Nemrég egy filmajánlónk kapcsán Andrea nevű olvasónk írt nekünk arról, hogy szerinte természetes, amikor ötven évesen eltűnik belőlünk a bizakodó, gyermeki lélek, annyi rossz tapasztalat van már a hátunk mögött. Egy másik olvasónk, Bianka erre reagált az alábbi levélben.
„Andrea szívszorító írására szeretnék válaszolni. Szívesen megosztom mindenkivel a saját receptemet arról, hogyan lettem 53 évesen is bizakodó, és maradt meg bennem a gyermeki lélek, csak az a baj, hogy nem tudom, mit csinálok máshogy, mint mások. Csak tippelgetek.
1.
Sok-sok hányattatás után megtértem, vagyis befogadtam Jézust 30 éves koromban. Azóta a terheket nem én cipelem, hanem átengedem neki. (Vagy legalábbis erre törekszem, mert azért ez nem mindig sikerül.)
2.
Nem csinálom azt, ami nekem nem megy, vagyis megpróbáltam én is a kötelező párkapcsolatot, mert ugye mit szólnak a népek, ha nem… De olyan fáradt és meggyötört soha életemben nem voltam, mint akkor. Szóval tudomásul vettem, hogy ez nem az én műfajom. Ahogy gyerekem sincs, mert nem akartam soha. Ez valószínűleg nem teljesen normális, én sem akartam ilyen lenni, de ha már ilyen vagyok, akkor ezt is elfogadtam. És ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz.
3.
Ez abból áll, hogy légy hű magadhoz. Mivel egyedül élek, és olyan munkahelyem van, ahol elfogadnak a bogaraimmal együtt olyannak, amilyen vagyok, ezért nem kell megjátszanom magam soha. A folyamatos megfelelés iszonyú fárasztó dolog. Tudom, mert valamikor én is benne voltam ebben a hülye játékban, de köszönöm szépen, elég volt, kiszálltam belőle.
4.
Szuper érzékenyként – ami nem sértődékenységet jelent, hanem csak annyit, hogy az agyam sokkal több információt feldolgoz, mint kéne, vagyis én sokkal több dolgot észlelek, mint mások – hamarabb elfáradok az emberek között, munka közben, mint mások. Ezért naponta több órát pihenek, mert egyszerűen szükségem van rá, és persze annyit alszom, amennyit csak lehet, akár 8-10 órát is néha, amikor megengedhetem magamnak.
5.
Valószínűleg szerencsém van, mert nem szívom mellre a dolgokat. De lehet, hogy nem így születtem, hanem megtanultam. Még valamikor kislány koromban, amikor kétségbeesve próbáltam elaludni, hiszen a nyomasztó gondjaimra úgysem volt más megoldás, mint hogy tudatosan ne foglalkozzak velük. A folyamatosan ideges, kárhoztató légkör ellen semmit sem tehettem. Akármennyire igyekeztem megfelelni, valami rosszat mindig találtak bennem, amiért alapos verés járt. Vagy amikor 4 éves koromban elhagyott minket az apám, és én úgy döntöttem, hogy ez nem az én hibám, hanem az övé. Vagy egyéb olyan helyzetekben, amiket nem szeretnék leírni, de sikerült megvédenem magam, és azt is sikerült elhinnem, hogy az a helyzet sem az én bűnöm volt. Hiszen én nem bátorítottam fel a pedofil állatot…
Őszintén remélem, hogy valakinek talán segítettem a soraimmal.”
Fehér Bianka
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
