„Megtanítom, hogyan vezess szuperszonikus repülőt!”

(Fotó: Evangelina)
(Fotó: Evangelina)

Egy tanítvány megkérdezte a Mestert, mit gondol a keleti harcművészetekről. „Miért érdeklődtök az autóvezetés felől, amikor épp azt akarom megtanítani nektek, hogyan kell szuperszonikus repülőgépet vezetni?!” – válaszolta. Evangelina újabb részletekkel jelentkezik elvonulásának történetéből. 

A folytonos választási kényszer a bizonytalankodók zárt birodalma; a múlt kudarcaira és a jövő félelmeire épített homokbástya. A folyamatos egyensúlyteremtés a bölcsen szerető szívűek, a bátrak végtelen tere; a Most bármit megengedő szabadsága. Csak, ha rájössz, hogy végső soron semmit sem veszíthetsz, akkor nyílik meg feléd a mindenség. – És, akkor mi van?! – ez a végső nagy kérdés. Ebből születik az elengedés, és ami utána jön, a tökéletes megkönnyebbülés.

Mondom ezt úgy, hogy még mindig billegek az alkalmi bizonyosság és a totál bizonytalanság között.

„Ezzel nem alkotsz semmit!”

Október 5.

Írtam egy hosszú mélt a nővéremnek, aki teljességgel értetlen elvonulás-ügyben. Csak szűk két év korkülönbség van közöttünk, épp ezért jó játszópajtások voltunk gyerekkorunkban, mégis, mindig nagyon különböztünk. Ez ugyan még fiatalkorunkban szerencsés volt, mert például pasikon sosem vesztünk össze, annyira más volt az ízlésünk, és mi is nagyon másoknak tetszettünk, viszont később kicsit eltávolodtunk. Azt már egy ideje elfogadta, hogy nem olyan életet élek, mint ő, ez a mostani helyzet viszont egyelőre sok neki, még csak a problémát látja elvonulásomban. – Ezzel nem alkotsz semmit!, ez a fő érve.

Ebben a levélben leírtam a nővéremnek mindent, amit most képes vagyok megfogalmazni. Bízom benne, ha már lesz személyes tapasztalatom, hogy miről szól ez az egész (mert jelenleg csak abban vagyok biztos, hogy ez volt a helyes következő lépés), szóval, ha belefogok ebbe az intenzív gyakorlásba és belső utazásba, akkor megérik bennem valami, és ha bennem lesz valamiféle bizonyosság, akkor a körülöttem lévőkben is kell, hogy legyen, hiszen ők is én vagyok.

Kathmandu, Nepál (Fotó: Evangelina)
Kathmandu, Nepál: imamalmok

Csicsás üvegcsillárok

Alig egy hónapja vettük ezt a házat, és most egy hároméves elvonulás van itt, ez hihetetlen! – örvendezett a Mester, aki keleti szokás szerint csicsás üvegcsillárokra cseréltette a kilencvenes évekből itt maradt lámpaburákat.

Szeptember eleje óta végezzük a leborulásokat, ez teszi ki minden napunkat. Ma valami megváltozott. Olyan más, olyan sima minden. Nincs akarás, nincs folytonos önmegvalósítási kényszer, nincs heti és havi terv, és tulajdonképpen hét közben és hétvége közti különbség sincs, csak a Mester által kiadott, falra kifüggesztett napi program végig vitele van, és ami még spontán adódik, annak konstatálása, majd továbbhaladás – egyszerű mostban levés.

Egy hónapja borulunk, és most épp kimondottan élvezem. Kellemesen süt az őszi napocska, amitől igencsak csivitelnek a verebek az ablakom előtti bokorban. Kezdem megszokni, hogy errefelé nem járnak énekesmadarak, viszont a vonuló madaraknak egy nagyobb légifolyosója itt van a fejünk fölött, és ez csodálatos látvány. De ami mindezt igazán élvezhetővé teszi, hogy már nem fájnak a testrészeim a borulástól.

Mester tanítása: az összes érző lény nevében végzett gyakorlással az egész napot értelmesen tölthetjük el.

Szutyi kutya mint akadály

Október 8.

Mire visszajöttem az egynapos eltávról, Szutyi kutya megszelídült, már hagyja magát simogatni. Viszont a Mester azt mondta, nem maradhat. Vadzsrajána – amolyan kutyaharapást szőrével – módszert alkalmaz: először igent mondott, majd néhány ortodox szangatestvérünk inspirálására (megharap valakit, kölykedzeni fog stb.), Mester kijelentette, Szutyinak mégiscsak mennie kell. „Összeugrat” minket, hogy így gyakoroljuk a megbocsátást és a szerető együttérzést egymás és őiránta.

Főzni is csak akkor tudunk, ha van alapanyagunk. Dolgozzatok az érzelmeitekkel! – tanította.

Egy régóta komolyan (tán túl komolyan) gyakorló fiú azt mondta, érezte, hogy ez a kutya még akadálya lesz párunknak. Szerintem pedig neki akadály, mert problémát lát a kutyában. Hiszen elvonulásunk maga az alkímia, azért vagyunk itt, hogy a mérget nektárrá alakítsuk, vagyis, hogy meghaladjuk az akadályainkat, s ne elkerüljük azokat. Pláne, ha egy kutya etetéséről vagy lakhatásáról van szó.

Mindent, ami adódik, legyek képes az út részévé tenni, mondja Lödro Táje mester az egyik szövegben.

Amikor kicsit nehezebb a szerető együttérzést gyakorolnom szangatársaim iránt, Sri Ramana Maharshira, vagy Trichen rinpocsére gondolok. Ők mindig megnyugtatnak, mert szavak nélkül is mélységes bölcsesség árad belőlük, és mert olyan egyszerűen kedves az ábrázatuk.

De jól látja szangatárs, valóban van akadályom kutya-ügyben: az a bénító szomorúságérzet, amit a hozzáállása, majd az ebből következő haragom váltott ki belőlem.

Ego-gyilkos vécétakarítás

Október 11.

Úgy tűnik, a borulással párhuzamosan elkezdődött a karma jóga gyakorlata is. A jóga, ami önzetlen cselekvésre és szolgálatra ösztönöz. A karma jóga részeként a fiúk halványsárgára festették a ház falát, a lányok pedig bordóra az ablakkereteket.

Ahogy a Mester mondja, minden tettünk, még a legapróbb is, szimbolikus jelentéssel és teremtő erővel bír. Ezzel a házfelújítással most kívülről megújítottuk magunkat, belülről pedig a tisztítógyakorlatok segítenek ebben.

Egyébként van olyan ázsiai mester, aki nyugati tanítványt csak azután enged Előkészítő gyakorlatot – tehát először is borulást – végezni, hogy legalább egy évig vécét és folyosót takarított egy dharmaközpontban. És olyan mester is akad, aki azt mondja, nyugati tanítványokat egyáltalán nem vállal, mert akkora az egojuk, a gőgjük, hogy túl nagy munka, néha szinte lehetetlen, megszelídíteni a tudatukat és kinyitni a szívüket.

Szutyi kutya mint isten

Október 18.

Ma elbúcsúzott a Mester, két hónapra visszatér katmandui kolostorába, de siet vissza, mert, mint mondta, itt vannak az érett tanítványai, akik sok élet óta mellette vannak. A ház körüli munkálatok miatt két héttel kitolta a leborulás időszakát.

Elutazása előtt arra kért minket, tartsuk tiszteletben az elvonulásunkat, és csak akkor menjünk ki, ha nagyon muszáj valamit elintéznünk.

Szóba került Szutyi kutya is, aki természetesen velünk maradhatott. A Mester szerint nagyon alázatos kutya, és emlékeztetett rá, hogy sosem tudhatjuk, hol bukkan fel a Jóisten. – Ez a kutya az elvonulásotok védelmezője, így tekintsetek rá – mondta a Mester, és elmesélte, hogy az ő elvonulásán volt egy nagyon ugatós kutya, ami eleinte zavarta a meditációban, de aztán elkezdett úgy gondolni rá, hogy csak azért ugat, hogy megvédje az elvonulóközpontot, és ezzel a tudattal már egyáltalán nem bánta, hogy ott van. A kutyával aztán egyszer találkozott az udvaron, amikor épp nagyon fázott: az állat megnyalta a kezét, amitől végtelen forróság járta át a testét. Így védelmezte akkor.

Azzal távozott a Mester, hogy ne ragaszkodjunk hozzá, az ő formájához, jelenlétéhez, de még a tanításaihoz se, mert ő és az összes buddha is csupán illúzió, álom, akárcsak az egész életünk, és ő most épp arra tanít bennünket, hogy szellemileg felnőtté, szabaddá váljunk.

Ajánld fel a vágyadat Jézusnak!

De hogyan is vette meg az elvonulóközpontot a Mester? Már évek óta szeretett volna dharmaházat Magyarországon, és volt egy álma, amiben egy épületet látott, a tetején Guru Rinpocse háromágú szigonyával. Aztán tavaly nyár végén komolyan rászánta magát a házvásárlásra, így megkérte két tanítványát, egy házaspárt, keressenek neki lehetséges ingatlanokat.

Épp Bükkszentkereszten néztek házat, amikor a tanítvány hölgy kezében meglátta a Mester a későbbi elvonulóközpont fotóját, egy kis vidéki hotelt, aminek a tetején történetesen (és azóta is teljesen rejtélyes okból) ott díszelgett a nagy, háromágú szigony. A Mester rábökött, ez az a ház!, és csapot-papot, ingatlanost hátrahagyva mentek is megnézni. Hamar megköttetett az adásvétel, mivel a házra, lévén a Kunság és a gazdasági pangás közepén, jó ideje nem volt vevő.

Október 21.

Egy szangatársam mesélte, hogy mikor pár éve egy szeretősdi történetbe keveredett, s szenvedett a vágytól, egy idős tanítója azt javasolta neki: amikor feltör benne a vágy, ne bonyolódjon bele, ne élje ki, de ne is nyomja el, mert csak még elemibb erővel tör fel, hanem ajánlja fel Jézusnak. A felajánlás… Csodálatos ez az átalakítás, a testi vágy oda-adássá, szerető együttérzéssé magasztalása.

Mester üzenete Nepálból: ha idegesek, feszültek vagyunk, ne nyilvánítsuk ki, ne öntsük rá a szangatársainkra,

hanem gyakoroljuk a türelmet, vonuljunk vissza a szobánkba, maradjunk éberek, és csak figyeljük a tudatunkban felbukkanó gondolatokat, érzéseket. Vagy csak egyszerűen gondoljunk rá, a gurura.

Szuperszonikus repülőgép tanfolyam

Délelőtt Zs-vel beszélgettünk a ház előtt, amikor úgy kétszáz méterre megláttam egy nénit közeledni. Mivel a város szélén, az utca végén vagyunk, kevesen járnak erre, így azonnal kiszúrtam. – Biztos egy térítő néni, mondtam Zs-nek, és úgy is lett. Beszélgettünk vele, megnyugtattuk, miattunk ne aggódjon, mi már sínen vagyunk.

Hogy hová tartunk? Végső soron sehová. Relatíve pedig elégedjünk meg apám egyik kedvenc mondásával, amit minden kirándulós eltévedésünkkor elsütött, miszerint minden út visz valahová.

Lassan végzünk a kerítésfestéssel is, az piros lesz. Festés, borulás, festés, borulás, borulás, festés… Jön fel a feszkó. Jobb, ha behúzódom a szobámba.

Október 23.

Tegnapi krízis után ma Dákini-nap, az égen táncoló istennők napja, mindenki olyan kedves. Édességre vágyom magamban, és pár órán belül is hárman hoznak. Este fejmasszázst kapok.

Ma meglátogatott B. barátom. A ház előtti réten heverésztünk, füvet rágcsáltunk, elmélkedtünk. Tele volt a levegő szeretettel. B. szerint olyan a házunk, mintha Nepálból pottyantották volna ide.

Egy fiatal lány elment az elvonulásról. Azt mondta, a tai chi mesterétől olyan tanítást kaphat odakint, amivel egy-két év gyakorlás után akár a falhoz is csaphatják. Senkit nem lehet visszatartani, ha menni akar, de azért tréfásan megjegyeztük, hogy itt esetleg olyan technikát tanulhat, amivel rájön, hogy nincs is test, amit a falhoz lehetne csapni.

Egyszer egy tíznapos elvonuláson valaki megkérdezte a Mestert, mit gondol a keleti harcművészetekről mint technikákról, mert sok ilyen gyakorló volt a tanítványai között. Miért érdeklődtök az autóvezetés felől, amikor épp azt akarom megtanítani nektek, hogyan kell szuperszonikus repülőgépet vezetni?!

Kathmandu, Nepál Fotó: Evangelina)
Buddhista szent hely Kathmanduban, Nepálban

Mély- és csúcspontok

Október 30.

Vannak mélypontok, tegnap kétezret borultam, ma átaludtam a fél napot. Közben azt álmodtam, hogy gyönyörű őszi naplemente van, mennék fel az Avasi kilátóba, élvezni a fényeket, de sehogy se érek föl a lépcsőn.

Egy tanítvány megkérdezte a Mestert, ki az a Vadzsrakilaja, mit kell tudnunk róla. Ami bizonyos, hogy Vadzsrakilaja az elvonulások védelmező istensége. A Mester annyit válaszolt:

nem az a fontos, hogy ti tudjátok, ki az a Vadzsrakilaja, az a fontos, hogy ő tudja, ti kik vagytok!

Valóban elsőre elég érthetetlen szöveg, de, gondolom, majd szép lassan feltárja önmagát.

November 14.

Két hét van hátra az összes leborulás teljesítésének határidejéig, de hárman már befejezték. Talán ez is lendületet adott, ma egyéni csúcsot döntöttem, 2200-zal. Egyben csinálok meg hat, néha nyolc kört, ezek után érdekes tudatállapotba kerülök.

Rémálmok a célegyenesben

Ma, amikor borulás közben kimondtam azt a fohászt, hogy érjük el a buddhaságot egy teljes egységben!, sorra vettem az élő és már eltávozott családtagjaimat, barátaimat, esetleges haragosaimat gyerekkoromtól a mai napig. Egyenként mindenkivel belemerültem a közös tudatba. Ezt leginkább úgy tudom jellemezni, mint amikor az ember a szerelmére gondol: azonnal eggyé válik vele.

Majd, még mindig borulva, végigfuttattam eddigi életemet, mint egy filmet: láttam, mennyi széppel van tele, átéltem, hogy mennyi embert szeretek, mennyi ember hozott boldogságot a világomba, és végtelen hálát éreztem irántuk. Nekik ajánlom fel ezt a napot, és az egész elvonulást. És persze azoknak is, akiknek fájdalmat okoztam, vagy akik nekem okoztak fájdalmat.

November 18.

A célegyenes felé újabb napi csúcs, 3200, nem hiszem, hogy tudnám még fokozni. Ennyit már csak teljesen meditatív állapotban, testtudat nélkül lehet borulni. Fekete Dezső bácsira, általános iskolai testnevelő tanáromra és első mesteremre gondolok, lehet, meglepődne, hogy ennyit bírok.

November 23.

A 3200 csak pár napig volt tartható, aztán szörnyű rémálmaim lettek a testi-lelki kimerültségtől. Ekkor elengedtem, hogy határidőre befejezzem a 108 ezer leborulást. Maradok középúton, napi 2000-rel. Ahogy Tilopa mester mondja: aki a dharma gyakorlására törekszik, nem látja a gyakorláson túli igazságot.

Mindenesetre a borulás mellett két és fél hónap alatt kifestettünk és belaktunk egy háromszintes hotelépületet.

Evangelina

                Evangelina előző írásai a buddhista elvonulás történetéről itt és itt olvasható >>

 

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>