha a családban nem zökkenőmentes a kommunikáció. A társadalmi tényezők közé tartozik a társadalmi vagy csoportnyomás, a „túlélési ösztön” (ha nem internetezek, fontos információkról maradhatok le), az alternatívák hiánya, illetve az információs kultúra általános helyzete.

Előnyök a világhálón és a közösségi média szolgáltatásaiban

Emellett ott vannak az internet kínálta előnyök, mint a névtelenség, a kényelem, a gyorsaság és az azonnali válaszok lehetősége, amelyek együttesen mind a függőséget tudják erősíteni. A magány különösen erős tényező, és kifejezetten azokat a nyugdíjasokat fenyegeti, akik egyedül élnek, és ritkán vagy soha nem találkoznak, beszélnek a gyerekeikkel.

Függőség kialakulása esetén a család és barátok tudnak segítséget nyújtani azzal, hogy több időt töltenek együtt. Utazásokat, programokat szerveznek a szeretteiknek. Ne feledkezzünk meg a modern technika jótékony hatásairól sem. Az internet segítségével az idősebb korosztály tagjai napi szinten tudják tartani a kapcsolatot a családtagjaikkal, szeretteikkel és okosan használva az internetet a saját javukra fordíthatják a cyber-világ előnyeit.

Manga-Zoltán Zsófia