Mit gondol a pszichiáter a Mikulásba vetett hit hatásairól?

A Mikulás mese hatásai egy pszichiáter szerint
A Mikulás és más mítoszok segítik a gyerekek lelki fejlődését

A gyerekeknek hazudni nem ildomos, olykor viszont elnézhető egy-egy kegyes hazugság. A Mikulás mese is egy szabályt erősítő kivétel. Miért hiszik el a gyerekek a piros kabátos, fehér szakállas, nagy pocakos öregúr történetét? Hogyan hat rájuk az igazság? A pszichiáter válaszol. 

Hinni jó!

„Az, hogy a gyerekek hisznek egy mítoszban, melyben egy öregember másokat igyekszik boldoggá tenni, nem hiszem, hogy rossz dolog lenne” – nyilatkozza Dr. Matthew Lorber, gyermekpszichiáter. „A képzelőerő normál része fejlődésünknek, mely segít fejleszteni a kreativitást.”

Nem a Mikulás az egyetlen teremtmény, melyben csillogó szemekkel hisznek a gyerekek. Ott a fogtündér, a Jézuska, és persze ne feledkezzünk meg a húsvéti nyusziról sem. A kicsik állandóan használják fantáziájukat, még akkor is, ha tudják, hogy a képzeletük által kreált lények nem is léteznek. A pszichiáterek szerint aggodalomra inkább az ad okot, ha egy gyermek nem így tesz.

Mitikus történet, valódi értékek

A Télapó körüli legenda igazságban gyökerezik. Szent Miklós valós személy volt. Pénzt és ajándékokat adott a szegényeknek, így vált ismertté. „Ez egy igaz történet, igazi értékekkel, mely inspirálja a gyerekeket” – mondja Dr. Lorber.

A pszichiáter szerint a fogyasztói társadalom korában sajnos értékét veszítette az ajándékozás tisztalelkűsége. Többségében az ünnep mégis jótékony szerepet játszik az emberek életében. Összehozza a családokat, a gyermekeket jó magaviseletre buzdítja (legalább pár napra, míg megijeszti őket a virgács gondolata) és melegséggel árasztja el a szíveket.

Amikor lehull a lepel az igazságról

Minden jónak vége szakad egyszer, ez alól a kedves Télapóba vetett hit sem kivétel. A gyerekek különböző korúak, amikor szembesülnek a valósággal a Mikulás mese kapcsán. Leggyakrabban társaiktól tudják meg a fájó igazságot.

„Megkérdőjelezni, mi valóságos és mi nem az, teljesen normális része a mentális fejlődésüknek”- mondja Dr. Lorber. Amikor a gyerek a Mikulás létezéséről kérdezi a szülőket, át kell gondolni, készen áll-e a csemete az igazságra. A pszichiáter tanácsa szerint érdemes visszakérdezni, hisz-e még benne? Ha igennel felel, talán még érdemes várni.

„A legtöbb szülő megérzi, mikor van itt a megfelelő alkalom, hogy leleplezze a mítoszt” – vallja az orvos. A szembesítéskor elmesélhetjük Szent Miklós történetét, és elmondhatjuk a gyerekeknek, hogy a karácsony szelleme addig él, amíg mi magunk éltetjük azt.

(M.F.)

A cikk forrása itt >>

“Feldaraboltam a Mikulás ajándékát”