Min megy keresztül egy ötvenes nő, míg végül elfogadja önmagát?

Egy ötvenes nő már annyi mindent megélt
Egy ötvenes nő már annyi mindent megélt

Érni és élni. Megérni, beérni, elérni, átélni, megélni és túlélni. Az ötvenedik év mérföldkő lehet a nőknek. Nem feltétlenül akkor, amikor ünnepeljük, hanem az a körüli években. Talán mindenki szakít időt a mérlegelésre: hol vagyunk, elégedettek vagyunk-e, éppen merre tartunk az életutunkon, kik az útitársaink, ki tudunk-e jelölni újabb célokat? Az idő megy, de vajon mikor fogy el számunkra? Minden változik: de mi ténylegesen a változó korba léptünk.

Számvetést készítettem, s egyúttal a barátnőimet és nőismerőseimet is megkérdeztem, hogy mi érdekli és foglalkoztatja őket ebben az időszakban.

Egyre fontosabb az egészség.

Többet teszünk azért, hogy egészségesek maradjunk fizikailag és lelkileg is. Ehhez ki-ki felhasználja a saját eszközeit, a kirándulást, a különböző sportokat, a meditációt, az egészséges étkezést, a biotermékeket, a szépségápolást. Ha eddig esetleg mérgeztük volna magunkat valamivel, most egyre nagyobb az igényünk a természetes alapanyagokra, a környezetbarát termékekre, az alternatív gyógymódokra, diétákra. Próbálunk már a lelkünkkel is többet törődni: beszélgetünk, önismereti csoportokba, előadásokra járunk, esetleg pszichoterápiába kezdünk.

Vannak persze speciális problémáink, mint például a változó korral járó testi átalakulás. Zavar minket, ezért – amennyire lehetséges – próbálunk tenni ellene. Nagy lelki terhelésnek érezzük az érzelmi ingadozásokat, és a hőhullámokat is csak az érti, aki épp ugyanebben a cipőben jár. Az őszüléstől sem vagyunk valami boldogok.

Sokat dolgozunk.

Ugyanúgy vannak munkával, munkahellyel kapcsolatos problémáink, mint az előző évtizedekben, de valahogy próbáljuk jobban kezelni a stresszt. Időnként nehéz, mert több oldalról nehezedik ránk a nyomás. Félünk a munkahelyi változástól, mert több helyen leírják már ezt a korosztályt – legyen bármilyen tapasztalt is. De van példa arra is, hogyan tanul meg valaki ilyenkor új szakmát, és épít fel a korábbi munkájához képest merőben új vállalkozást.

Többünknek fontos a jó kommunikáció a magánéletben és a munkahelyen is. Talán sehol sem beszélünk már mellé.

Mindig a család marad az első.

A családban megélhetjük a koordinátor vagy a mediátor szerepét, de emellett megpróbálunk több időt szánni magunkra. Jó esetben vannak azonos élethelyzetben lévő és hasonló érdeklődésű barátnőink. Együtt keressük az időnyerő praktikákat a közös kikapcsolódásra, kulturális programokra, ha eddig esetleg elmulasztottuk volna a gyereknevelés miatt.

A felnőtt gyerekeinkkel való kapcsolat sokat foglalkoztat minket.

A tőlünk telhető minden segítséget megadunk az önálló életkezdésükhöz, családalapításukhoz. Itt is újabb szerepeket osztanak ránk, vagy oszthatunk magunkra. A túlaggódó vagy a hárító, az önfeláldozó, a mártír és a beavatkozó szerepét: egyáltalán nem könnyű harmóniában maradni az önálló utat járó fiatal felnőttekkel. Akinek pedig 50 körül már unokái vannak, az egy külön boldogságforrás – nem kevés feladattal fűszerezve. Egyébként pedig fiatalít.

Sokan élnek egy jó vagy kevésbé sikeres házasságban, kapcsolatban.

Mások már túl vannak egy váláson, s életközépi válságon. A női szerepek, a női-férfi konfliktusok örök témát adnak, míg csak élünk. Ebben a korban már mindenki tisztában van a nőiessége minden részletével, jó esetben folyamatosan megélve azt. A párkapcsolatainkban sem áltatunk már senkit, nem szépítünk sem egymás, sem a pedig külvilág felé.

Lehetünk akár szinglik, akár kapcsolatban élők, teljesen mindegy: eddigre mindenkinek el kell jutnia odáig, hogy senkitől sem függ; az a legjobb, ha az önelfogadásnak már olyan szintjén állunk, hogy sosem vagyunk magányosak, hiszen mindig jó társaságban vagyunk egymagunkban is! Ezidáig sokan csak keresgették önmagukat, de elérkezett az idő, amikor meg is találták – bárhol is rejtőzött eddig.

Többen most érkeznek el az önkifejezés és az önmegvalósítás magasabb szintjére. Például új vagy felelevenített hobbiban teljesednek ki. Az élményfestéstől, a blogíráson keresztül, a társastáncon át a zokniállatka varrásig, a túrázásig színes a paletta, s látható, hogy igazán kreatívak vagyunk!

Sok veszteség ért már minket.

Ennyi idősen már többünk elveszített valakit a szerettei közül. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni, de a fájdalomból próbáltunk később erőt kovácsolni az élet más területén. Ugyanakkor azóta minden jó emberi kapcsolatot még jobban megbecsülünk, s kezdenek felértékelődni azok, amelyek már régóta elkísérnek minket, így a gyerekkori barátságok vagy régi osztálytársak, akik nem okoztak csalódást.

Hosszú már a lista, – nem teljes körű persze – de sok minden ráfért. Mint mindenkor, ebben az időszakban is mindenki a boldogságot keresi. Egy megközelítési mód az életben a boldogságra való képesség. Valaki rendelkezik vele, mások nem.

Én igen, ezért nekem könnyű lehet – mondhatják a kicsit pesszimistábbak -, de az összes eddig leírt nagyobb témakörből az látszik, hogy

a megkérdezettek mindegyike bízik a jövőben.

Az egészségmegőrzés, a családi feladatok, a munka, a tanulás, a hobbi, vagyis bármi, amit a jelenben elgondolunk és megélünk: mind-mind a jövőre vonatkozik, ott szeretnénk még kamatoztatni.

Szerencsés életszakaszban vagyunk. Már sokat tapasztaltunk, tudunk, de még semmit nem felejtettünk el. Örüljünk ennek és a kiteljesedő életünknek!

Hermelin

Ötvenesek az újgenerációs nagyszülő szerepében

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>