Egy teszt most megmutatja, nálad melyik a domináns agyfélteke. A feladatod nagyon egyszerű: csak döntsd el, a képen látható két arc közül melyik a boldogabb! Megvan a válaszod? Akkor lássuk, melyik agyféltekéd a domináns és hogy mit is jelent ez valójában!
Mi áll a domináns agyfélteke elméletének hátterében?
Úgy tartják, hogy az emberek többsége egyféle gondolkodási módot pártol. Attól függően, hogy agyuk jobb, vagy bal oldalát használják-e súlyozottabban, aszerint elkülöníthető kétféle gondolkodás típus. Így született meg a bal- és a jobb agyfélteke dominancia elmélet.
Az agy két oldala állandóan kommunikál egymással és az egész testünkkel is. Ezért történhet meg például az, hogy amikor az agy bal oldala sérül meg, az a testünk jobb oldalára hathat ki. Röviden és érthetően elmondható, hogy a bal agyféltekénk irányítja a testünk jobb oldalát, és a jobb agyféltekénk irányítja a testünk bal oldalát.
Az elmélet szerint tehát a bal agyfélteke felelős a nyelvérzékért, a logikai- és számolási képességekért, illetve az elvont, tudományos fogalmakért. A jobb félteke felelős a mintázatok és formák felismeréséért, az arcvonásokra való emlékezésért, a humorért, a zenéért, a táncért, és a képzelőerőért.
Ha az A képet választottad…
…akkor a bal agyféltekéd a domináns. Ez azt jelenti, hogy nagyon jó a nyelvérzéked, a logikád és a kritikai gondolkodásod. Jól bánsz a számokkal és jól is érvelsz.
Ha a B képet választottad…
…akkor a jobb agyféltekéd a domináns. A jobb agyfélteke felelős a kreativitásért. Valószínűleg jó az arcmemóriád és a képzelőerőd. Jó vagy az érzések kifejezésében, és a megérzéseid is ritkán csalnak.
(M.F.) A cikk forrása itt >>
Egy gyors személyiségteszt, amely leleplezi, ki vagy valójában
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>