A nemzetközi nőnap idei üzenete: #ProfessorProgress

A nemzetközi nőnap célja a figyelemfelkeltés
A nemzetközi nőnap célja a figyelemfelkeltés

A nemzetközi nőnap rólunk, nőkről szól. Ilyenkor megemlékezünk a nők jogaiért folyatott harcokról és ünnepeljük az eredményeit. Ugyanekkor a nőnap felhívja a figyelmet a társadalomban még mindig élő nemi egyenlőtlenségekre is. Ezen a napon kormányok, civil szervezetek és női egyesületek ülnek össze, hogy együtt éltessék a nőket és találjanak megoldásokat a továbbra is fennálló problémákra. 

Hogyan is kezdődött?

A nemzetközi nőnap története egészen az 1900-as évek elejéig tekint vissza. 1908-ban ugyanis az Egyesült Államokban, New Yorkban több mint tizenötezer nő vonult utcára szavazati jogért, magasabb fizetésért és jobb munkakörülményekért tüntetni. Ez az esemény adta az ötletet, hogy minden évben legyen egy nap, ami a nők érdekeit helyezi reflektorfénybe. Így 1913-ban március 8-a már hivatalosan is a nemzetközi nőnap ünnepének számított.

Miért ünnepeljük még mindig?

Azért, mert a nőnap eredeti célja, azaz a nemek közötti egyenlőség elérése még nem teljesült be. A mai napig világszerte küzdenek a nők az őket érő hátrányokkal. Lényegesen kevesebb nő vesz részt a politikai és gazdasági életben, mint férfi, valamint a fizetésük is számottevően alacsonyabb. Nehezebben jutnak hozzá minőségi oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, és sokkal gyakoribb az ellenük elkövetett erőszakos bűncselekmény, családon belüli bántalmazás.

A nőnap ezekre a problémákra hívja fel a figyelmet, miközben ünnepli azokat a nőket, akiknek sikerült átlépni az előttük álló akadályokat. Az elmúlt években felerősödtek a nők jogaiért küzdő mozgalmak. Egyre többen mernek beszélni az őket érő viszontagságokról, ami sikeres kampányokat indított és változásokat kezdeményezett. A teljes egyenlőség eléréséig azonban még hosszú út vezet, kutatások szerint várhatóan 2186-ra sikerül megszüntetni a nemek közötti egyenlőtlenségeket.

Mi az idei év fő témája?

Az idei nemzetközi nőnap fő témája a #ProfessorProgress , ami tulajdonképpen megerősítése az elmúlt időszakok mozgalmainak, amilyen a #MeToo és a #TimesUp. Célja, hogy tovább bátorítsa az embereket az egyenlőségért folytatott harcban.

Hogyan ünneplik a nőnapot a világ körül?

Több országban, mint például Afganisztánban, Kubában, de még Oroszországban és Ugandában is, a nemzetközi nőnap munkaszüneti nap. Kínában, Madagaszkáron és Nepálban azonban csak a nők vehetik ki szabadságnak. A világ többi részén, – ahogy nálunk is – az anyák napjához hasonlóan ünneplik a március nyolcadikát. A férfiak virággal, kisebb ajándékokkal kedveskednek hölgy hozzátartozóiknak, ismerőseiknek.

(D.R.)                                                                                          A cikk forrása itt >>

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>