Japánban a gyereknevelés sajátos alapokon nyugszik

A japán gyereknevelés eltér a miénktől
A japán gyereknevelés eltér a miénktől

Valószínűleg nem most kezded elsajátítani a gyermeknevelés fortélyait, de ha már unoka érkezett a házhoz, akkor talán újra érdekelhet ez a téma. Japánról tudjuk, hogy egy rendkívül összeszedett és fegyelmezett nemzetről van szó, és ez az attitűd a gyereknevelésben is megjelenik. 

Ahány nemzet, annyi nézet és szokás van a gyereknevelést illetően. Korábban már írtunk arról, hogy a skandinávok hogyan állnak ehhez a témához.

Skandináv szülőknél szabad sarazni

Most pedig egy kicsit keletebbre is elnézünk. A japán társadalom működése európai szemmel olykor elég drasztikus lehet, pedig van mit ellesnünk tőlük.

Önállóság

Az első tény, amelyet megtudunk a japán szülői nevelésről, hogy már a nagyon kis gyerekektől is elvárják az önálló és független viselkedést, valamint a közlekedést. Érhetően ez utóbbit a magas közbiztonság is lehetővé teszi. A gyermek korai önállóságra tanításával sokat segíthetünk a későbbi talpraesettsége érdekében, ebben a japánok eltántoríthatatlanok.

Sok időt töltenek együtt

Meglepőnek tűnhet, de a japánok szinte mindenhova magukkal viszik a gyereküket, emiatt rengeteg időt töltenek el együtt. Azt fontos megemlíteni, hogy valószínűleg ezzel kompenzálják az ölelések és a puszik hiányát, ugyanis a japánok se nem ölelgetik, se nem puszilgatják a gyermekeiket. Ezt a részét nem biztos, hogy célszerű kipróbálni, ugyanis a gyerekeknek szükségük van a szeretet ilyesfajta kifejezésére is, de a sok közös idő eltöltését mindenképpen érdemes megfogadni.

Nem beszélnek mindenkinek a gyerekekről

Biztosan te is találkoztál már olyan anyukával vagy nagymamával, aki még a kevésbé közeli ismerősöknek is a gyerekről beszélt. Nos, ezt a japán szülők nem teszik. Csakis annak mesélnek a gyermekről, akit valóban be akarnak avatni a magánéletük ezen részébe. Ez adott esetben a gyermek biztonságát is szolgálhatja, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a közösségi médiába sem kell mindent megosztani a gyermekről.

Nagy hangsúlyt fektetnek a virágokra

Japánban a parkok és a kertek kitűnően tervezettek, és tele vannak virágokkal. A gyerekeket engedik, hogy játszanak és futkározzanak a virágok között. Ezzel kapcsolatban nekünk az lehet érdekes, hogy adjunk lehetőséget a gyerekeknek virágok gondozására, hiszen ez is elősegíti a másokért való felelősségvállalást.

(H.N.)                                                                                             A cikk forrása itt >>

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>