Inkább maradj egyedül a megfelelő ember érkezéséig!

Egyedül jobb?
Egyedül jobb?

Amikor a szingli emberek a szerelmi életükre gondolnak, erős szorongás fogja el őket. Sóvárognak a törődésért, az intimitásért és a szeretetért, melyek szingliként valahogy képtelenek beteljesedni.

Szingliség vs. rossz kapcsolat

Az éremnek viszont két oldala van, és véleményem szerint érdemesebb most a szingliség másik oldalát vizsgálni. Jobb egyedül lenni, mint egy olyan ember mellett, aki csak leszívja minden energiánkat. Akit igazán nem is szeretünk, aki valójában csak megnehezíti az életünket. A megfelelő ember érkezéséig türelmesen kell várni, és meg kell tanulni, hogy hogyan kell egyedül lenni.

Most őszintén, hát ki akar csapdába esni egy olyan kapcsolatban, amit csak a düh, a konfliktusok, a bizalmatlanság, az utálat és a neheztelés táplál? Biztos vagyok benne, hogy te sem vágysz arra, hogy egy olyan ember mellett kelj minden reggel, akit valójában alig tudsz elviselni, akinek az értékrendje kicsit sem passzol a tiedéhez, aki mellett egyetlen érved, hogy „ő legalább ott van”.

Jó kapcsolatot találni piszok nehéz

Nincsenek csövek az én szemem előtt sem, pontosan tudom, hogy működőképes kapcsolatot találni óriási kihívás. Egy valamirevaló kapcsolat navigálása az egyik legnehezebb feladat az életben. Egymással osztjuk meg a testünket és az elménket, olyan köteléket alakítunk ki egymás között, amit baromi nehéz nem összecsomózni vagy elszakítani. Egy jó kapcsolat igényli a szeretetet, a kommunikációt, a kompromisszumokat, az azonos értékrendet, a tiszteletet, az őszinteséget és a megbecsülést egyaránt.

A fent felsoroltak egy rendes kapcsolatban is nehezen működnek olajozottan, ám ha rossz a párosítás, egy kifejezett rémálommá válhat az életünk. Az pedig, többet kivesz belőlünk, mint pár magányosan töltött este, ez egészen biztos.

Nem muszáj magányosnak lenni

Ráadásul sok ember összekeveri a magány és az egyedüllét fogalmát, pedig a kettő közel sem egymás szinonimái. Nem kötelező magányosnak lenned csak azért, mert épp egyedül vagy. Az egyedüllét olyan, mint a biciklizés, meg kell tanulni, hogyan kell, és utána már örömöt adhat. Persze néha eleshetünk a járdaszegélyben vagy beborulhatunk egy bokorba, ám a pillanatnyi rossz érzések mégsem ronthatják el a biciklizés általános örömét.

Az egyedüllétnek számos előnye van

Felfedezhetjük önmagunkat, követhetjük a céljainkat, függetlenek lehetünk, nem kell alkalmazkodnunk senkihez és nem utolsó sorban nem kell hagynunk, hogy minden energiánkat kiszipolyozza valaki, akinek valójában egyáltalán nem kellene szerepet osztanunk az életünkben.

A rossz kapcsolat csak rosszabbat tesz

Ismerek kapcsolatfüggőket én is, nem is egyet, és tanúsíthatlak róla titeket, hogy nem boldogok. Maguk mellett akarnak tudni valakit, mert rettegnek az egyedül alvástól és az egyedül keléstől, ám valójában napról napra ijesztőbb helyen találják magukat, és még csak észre sem veszik. A rossz érzés, a konfliktusok, a frusztráció és a szorongás, amit éreznek, márpedig nagyon is intő jel lehet. Kapcsolatfüggőségükben pedig az a legrosszabb, hogy amíg a rossz ember mellett táboroznak le, esélyt sem adnak maguknak arra, hogy a megfelelő személy beléphessen az életükbe.

(M.F.)                                                                                             A cikk forrása itt >>

„Maradj vele, míg nem jön egy másik, egy elfogadhatóbb!”

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>