A karácsonyi ajándékok először a kis Jézust üdvözölték

A karácsonyi ajándékok a szeretet kifejezésére szolgálnak
A karácsonyi ajándékok a szeretet kifejezésére szolgálnak

Mindig is csodálkoztál, mi a karácsonyi ajándékok szerepe a szeretet ünnepén? A válasz kézenfekvőbb, mint gondolnád. 

Arany, tömjén, mirha

A karácsonyi ajándékok hagyománya a Napkeleti bölcsekre vezethető vissza. A három bölcs egy-egy ajándékkal érkezett Betlehembe, a kis Jézus üdvözlésére. Az ajándékok – arany, tömjén és mirha- pedig mind fontos szimbólumként szolgáltak.

A tömjént zsidó istentiszteleteken használták, és azt fejezte ki, hogy az emberek imádni és követni fogják Jézust. Az arany a királyok jelképe volt, tehát ezzel fogadták el Jézus Krisztust a királyok királyának. A mirha pedig a bebalzsamozáskor használt parfüm, ami a megváltó végzetére utalt, hogy szenvedni fog és meghal bűneinkért.

Mikulás, Jézuska és a többiek

A karácsonyi ajándékok tehát innen indultak világkörüli útjukra. Ma már mindenhol elterjedt a karácsonyi ajándékozás szokása, bár a kézbesítő személye igen változatos. A gyerekek gyakran a Mikulást várják izgatottan, míg Spanyolországban egy bölcs öregember, nálunk pedig maga a kis Jézus hozza a meglepetéseket.

Még a karácsonyi ajándékok elhelyezésében is akadnak meglepő különbségek, tájegységtől függően. Nem minden európai országban pihennek a csomagok a fa alatt, ahogy itthon. Gyakran a kipucolt csizmácskákban, az Egyesült Államokban pedig a kandalló elé akasztott zoknikban várnak felbontásra. És míg itthon szenteste történik a karácsonyi ajándékok átadása, Japánban, Nagy Britanniában és az Egyesült Államokban karácsony első reggelén, december 25-én kerül sor rá.

Titkos Mikulás

Az egész világon egyre elterjedtebb a karácsonyi ajándékozás takarékos és mégis kedves módja, a titkos Mikulás. A játék lényege, hogy egy csoportból mindenki neve szerepel egy-egy papírfecnin, és egy kalapból mindannyian kihúznak egyet. Akinek a neve a fecnin áll, annak az egy embernek kell titokban karácsonyi ajándékot venni. Munkahelyeken, osztályokban, nagy családokban érdemes játszani, hogy nehezebb legyen kikövetkeztetni, ki kit húzott.

A játék kiváló módja annak, hogy mindenki kapjon ajándékot anélkül, hogy vagyonokat költenénk el. Arról nem is beszélve, hogy mivel elég egy emberre koncentrálni, jut idő arra, hogy tényleg személyes és szívhez szóló meglepetést találjunk.

(D.R.)

A cikk forrása itt >>