Mennyire befolyásolja felnőtt kapcsolatukat, ha a testvérek úgy érzik, a szülői szeretet nem volt egyensúlyban gyermekkorukban? Ez hogyan határozza meg később a szüleikhez való viszonyukat? Miként hat a kedvenc gyerek felnőtt életére, amit gyerekkorában tapasztalt?
Kis kedvenc – a szülők szempontjából
Ezt a kérdést általában elég nagy hallgatás övezi a társadalomban. A 18-19. századig a társadalmi hierarchiában az elsőszülöttség számított kiemelkedő pozíciónak a családon belül, ez pedig a szülői szeretet mértékében is szerepet játszott. A jelenlegi egyenlőségen alapuló társadalmi szemléletben azonban a szülők még maguknak is nehezen vallják be, ha az egyik gyereküket közelebb érzik magukhoz.
De kit éreznek közelebb?
Ez az érzés nem azt jelenti, hogy jobban szeretnénk az egyik gyerekünket a másiknál, hanem azt, hogy valamiért közelebb érezzük magunkhoz. A miértnek számos oka lehet, minden családban más és más, sokszor a szülőkben sem tudatosulnak ezek a megkülönböztetések. Például nem mindegy, hogy egy gyerek milyen körülmények között fogant és született meg, milyen kapcsolatban voltak akkoriban a szülők. Vagy történt esetleg valami negatív dolog a szülők életében, ami emlékezteti őket az aktuális élethelyzetre a gyerekükkel kapcsolatban.
Hasonlít a szülőkre?
A megkülönböztetés adódhat abból is, hogy megjelenésében hasonlít-e a szülőkre a gyerek. A tulajdonságaival ismerős érzéseket ébreszt, vagy egész más tulajdonságokkal bír, mint a szülei. A megkülönböztetést befolyásolhatja a gyerek neme, a testvérek közötti sorrend (elsőszülött, legkisebb), továbbá a gyerek „könnyű” vagy „nehéz” természete.
Sokan a saját be nem teljesített vágyaikat, ki nem aknázott tehetségüket látják viszont az egyik gyerekükben, így önkéntelenül jobban segítik őt a boldogulásban. Arra, hogy ezt ne tegyék a saját gyerekeikkel, azok a szülők vigyáznak jobban, akik gyerekkorukban saját maguk is végigélték a megkülönböztetést.
Más gyerek, más igény
Szülőként mérlegelni kell, hogy a testvérek között nem csak az egyenlőség számít, hanem az ő egyéni igényeik, tehát lehetőleg arra válaszoljunk. Ha így teszünk, sokkal inkább érezni fogják a figyelmet és az elismerést.
Kis kedvenc – a gyerek szempontjából
Egész életünket végigkísérheti az az érzés, hogy szüleinknek nem mi voltunk a kedvenc gyereke. Ahogy ők tekintenek ránk gyerekkorunkban, az beépül az identitásunkba, az önbizalmunk annak mentén alakul. Ez nem azt jelenti, hogy a szülők ezeket a gyerekeket nem szerették, de mégis érzékelhető volt a megkülönböztetés, és a gyerekek ezt akár egész felnőttkorukban hordozhatják.
Plusz energiát, de önbizalomhiányt is eredményezhet
A kedvenc gyerek-jelenség érzelmi oldala nem is a szeretet, hanem az elismerés mértékéről szól. Azokat érzik a többiek is kedvencnek egy családban, akiket a szülők jobban elismertek, jobban támogattak gyerekkorukban. A kevésbé értékelt testvéreknél ez az érzés kétféle reakciót szülhet. Az egyik azért is meg akarja mutatni az erejét és a tehetségét, a hátrányból plusz energiát kovácsol. A másiknál viszont megmarad az önbizalomhiány, amire érdemes felnőttkorban odafigyelni és átdolgozni.
A felszín alatt marad
Azért, hogy a családi háló megmaradjon, ez a kérdés sokáig a felszín alatt munkálkodik a testvérek között, és csak felnőttkorban mutatkozik meg. Például egy olyan élethelyzetben, mint az unokák születése, a szülők halála vagy az örökség kezelése. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá a rég elfojtott érzés okozta feszültség.
Megfelelési kényszert okozhat
Bár látszatra könnyebb élete van a „kis kedvenc”-nek a családban, ez összetett érzéseket kelthet benne. A szerep pozitív hozadéka az önbizalom megerősödése, és az, hogy kevésbé kételkedik a képességeiben. Ugyanakkor ez a családon belüli helyzet aranykalitkává is válhat az ilyen gyereknek.
Egy érzékenyebb gyerek megérzi ezt a szereposztást a családban, amely lelkiismeret-furdalást szülhet. Emellett egy erős megfelelési kényszer is kialakulhat, amikor úgy érzi, hogy állandóan meg kell felelnie a szülők elvárásainak, sohasem hibázhat. Lehet egy kimondatlanul elvárás is a kedvenc gyerek felé, hogy idősebb korban ő legyen a szülei támasza. Emiatt neki nehezebb a saját autonómiáját is megteremteni.
A szülői szeretet minden gyermek elsődleges támasza és forrása. Szülőként és gyerekként is az a legfontosabb, hogy tudatosítsuk a szerepekkel kapcsolatos érzéseket, mert felnőttkorban csak így tudjuk feloldani az ehhez kapcsolódó feszültségeket és negatív érzéseket.
Manga-Zoltán Zsófia
