A mammográfia a kockázatok ellenére is életeket ment

A mammográfia kétségtelenül életeket ment
A mammográfia kétségtelenül életeket ment

50 és hetven éves kor között fokozott veszélynek vagyunk kitéve a mellrákkal szemben, ezért fontos a rendszeres szűrővizsgálat. De vajon mennyire hatásos megelőző módszer a mammográfia? Igaz lehet, hogy többet árt, mint használ? 

A mammográfia életet menthet

Mind hallottunk már olyan nőről, akinek a mammográfia mentette meg az életét. Elment szűrésre és szerencsére időben észrevették az elváltozást. Köszönhetően a vizsgálatnak, nem történt tragédia, de vajon akkor is ez a legjobb módszer?

Sokat számít a kezelési módszerek fejlődése

Egy holland, nőket vizsgáló tanulmány szerint 1989 (a mammográfia bevezetésének éve) és 2012 között a mellrákkal diagnosztizált nők 28 százaléka köszönheti gyógyulását a kezelési módszerek fejlődésének. És csak maximum 5 százaléka a szűrővizsgálatnak. Ezt alátámasztja, hogy az 50 év alatti nőket – akik még nem vesznek részt rendszeres szűrővizsgálaton – hasonló halálozási ráta jellemezte – ugyanabban az időintervallumban.

Meglepő adatokat találtak

A kutatások szintén kimutatták, hogy a mammográfia által felfedezett mellrák több mint fele sosem okozott volna problémát. Rengeteg nő ment keresztül mellműtéten és sok feszültségen teljesen indokolatlanul. Érdekes tény továbbá, hogy ugyanebben az időszakban, Belgiumban is 34 százalékkal esett vissza a rák okozta halálozások száma, pedig ott a szűrőprogramot csak tizenöt évvel később vezették be.

További fejlesztés szükséges a pontos diagnózishoz

A walesi mellrák-szűrési központ felmérése szerint a mammográfia 35 százalékkal csökkenti a mellrák okozta halálozások számát. Azonban fontos tudni, hány nőt kell megvizsgálni ahhoz, hogy a halálozások száma valóban csökkenjen. Michael Baum, londoni egyetemi professzor becslése szerint tízezer nő szűrésével három-négy halálesetet előzhetünk meg, míg körülbelül százhúsz nőt diagnosztizálnak túl és kezelnek feleslegesen.

A rendszeres szűrővizsgálat segíthet

Ennek ellenére miért kockáztassunk? A rendszeres szűrővizsgálat az egyetlen módja, hogy teljes bizonyossággal kizárhassuk a mellrák jelenlétét, illetve felfedezzük, amíg kezelhető.

(D.R.)

A cikk forrása itt >>