Minden, amit tudni akartál az Arkada kezelésről!

Arkada kezelés

A lábkörmök ápolása mindenképpen prioritást élvező feladat, ami mindennek tetejében nem nevezhető otthon megoldható kihívásnak. A ragyogó, vonzó végeredmény titka a hozzáértés. Meg persze a helyesen megválasztott kezelés.

Mit lehet tenni a körömbenövésekkel?

Ez bizony egy sokakat érintő roppantul kényes téma. Sőt, a fájdalmas, mint jelző is abszolút helytálló. Aki már tapasztalta milyen érzés a benőtt köröm tudja, hogy ez nem olyasmi, amit az ember túlzottan sokáig képes eltűrni. És nem is kell! Hogy miért? Azért, mert ami kezdetben egy ártalmatlan benövésnek indul végül kifejezetten rossz irányt vehet. A lábujj bőre, ahova benyomódott a köröm begyulladhat, végül gennyedzeni kezdhet. Magyarul nem érdemes megvárni ezt a szintet, mert ekkor még sok esetben a gyógyszeres terápia sem elkerülhető. Na, de mikor van időben a cselekvés? Igazság szerint nem akkor, amikor már a fájdalom, a diszkomfort érzet jelentkezik, de nyilván ekkor is kifejezetten sokat lehet tenni a megoldás érdekében.

Viszont a folyamatos pedikűrös látogatás, azaz a rendszeres kezelés a legjobb út, hiszen így a nonstop felügyeletnek köszönhetően a kezdődő körömbenövés is eredményesen eltávolítható. Ez a fajta eljárás speciális képesítést igényel, lévén a benövések, valamint a lábkörmöket érintő deformációk külön kategóriába tartoznak. S bár így leírva már-már rémisztőnek tűnnek, korántsem nevezhetőek ritka jelenségeknek. Viszont nem kell ezekbe beletörődni és főleg nem kell kibírni, mert az Arkada hatékony kezelési variációként szolgálhat!

Mi áll a körömdeformitás hátterében?

Nem egyszer a körmök torzulását gombás fertőzés vagy például pikkelysömör okozza. Ezekben az esetekben is az Arkada TC hatásos gyógyírt jelenthet. Mindegy, hogy történetesen szérumról vagy krémről van szó, az alkalmazás garantáltan eredményes. Ráadásul a könyökbőr szárazsága is mérsékelhető a segítségükkel, hogy csak egy bónusz pozitívumot említsünk a termékekkel összefüggésben. Tehát a deformációkba sem kell beletörődni, hiszen a pedikűrös szakmaiságával képes felmérni a helyzetet és megtalálni az indikátorként meghúzódó okokat.