A következő péntek estén bár nagyon kimerült voltam, semmi esetre sem hagytam volna ki a pakisztáni szerelmemmel való társalgást. Lázasan vártam a jelentkezését. Tizenegy óra körül láttam, hogy végre elérhető a skype-on. Akkor én jelentkeztem előbb.
Miután váltottunk pár szót, közölte, hogy két perc és visszajön.
Teltek-múltak a hosszú percek, én meg csak vártam rá. Később hallottam, hogy valakivel telefonon beszél az anyanyelvén, de olyan kedvesen és lágyan, ahogyan csak a szerelmével beszélhet az ember. Hideg tőrdöfésként ért mindez. Sokkolt, megrökönyödve hallgattam a turbékolást. Mérgemben és megalázottságomban csak azért nem kapcsoltam ki a skype-ot, mert kíváncsi voltam, hogy Rahib hogyan fogja mindezt megmagyarázni.
Amikor visszajött, komor arccal fogadtam. Nem értette, mi a bajom. Szárazon közöltem, hogy nagyon sokáig váratott, és közben hallottam, ahogy mással telefonált. Erre kiakadt, hogy ez nekem miért jelent problémát, miért ne telefonálhatna akkor, amikor neki jól esik. Keményen nekem szegezte, hogy nem tetszik neki a féltékenységem.
Erre azt válaszoltam, hogy ez a részemről nem féltékenység, csak védeni akarom a határaimat. Hozzáfűztem, hogy előzőleg megállapodtunk abban, hogyha valamelyikünknek lenne valakije, azt tudatjuk a másikkal. Erre ő váltig állította, neki senkije sincs, hogyan is képzelhetem, hogy akkor beszél egy másik nővel, amikor én ott várom őt a skype-on.
Azonban nagyon gyanús volt nekem ez az egész, éreztem, hogy ködösít.
Azzal búcsúztam tőle, hogy fáradt vagyok, megyek aludni. Másnap reggel láttam, hogy három nem fogadott hívásom volt Rahib-tól. Miután visszahívtam, bűnbánóan, szerelmesen közölte, hogy én vagyok neki a legfontosabb ember. Beismerte, hogy valóban nagy hibát követett el az előző esti telefonálással, de az egy rettenetesen fontos és halaszthatatlan beszélgetés volt, annyira, hogy közben megfelejtkezett az időről, mindenről és mindenkiről. Ilyet ő még soha nem tett. Nem akart engem ezzel megbántani. Kérte, hogy felejtsem el ezt az egészet, és bocsássak meg neki.
Igazság szerint nem éreztem jobban magam a magyarázkodásától, mert az egészet annyira érzelemmentesen adta elő. A megbánása mögött nem éreztem tartalmat, nem volt hiteles, és nagyon furcsálltam, hogy még mindig nem nevezte meg az illetőt, akivel beszélt. Valamit nagyon titkolhatott előttem, hiszen azelőtt mindig megosztotta, hogy kivel tölti az idejét, kivel beszél, mit csinál. Eddig meg is bíztam benne. És persze váltig állította, hogy nincs senkije. Egy hang azonban azt mondta bennem, hogy ez az egész hazugság. Ezek után, bizonyos, hogy két, vagy akár több végen égeti a gyertyát.
A kegyelemdöfést még valami megadta.
Amikor elkezdtem ecsetelni neki, hogy egy komoly kapcsolatba mi nem fér bele, akkor kedvesen nekem szegezte, hogy édes, ki beszél köztünk komoly kapcsolatról? Ő inkább nem címkézné semmilyen jelzővel azt, hogy mi van közöttünk, de ez a részéről még közel sem egy komoly kapcsolat. Ő csak örül annak, hogy az életében vagyok, és reméli, hogy ott is maradok, de majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok közöttünk. Az irántam való érzelmeiről is ködösített valamit, de azt megértettem, hogy nem szerelmes belém. Búcsúzáskor pedig magabiztosan kérte, hogy ne ostorozzam magam, inkább hívjam fel őt azonnal, ha kétségeim támadnának.
Teljesen leforrázva éreztem magam, miután befejeztük a beszélgetést.
Világossá vált, hogy egy nagyon erős, manipulatív személyiséggel van dolgom, aki nagyon könnyen maga alá tud gyűrni, ha ezt hagyom. Láttam magam kívülről, hogy az előző beszélgetéseink végeztével is általában rosszul éreztem magam, mivel folyamatosan ott volt bennem egy erős megfelelési kényszer. Mindig elemeztem a viselkedésemet és a szavaimat: mit kellett volna tennem, mit kellett volna másképp mondanom.
Az igazság az, hogy Rahib nagyon nagy hatással volt rám testileg, lelkileg, szellemileg. Igazi pusztító, ördögi szexuális szenvedélyt éreztem iránta. Ez persze nem volt kölcsönös, ő csak játszott volna velem a továbbiakban is, mint macska az egérrel. Tönkrementem volna, ha beengedtem volna őt az életembe, miután pár hónap múlva Magyarországra jön dolgozni. Biztos, hogy hűtlen és megbízhatatlan lett volna egy párkapcsolatban. A pusztító szenvedély pedig közel sem szerelem, a részemről sem. Tehát meg kellene tanulnom végre különbséget tenni a szerelem és a múló szenvedély között.
A hétvégén hosszas vívódás után végre meghoztam a végleges döntést.
Írtam Rahibnak egy rövid búcsúüzenetet, miszerint befejezem a vele való kapcsolattartást, mivel nem tudok többé megbízni benne. Ezek után letiltottam őt az összes, internetes kapcsolatunkról, kitöröltem a telefonszámát is. Nagyon fájt a szakítás, de tudtam, hogy az emberi és női méltóságom megőrzése érdekében ezt kellett tennem.
Tisztában voltam azzal, hogy egy jó ideig rettenetesen fog hiányozni a skype pityegése, ahogy az üzeneteket küldte. Olyankor mindig átmelegedett a szívem. Ezzel együtt hiányozni fognak az esti beszélgetéseink. Legjobban az fáj, hogy temetnem kell a vele kapcsolatos álmaimat, terveimet. Mindenesetre jól tettem, hogy az első intő jel után ilyen hirtelen és drasztikusan zártam le az egészet, mert ha ezek után szóba állok vele, akkor biztos, hogy visszaédesgetett volna magához.
A barátnőm szerint olyan voltam Rahibnak, mintha tevét bérelt volna az online teveklubból.
El tudott nevezni, mindennap meg tudott látogatni, etethetett, itathatott, vagy játszhatott velem. Ám ha ebben az online világban a gazdi nem foglalkozik kedvencével eleget, akkor a teve szárnyacskákkal, glóriával a fején az örök tevemezőre távozik.
Azonban lehullt a lepel a bálványomról. Én pedig, mint a Rózsa Pálinka névvel ellátott, bérelt, online teve, nem a gazdi gondatlansága miatt mentem el az örök tevemezőkre, hanem önszántamból. Most már ott repkedek, vidáman, glóriával a fejem körül, hiszen ügyesen sikerült megszabadulnom a megbízhatatlan gazdimtól.
Fekete Rózsa
Napkeleti kapcsolat: így lettem egy pakisztáni férfi szerelme (1.)
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
