Neked is vannak energiavámpírok a környezetedben? Így védekezz!

Energiavámpírok - Hogyan védekezz?

Sokaknak ismerős a jelenség, amikor egy beszélgetés után úgy érzed magad, mintha teljesen leszívtak volna. Oda minden energiád, jókedved, de még az életkedved is. Ezt teszik veled az energiavámpírok, és bizony hosszú távon is számolnod kell negatív hatásokkal, ha nem tanulod meg kivédeni.

Mitől lesznek ilyenek az energiavámpírok?

Azért azt tudnod kell, hogy ezek az emberek sem szándékosan tesznek kárt benned. Mérgező személyiségük hátterében valamilyen korábban szerzett traumák vagy lelki sérülések állnak. Ezek olyan kárt tettek bennük, hogy elvesztették a képességüket arra, hogy önmaguk töltekezzenek és maguktól boldogok lehessenek.

Emiatt van, hogy az energiavámpírok mások kárára elégítik ki érzelmi szükségleteiket. A pszichológia ugyan nem ezt a kifejezést használja rájuk, de foglalkozik a jelenséggel, sőt, több kategóriát is elkülönít:

  • A nárcisztikus személyiségről több alkalommal írtunk már. Ők jellemzően ledegradálnak, értéktelennek éreztetnek téged, miközben azzal vannak elfoglalva, hogy magukat előtérbe helyezhessék
  • Az áldozat az a típus, aki folytonosan sajnálja – sőt, sajnáltatja – önmagát. Minden rossz vele történik, de segíteni úgysem tudsz, mert tanácsaidra is kifogásokkal reagál.
  • A kontrolláló energiavámpírok arra törekednek, hogy minden úgy történjen, ahogyan ők elképzelték. Teljesen átveszik az irányítást feletted, miközben a véleményed, az érzéseid semmibe veszik.
  • A drámakirályok/királynők a legkisebb problémából is óriásit varázsolnak, és természetesen mindig megtalálnak téged vele. A panaszáradat után úgy érzed magad, mint egy leeresztett lufi.
  • És vannak, akik egyszerűen képtelen maguk megbirkózni negatív érzelmeikkel, ezért téged használnak lelki szemetesládának. Az se kell, hogy közeli kapcsolatba legyetek, csak hogy épp a közelben legyél. Ezek az energiavámpírok rád okádják az összes problémájukat, majd odébb állnak.

Mit tehetsz ellene?

A legfontosabb leszögezni, hogy te nem tudod megváltoztatni az energiavámpírokat. Ahhoz komoly pszichoterápiás munkára van szükség, hogy ők be tudják tömni a személyiségükben keletkezett töréseket, ami a mérgező jellemet kiváltja.

ad

Amit tenni tudsz, hogy magaddal foglalkozol. Önfejlesztés és tudatosság útján megtanulhatod meghúzni a határt az energiavámpírokkal szemben. Olyan értelemben is, minthogy mondhatsz nemet és elsétálhatsz a panaszáradat elől. De olyan értelemben is, hogy megtanulhatod külön kezelni a saját érzelmeid az általa vetített érzelmektől. Így hiába kapod a nyakadba a jó adag negativitást, nyugodt tudsz maradni, mert tudod, hogy ez a ő gondja, nem a tiéd.

Mérgező kapcsolatok ellen leghatásosabb az önvédelem

Források: Jog és Pszichológia előadássorozat, Mindset

Kiemelt kép forrása: PowerOfPositivity