Az időeltolódás megkeserítheti nyaralásunkat, ha nem készülünk fel rá kellően. Nem is hinnénk, de már két-három óra időeltolódás is komoly megterhelést jelenthet szervezetünknek. Egy kis odafigyeléssel azonban megakadályozhatjuk a hosszan tartó átállás bonyodalmait. Íme, néhány tipp, mit tehetünk az időeltolódás következményeinek enyhítésére!
Az alvási és ébrenléti, valamint étkezési szokásaink teljes felborulása az időeltolódás kellemetlen tünetei közé tartozik. Épp úgy, mint a gyomorrontás, étvágytalanság, memória és koncentráció zavar is. Amennyiben nem szeretnénk, hogy az említett tünetek megbélyegezzék nyaralásunk első napjait, tartsuk be a következőket!
Érkezz nappal!
Próbálj meg olyan járatot választani, ami reggelre érkezik meg az úti célra. Világosban ugyanis nagyobb az esély, hogy rögtön nekivágsz felfedezni a helyet, ahelyett, hogy a hotelszobában aludnál. Az időeltolódás kevésbé visel meg, ha az első napod korán kezdődik és a helyi időnek megfelelően ér véget.
Ismerd a gépeket!
Nem kell különösebben érteni a repülőkhöz, hogy tudjuk, az A350 és az A380 Airbus modellek segítik leginkább az időeltolódás leküzdését. Ezek a gépek ugyanis hi-tech párásító és légcserélő rendszerrel vannak felszerelve, amik friss levegőt biztosítanak az utazás alatt. Nem beszélve a több mint tizenhat millió színárnyalatot imitáló LED lámpákról, amik a napszakok természetes világítását utánozzák.
Iktass be egy megállót!
Megkönnyítheti az átállást, ha beiktatsz egy köztes megállót. Így, tegyük fel, hogy első nap nem rögtön hét, hanem csak négy óra időeltolódással kell megküzdened. Az egynapos kitérő után akklimatizálódsz és könnyebben hozzászoksz majd a további csúsztatásokhoz.
Kerüld az alkoholt!
Nem éppen jó ötlet gin-tonikkal vigasztalnod magad a hosszú repülőúton. Az alkohol ugyanis dehidratál és fokozza a fáradtságot. Amivel pedig csak még nehezebbé teszi az időeltolódás okozta átállást.
Állítsd át az órád!
Amint felszállsz, állítsd át az órád az úti célodnak megfelelő időzónára. Így már utazás közben elkezdhetsz hozzászokni a gondolathoz, mennyi is lesz az idő, amikor megérkezel.
Egyél új időben!
Az utazás előtti napon ütemezd az étkezésed az új időzónának megfelelően. Bár kicsit furának tűnhet este tizenegykor müzlit kanalazni és hajnalban megebédelni, mégis rengeteget segít az időeltolódás kezelésében.
Tornázz a repülőn!
A hosszú repülőút alatt sokáig ülünk egy helyben, amitől megnő a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázata. Ennek elkerülésére érdemes párszor körbesétálni a kabint és tornáztatni lábainkat. Így nem csak a trombózist előzhetjük meg, de endorfinnal is feltöltődünk, amitől energikusabbak leszünk érkezéskor.
(D.R.) A cikk forrása itt >>
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>