Női találmányok, amelyek jobbá tették a világot

A női találmányok közé tartozik a golyóálló mellény is
A női találmányok közé tartozik a golyóálló mellény is

Biztosan nem lepődsz meg rajta, ha azt olvasod, hogy az eldobható pelenka vagy éppen a mosogatógép feltalálója nő volt. Logikus, hiszen nap mint nap használjuk és nagymértékben megkönnyítik életünket. Vannak azonban egyéb olyan női találmányok, melyeket rendszeresen használsz, de nem is gondolnád, hogy egy nőnek köszönheted őket.

Állítható, behúzható póráz

Mary A. Delaney New York-i nőként rendszeresen szembesült a problémával, hogy bár szeretné, ha kutyája szabadon szaladgálhatna séta közben, állandóan igazgatnia kell a pórázt, hogy mind kedvencét, mind az arra sétáló járókelőket biztonságban tudhassa. Ezt a nehézséget szerette volna leküzdeni, amikor megtervezte a behúzható pórázt, melyet 1908-ban szabadalmaztatott is. Városi kutyásként te is biztosan köszönetet mondanál neki a találmányáért!

Körfűrész

A szövőnőként dolgozó Tabitha Babbitt a közösségben élő favágók munkáját akarta megkönnyíteni, amikor a rokka mintájára feltalálta a körfűrészt. Sőt, saját rokkáját használva el is készítette azt. Ötlete abból indult ki, hogy felismerte, mennyi felesleges idő és energia vész el a kétszemélyes hagyományos fűrészelés közben, így hatékonyabb megoldást keresett. Sajnos mivel Tabitha egy shaker vallási közösség tagja volt, ötletét nem szabadalmaztatta – később más viszont igen -, így hivatalosan nem az ő nevéhez fűződik a találmány.

Monopoly

A Monopoly egy nő ötlete volt, de valaki más szabadalmaztatta
A Monopoly egy nő ötlete volt, de valaki más szabadalmaztatta

Tudtad például, hogy minden idők egyik legkedveltebb társasjátéka női találmány? Elizabeth Magie a XX. század elején tervezte meg a kapitalizmus kritikájaként szolgáló játékát, melyet The Landlord’s Game névre keresztelt. Harminc évvel később Charles Darrow a játékot pontról pontra lekoppintotta, és eladta Monopoly néven a Parker Brothers-nek. Miután a cég tudomást szerzett a turpisságról, 500 dollár kárpótlást fizetett Elizabethnek.

Ablaktörlő

Mary Anderson egy fagyos téli napon látogatott New Yorkba, amikor megfigyelte, hogy a jármű sofőrjének rendszeresen le kell húznia az ablakot, hogy rendesen meg tudja tisztítani. Ennek megoldásaként tervezett egy belülről irányítható gumi lapátot, mely ma már standard eleme a gépjárműveknek. Érdekesség, hogy akkoriban az autógyártó cégek nem voltak elragadtatva az ötlettől, így bár Anderson szabadalmaztatta ötletét, nem tudott profitálni belőle.

COBOL és bug

Dr. Grace Murray Hopper – vagy ahogy becézték, Bámulatos Grace -, nem csak a női találmányok és feltalálók listáját gazdagítja, kiemelkedő személyisége több területen is megmutatkozott. Önmagában is elismerésre méltó, hogy 1934-ben a Yale Egyetemen matematikai doktori címet szerzett, arról már nem is beszélve, hogy az Amerikai Haditengerészetnél ellentengernagy rangig jutott. Részt vett az UNIVAC I, illetve a Mark I számítógépek tervezésében és fejlesztésében. Nevéhez fűződik a COBOL programozási nyelv, melyet ma is széles körben használnak.

Egy városi legenda szerint a bug (jelentése bogár, de átvitt értelemben programozási hibát jelent) kifejezést is neki köszönhetjük, hiszen amikor egy molylepke repült be a Mark 1 belsejébe, parányi termetének köszönhetően ő mászott be érte, hogy kivadássza onnan: megtalálta tehát a bug-ot (a hibát) a rendszerben.

Kevlár

Bár a golyóálló mellény (amely kevlár felhasználásával készül) kevéssé mindennapi használatú eszköz, érdekesség, hogy bizony ez is egy a női találmányok közül. Stephanie Kwolek a gumiabroncsot megerősítő rost kidolgozása közben bukkant az anyagra, mely sokkal könnyebb, mégis ötször erősebb az acélnál. Találmányával azóta emberek ezreinek életét mentette meg.

(J.D.)                                                         Cikk forrása: Mentalfloss, BBC, HuffingtonPost

5 komoly indok, amiért jó ötlet egy női vállalkozás elindítása

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>