Senki nem mondhatja azt, hogy a világ csodái csak a fiataloknak járnak. Amikor a döntésemmel nemet mondtam az életem legfájdalmasabb korszakára, nem érdekelt, hogy középkorú, háromgyerekes nő vagyok. Vendégszerzőnktől megtudjuk: mit jelent az életmódváltás 50 felett.
Nem az volt a kérdés, hogy hogyan tovább, hanem az, hogy hogyan lehet a rosszból jót kovácsolni?
Az volt a kérdés, hogy tehetek-e valamit még magamért, vagy húzzam le a rolót és süppedjek el az önsajnálatban?
A válasz nem váratott sokáig magára.
Annyi sebet ejtett rajtam a múlt történése, hogy minden porcikám a változtatásra áhítozott. Soha nem hittem volna, hogy a „nem” szónak ekkora hatása lehet az életem folytatására. Hiszen először adtam ÉN értelmet neki, és magamnak egy lehetőséget, hogy emberhez méltó életet élhessek.
Azt gondolják sokan, hogy felnőtt, családos embereknek van annyi eszük, hogy az életüket úgy formálják, ahogy jó nekik. Nos, a tapasztalatom az, és nem csak magam miatt, hogy bizony sokan jutnak el úgy az életük feléig, hogy nincsenek tisztában sem magukkal, sem a világgal.
Nincsenek olyan céljaik, amelyekben önmegvalósító tetteikkel boldogságban, lelki megnyugvásban, elégedetten éljenek.
Nem tanulták meg azt, hogy hogyan kell önmagukkal foglalkozni, önmagukért tenni, hogy az mindenkire pozitív hatással legyen.
Hiszen nemcsak anyaként, feleségként kell jól funkcionálni, hanem nőként és emberként is. A változtatásom tette világossá, hogy elsősorban emberként és önmagam számára kell megfelelnem ahhoz, hogy lehessek igazi nő, aki szerethető anyaként és feleségként is. Így mi sem volt egyszerűbb, mint kissé lemaradva, de megtanulni mindazt, amelyet jobb lenne fiatal korban elsajátítani.
Talán furcsán hangzik, és egy kissé paradox, ha azt írom, hogy negyvenöt évesen kezdtem el megismerkedni önmagammal. Rengeteg kérdésre kellett megadnom a választ, és megértenem, hogy az addig eltöltött évek alatt miért nem találtam igazi érzésekre, igazi, őszinte kapcsolatokra, boldogságra.
Az emberek többsége – így én is – hosszú éveken át mások szája íze szerint éltem.
Mindig azt csináltam, amit elvártak tőlem, és elhittem, hogy ez így helyes. Aztán jött a hasra esés, a sok csalódás és minden, ami ezzel jár. Nem tudtam nem érezni, hogy a lelkem segítségért kiált.
Ha valaki annak ellenére, hogy boldogtalanul éli az életét, a korára hivatkozva megalkuszik a sorsával, a legnagyobb baklövést követi el önmaga ellen.
A tudatos változtatás hihetetlen világot tár elénk, amelyben számtalan lehetőséggel találkozunk, esélyeket kapunk, hogy értéket teremtsünk, és végre úgy éljünk, ahogy méltó egy emberhez.
Út a szebb jövő felé.
Ennél nagyszerűbb életfeladatot nem is tudok elképzelni, hiszen végre azt ígéri, hogy minden értékesebb, jobb lesz, ha végigmegyünk rajta.
Márpedig az általunk választott út az, amelyen nem kell hamis illúziókat kergetve, másodrangú senkiként a sorban kullogni, hanem lehetünk önmagunk őszintén, tisztán, egészen.
A saját út egyedi, különleges, amely érett fejjel is hozza a maga csodáit.
A legcsodálatosabb tapasztalásom, hogy szerethető vagyok, hiszen életem nagy szerelmét hozta el a döntésem. Bizton állítom, hogy ötvennégy évesen is ezer fokon tud égni az az érzés, mely nemcsak a fiatalok kiváltsága.
Elhozta azt a gondolkodást, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen, és ezért nem herdálhatom el egyetlen percét sem. Megértette velem, hogy az út maga a boldogság, a sok apró mozzanatával.
Elfogadtatta, hogy kudarcok nélkül nincs fejlődés, fájdalom nélkül nincs változás, az érzelmek kimutatása nem szégyen.
Kilenc év telt el az újrakezdésem óta. Ha valaki megkérdezné, hogy megbántam-e, egy hatalmas nemmel válaszolnék. Olyan erőt, energiát, életérzést, gondolkodást nyertem általa, mely minden előtte megtapasztalt fájdalmat felülírt, minden sebemet begyógyított, és újrakódolta a bennem szunnyadó kislányt, aki arra várt, hogy szeressék és szerethessen.
Azonban azt is le kell írnom, hogy azért a történet nem ennyire habos-babos. Az élet nem fekete-fehér, így az új élet is ad fel leckéket, vannak benne olyan pillanatok, amelyek megállásra kényszerítenek, vannak olyan lépések, melyek kikerülhetetlenek és fájdalmasak, de hogy mégsem ejt bennünk annyi sebet, az annak köszönhető, hogy mi magunk is megváltozunk.
Már nem sodrásban élünk, hanem tudatosan.
Már nem a múltban élünk, hanem a jelenben.
Már nincsenek elvárások, csak maga az élet.
Már nem vagyunk egy a sok közül, hanem önmagunk.
És ez a legfontosabb.
Mi a titok?
Azt mondják, hogy kétféle ember van. Az egyik az, aki hisz a csodákban, a másik pedig az, aki jobban járna, ha hinne. Én már tudom a titkot, melyet mindenki magáénak érezhet attól a pillanattól, hogy kezébe veszi a sorsát. És ez nem más, mint az, hogy a csoda bennünk van, és el kell hinnünk, hogy általa varázslatossá válhat az az élet, melyet megálmodtunk, majd létrehoztunk magunknak azzal a döntéssel, hogy nem folytatjuk a lelkünk további rombolását.
herdika
„Nincs kötelező forgatókönyv, csak érzések és vágyak vannak”
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
