Az oktatási rendszer bizony régóta több sebből vérzik. Mindegy, hogy egy pedagógus vagy egy diák szemszögéből közelítjük meg a témát, kismillió hibát találunk. A diákok túlterheltek, a tananyag elméretezett, a pedagógusok pedig alulfizetettek.
Egytől egyig mindenkinek megvan a véleménye a hazai oktatási rendszerről, hiszen ha másén nem is, a saját bőrén mindenki tapasztalhatta annak hibáit. Szerencsére sok olyan fiatal akad, aki nem fél kinyilvánítani a véleményét, aki nem retteg attól, hogy a nyilvánosság elé tárja kritikus meglátásait. A folytatásban olyan fiataloktól idézünk, akik nyílt levélben fogalmazták meg ellenvetéseiket.
Egy 22 éves lány aggodalmai
A 2018-as, tavaszi választást követő reggelen üzenőfalán tett közzé bejegyzést egy 22 éves lány, melyben az aggodalmairól és a kilátástalanságról beszélt. Szavai futótűzként terjedtek, pár óra alatt 40 ezer lájkot gyűjtött össze. Hosszú bejegyzéséből most csak részleteket ragadunk ki. (A teljes poszt itt olvasható, az eredetit kénytelen volt azóta törölni.)
“22 éves vagyok. Anyukám óvónő, méghozzá kiváló. Egyedül nevelt fel minket. Rohadt keveset keres, de ebbe beletartozik a családi pótlék. Aki nem tapasztalta, fogalma nincsen, hogy az egyik legkeményebb munkával keres ennyit. Májustól csökken a fizetése 13.000 forinttal, mert a húgom is leérettségizik. Elveszti a családi pótlékot. Mikor azt kell mondania a nagyobbik lányának, hogy májustól nem tudja támogatni őt, emiatt a potom 13.000 forint kiesés miatt, mert ő is csak tengődik, mindig látom rajta, hogy kicsit összetörik a szíve.
22 éves vagyok.
Két hónap, és megkapom a diplomámat. Óvónéni leszek én is. Az állam – ha kaptam – 8000-rel támogatta a tanulásomat félévente. 8000 forinttal. Ha minden jegyem kitűnő lett volna, 20.000 forint a maximum, amit kaphattam volna. Sok külföldi barátom van, akiknek, mikor ezt elmondom, ráfagy a mosoly a képükre. Sajnos nem hiszik el. Igazából én sem.
22 éves vagyok.
Szeretnék óvónő lenni, minden nyűgével, és az államnak köszönhető szívatásával együtt, szeretnék az lenni. Csodálatos szakma, és szeretném szeretni: de nem fogom tudni.
22 éves vagyok.
Szeptembertől, gyakornokként, 2 évig, 120.000 forintot fogok keresni. Budapesten ez egy szoba ára. De én nem szeretném a 100%-át odaadni a fizetésemnek azért, hogy legyen tető a fejem fölött. Végül is, ennem is kéne. Vagy valami.
22 éves vagyok.
Szeretnék egy lakást. Nem nagyot, mindig a kis lakásokat szerettem, a 30nm tökéletes lenne. Azt hiszem, nem kérek sokat. Ha szeretném, hogy felnőttként saját tető legyen a fejem felett, 22 évesen fel kell hitelt vennem, ami 40 éves koromig a nyakamon lesz. Jobb esetben. És a 120.000-ből majd a 160.000-ből kéne fizetnem a törlesztőjét. Én ezt nem akarom. Meg nem is tudom.
22 éves vagyok. Kinéztem egy kávéfőzőt egy hónapja, de nem tudtam megvenni magamnak. Mondom, egy kávéfőzőt.
Nem autót, nem gyémánt ékszert, nem egy 26. táskát: egy kávéfőzőt. Szóljatok, ha sokat akartam.
22 éves vagyok.
Terveznem kellene, alakítanom az életem, fixálni a jövőmet, emellett pedig élveznem az élet egyik legjobb időszakát. DE NEM TUDOM.
22 évesen ugyanis nem látom a jövőm.
Mert az én hazámban, itt, Magyarországon, nincs jövőképe egy 22 évesnek, aki nemsokára megkapja a diplomáját a kezébe. Ami manapság semmit sem ér itthon.
Mert az én hazámban napról-napra él az az ember, aki becsülettel dolgozik.
Mert az én hazámban vegetálunk.
Mert az én hazámban, egy kávéfőzőről csak álmodni lehet.
Remélem, külföldön majd vehetek egyet.”
Egy tanárjelölt félelmei
Az óvodapedagógus lány panaszaihoz hasonlóan fejtette ki véleményét pár hónappal ezelőtt a 23 éves tanárjelölt lány is. Másodmagával megalapította a 20on.hu-t, melyen huszonévesek kaphatnak hangot véleményük megosztására. A futótűzként terjedő bejegyzését is itt osztotta meg először. Kifejti, hogy hiába kapja kézhez hamarosan a diplomáját, az oktatási rendszer alacsony tanári fizetései lehetetlenné teszik neki, hogy valóban pedagógusnak menjen. A folytatásban részleteket közlünk a cikkéből, mellyel minden pedagógusnak könnyű lesz azonosulnia.
„Az ország nagy része szerencsére teljesen jól látja, mennyire igazságtalan az, hogy egy ilyen fontos szakma ennyire alulfizetett. Akadnak azonban sajnos olyanok is, akik a pedagógusokat indokolatlan panaszkodással vádolják. „A tanár hivatástudatból tanít, nem pedig pénzért.” Rengeteg ilyen kommenttel találkozni az interneten, engem is kismillió támadás ért azért, amiért ki mertem jelenteni, hogy amennyit egy pedagógus kap, az abszurd, nonszensz és édeskevés. Márpedig most újra kijelentem. Mert hát, hahó!
A tanárok is pénzből élnek.
Nem hobbiból dolgozunk, az, hogy imádjuk a munkánkat, csak a szerencsés extra, de nekünk is ugyanannyiba kerül a lakbér, a Vodafone nekünk is havonta számláz, és a Tescóban sem adnak pedagógus kedvezményt az élelmiszerek mellé. Nekünk is a való világban kell helytállnunk, nem pedig a Gazdálkodj okosan! játéktábláján.
Kedves Kommentelők! Kedves Oktatási Államtitkár Úr!
Bátran elhihetitek nekem, hogy nem a pénz miatt jelentkeztünk a tanár szakra. Amennyiben nem a hivatástudat, hanem az anyagiak vezéreltek volna, most egészen biztosan a közgazdász vagy a mérnök diplomáért állnánk sorba. Nem a pénzéhség és nem is a haszonlesés vezetett minket a pedagóguspálya irányába, hanem a hit és a remény.
Szeretnénk még hinni egy olyan országban, ahol felismerik, mennyire fontos a munkánk, ahol elismerik, hogy a jövő generációinak milyensége bizony tőlünk függ.
Szeretnénk hinni, hogy a pedagógushiány még idejében rádöbbenti az illetékeseket, hogy ha továbbra is magyartanárok tanítják a fizikát, és matektanárok az angolt, akkor a jövő nemzedékének tudása erősen megkérdőjelezhetővé válik. Szeretnénk még hinni abban, hogy a pedagógusszakma rövid időn belül megbecsült és elismert hivatássá avanzsál.
No, és ha abban reménykedtek, hogy a tanárképzést jelenleg végzők töltik majd be az üres állásokat, akkor attól tartok, nem ártana egy vészterv, méghozzá sürgősen. Nagyon kevés olyan tanárjelöltet látok magam körül az egyetemen, akinek ne lenne kész a B-terve, ráadásul legtöbbünknél a B-terv már rég az A-terv helyébe lépett.
Ismerek tanárjelöltet, aki pilótának készül. Ismerek tanárjelöltet, aki Olaszországba akar kiköltözni. Ismerek tanárjelöltet, aki már most egy multiban menetel előre. Ismerek tanárjelöltet, aki nemrégiben építésznek is elkezdett tanulni. Ismerek tanárjelöltet, aki a programozásban látja a jövőjét. Sok tanárjelöltet ismerek, de nagyon kevés olyat, aki végül tényleg pedagógusnak megy.
Nem azért nem leszünk tanárok, mert nem lennénk azok szívesen, vagy telhetetlenek és pénzéhesek volnánk. Egyszerűen csak használnunk kell a józan eszünket, és gondolnunk kell a jövőnkre. Olyanunk pedig, ha a pedagógus bértáblát nézzük, nemigen van.”
Egy túlterhelt középiskolás az oktatási rendszer ellen
Szintén nagy megosztási láztól égett egy középiskolás lány Oktatási Hivatalnak fogalmazott levele is, melyben arról ír, hogy képtelenség megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket az oktatási rendszer kínál. Már a részletekből is jól látszik, hogy mennyi stressz lengi körül a tizenéveseket.
„Kedves Oktatási Hivatal! Utálom az egészet, amit maguk művelnek! Gyerek vagyok, fél 6-kor kelek, napi 8 órám van, vidéken élek, a legkorábbi időpont, amikor 8 órával hazaérek, a fél 5, ahogy sok más ezer társamnak, akiknek elegük van szintén! Szóval fél 5-kor hazaérek, mire “ebédelek”, 5 óra. A tanáraimtól folyton azt hallom: csak 1 órát kell szánnod a tantárgyamra. Ó, hát az remek! 1 óra az nem sok. NEM LENNE SOK. Nem lenne sok, ha nem napi 8 órám lenne, azaz tanuljak napi 8 órát, mert minden tantárgyra elég 1 óra. Én a tanárokat nem hibáztatom, sőt, sajnálom őket amiatt, amit velünk és Önökkel tesznek.
Vegyük azt, hogy kéne történnie a napomnak ahhoz, hogy az elvárásokat teljesítsem.
Szóval nekiállok ötkor tanulni, lassan már este van, és én csak most értem haza. Tanulok 8 órát, azt jelenti, végzek hajnali 1 körül. Na jó, vegyük azt, hogy nem kell minden órára készülni, mert lesz tesi is, lesz valami könnyebb óra, amin most nem várható számonkérés. Szóval tanulok 5 és fél órát például. Már fél 10 van. Mit tudok csinálni fél tízkor? Semmit. Sportolhatok? Találkozhatom a barátaimmal? Játszhatok a házi állatommal, akiért felelősséggel tartozom? Nem. A napom ugyanaz minden egyes nap.
Minden egyes nap egy borzasztó körforgás. Maximum 5-6 óra alvás, majd az egész napos robot-érzet. Mert robot vagyok. Mert azt akarnak belőlem csinálni.
Mert nincs gyerekkorom, mert nem tudok szórakozni. Mert ezer millió dolgot megtanulok, amire sosem lesz szükségem.
Sajnálom a pedagógusokat, rengeteg velünk a probléma, kialvatlanok, leterheltek vagyunk. Maguk is fáradtak, maguknak is elegük van. Nem normális, hogy egy tanárnak több időt kell tölteni mások gyerekeivel, mint a sajátjaival, és nem normális, hogy több időt töltünk a tanárainkkal, mint a szüleinkkel.
Én szeretnék sportolni, szeretnék boldog lenni! Valaki ébressze fel az odafent alvó embereket, mert rémálmuk van, ami velünk történik.”
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
