Érni és élni. Megérni, beérni, elérni, átélni, megélni és túlélni. Az ötvenedik év mérföldkő lehet a nőknek. Nem feltétlenül akkor, amikor ünnepeljük, hanem az a körüli években. Talán mindenki szakít időt a mérlegelésre: hol vagyunk, elégedettek vagyunk-e, éppen merre tartunk az életutunkon, kik az útitársaink, ki tudunk-e jelölni újabb célokat? Az idő megy, de vajon mikor fogy el számunkra? Minden változik: de mi ténylegesen a változó korba léptünk.
Számvetést készítettem, s egyúttal a barátnőimet és nőismerőseimet is megkérdeztem, hogy mi érdekli és foglalkoztatja őket ebben az időszakban.
Egyre fontosabb az egészség.
Többet teszünk azért, hogy egészségesek maradjunk fizikailag és lelkileg is. Ehhez ki-ki felhasználja a saját eszközeit, a kirándulást, a különböző sportokat, a meditációt, az egészséges étkezést, a biotermékeket, a szépségápolást. Ha eddig esetleg mérgeztük volna magunkat valamivel, most egyre nagyobb az igényünk a természetes alapanyagokra, a környezetbarát termékekre, az alternatív gyógymódokra, diétákra. Próbálunk már a lelkünkkel is többet törődni: beszélgetünk, önismereti csoportokba, előadásokra járunk, esetleg pszichoterápiába kezdünk.
Vannak persze speciális problémáink, mint például a változó korral járó testi átalakulás. Zavar minket, ezért – amennyire lehetséges – próbálunk tenni ellene. Nagy lelki terhelésnek érezzük az érzelmi ingadozásokat, és a hőhullámokat is csak az érti, aki épp ugyanebben a cipőben jár. Az őszüléstől sem vagyunk valami boldogok.
Sokat dolgozunk.
Ugyanúgy vannak munkával, munkahellyel kapcsolatos problémáink, mint az előző évtizedekben, de valahogy próbáljuk jobban kezelni a stresszt. Időnként nehéz, mert több oldalról nehezedik ránk a nyomás. Félünk a munkahelyi változástól, mert több helyen leírják már ezt a korosztályt – legyen bármilyen tapasztalt is. De van példa arra is, hogyan tanul meg valaki ilyenkor új szakmát, és épít fel a korábbi munkájához képest merőben új vállalkozást.
Többünknek fontos a jó kommunikáció a magánéletben és a munkahelyen is. Talán sehol sem beszélünk már mellé.
Mindig a család marad az első.
A családban megélhetjük a koordinátor vagy a mediátor szerepét, de emellett megpróbálunk több időt szánni magunkra. Jó esetben vannak azonos élethelyzetben lévő és hasonló érdeklődésű barátnőink. Együtt keressük az időnyerő praktikákat a közös kikapcsolódásra, kulturális programokra, ha eddig esetleg elmulasztottuk volna a gyereknevelés miatt.
A felnőtt gyerekeinkkel való kapcsolat sokat foglalkoztat minket.
A tőlünk telhető minden segítséget megadunk az önálló életkezdésükhöz, családalapításukhoz. Itt is újabb szerepeket osztanak ránk, vagy oszthatunk magunkra. A túlaggódó vagy a hárító, az önfeláldozó, a mártír és a beavatkozó szerepét: egyáltalán nem könnyű harmóniában maradni az önálló utat járó fiatal felnőttekkel. Akinek pedig 50 körül már unokái vannak, az egy külön boldogságforrás – nem kevés feladattal fűszerezve. Egyébként pedig fiatalít.
Sokan élnek egy jó vagy kevésbé sikeres házasságban, kapcsolatban.
Mások már túl vannak egy váláson, s életközépi válságon. A női szerepek, a női-férfi konfliktusok örök témát adnak, míg csak élünk. Ebben a korban már mindenki tisztában van a nőiessége minden részletével, jó esetben folyamatosan megélve azt. A párkapcsolatainkban sem áltatunk már senkit, nem szépítünk sem egymás, sem a pedig külvilág felé.
Lehetünk akár szinglik, akár kapcsolatban élők, teljesen mindegy: eddigre mindenkinek el kell jutnia odáig, hogy senkitől sem függ; az a legjobb, ha az önelfogadásnak már olyan szintjén állunk, hogy sosem vagyunk magányosak, hiszen mindig jó társaságban vagyunk egymagunkban is! Ezidáig sokan csak keresgették önmagukat, de elérkezett az idő, amikor meg is találták – bárhol is rejtőzött eddig.
Többen most érkeznek el az önkifejezés és az önmegvalósítás magasabb szintjére. Például új vagy felelevenített hobbiban teljesednek ki. Az élményfestéstől, a blogíráson keresztül, a társastáncon át a zokniállatka varrásig, a túrázásig színes a paletta, s látható, hogy igazán kreatívak vagyunk!
Sok veszteség ért már minket.
Ennyi idősen már többünk elveszített valakit a szerettei közül. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni, de a fájdalomból próbáltunk később erőt kovácsolni az élet más területén. Ugyanakkor azóta minden jó emberi kapcsolatot még jobban megbecsülünk, s kezdenek felértékelődni azok, amelyek már régóta elkísérnek minket, így a gyerekkori barátságok vagy régi osztálytársak, akik nem okoztak csalódást.
Hosszú már a lista, – nem teljes körű persze – de sok minden ráfért. Mint mindenkor, ebben az időszakban is mindenki a boldogságot keresi. Egy megközelítési mód az életben a boldogságra való képesség. Valaki rendelkezik vele, mások nem.
Én igen, ezért nekem könnyű lehet – mondhatják a kicsit pesszimistábbak -, de az összes eddig leírt nagyobb témakörből az látszik, hogy
a megkérdezettek mindegyike bízik a jövőben.
Az egészségmegőrzés, a családi feladatok, a munka, a tanulás, a hobbi, vagyis bármi, amit a jelenben elgondolunk és megélünk: mind-mind a jövőre vonatkozik, ott szeretnénk még kamatoztatni.
Szerencsés életszakaszban vagyunk. Már sokat tapasztaltunk, tudunk, de még semmit nem felejtettünk el. Örüljünk ennek és a kiteljesedő életünknek!
Hermelin
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>