Hogyan segítsünk az unokáknak válás esetén?

Nagypapa megnyugtató oázis lehet válás idején
Nagypapa megnyugtató oázis lehet válás idején

A válás senkinek nem könnyű, főleg akkor, ha a történetben gyerekek is érintettek. Ebben a bonyolult, sok odafigyelést igénylő helyzetben a nagyszülők szerepe sem egyszerű. Mennyiben vegyenek részt az eseményekben, mennyiben maradjanak csak néma tanúk. És az egyik legfontosabb kérdés: hogyan támogassák az unokáikat ebben a nehéz szituációban?

A válás következményei

Egy válás minden érintettet megvisel, nemcsak a házastársakat, hanem a szülőket és a gyerekeket is. Szülőként a felnőtt gyerekeinknek is a legjobbat akarjuk, így természetes, hogy egy válás esetén mi is megélhetjük a csalódás, a harag, az értetlenség különböző fázisait. Csalódást élhetünk meg, mert a gyerekünknek nem sikerült megmentenie a kapcsolatát, vagy akár azért is, mert ő lépett ki a kapcsolatból.

Még kényesebb a helyzet, amikor gyerekek is vannak, hiszen akkor már nemcsak a szülői, hanem a nagyszülői szerepet is éljük, így nekünk sem mindegy, hogy milyen stílusban és milyen feltételekkel zajlik le a válás. Bármennyire is nehéz, lehetőleg ne folyjunk bele az adok-kapok-ba, tekintsük ezt a gyerekünk és az ex-házastársa ügyének. Főként a gyerekek előtt igyekezzünk ezt tartani, hiszen az unokánk, jó esetben, hasonlóan erősen kötődik az édesanyjához és az édesapjához.

Fogadj meg 5 tanácsot, amivel átsegítheted magad a válás nehézségein!

Teremtsük meg az új szabályokat!

Mivel a jövőben sem akarunk kimaradni a gyerekek életéből, a válás után fontos lefektetni a láthatás feltételeit, mind a saját gyermekünkkel, mind az ex-házastársával. Érdemes arra is felkészülnünk, hogy előbb-utóbb új partnerek jelenhetnek meg az életükben, ami egy-egy új mozaikcsalád létrejöttét vetíti előre.

Mindebben az érzelmi viharban a gyerekek vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Összezavarodhatnak érzelmileg, nyugtalanok lehetnek, esetleg saját magukat hibáztathatják a válás miatt. Ebben a helyzetben a nagyszülők lehetnek a menedékek. Ha már előtte is jó viszonyban voltak az unokákkal, akkor ők jelenthetik a biztos pontot a gyerekek számára. Ebben a toleranciát és türelmet igénylő időszakban, érdemes néhány dologra különösen odafigyelni.

Legyünk elérhetőek!

Amennyiben van rá időd és energiád, segíts a szülőknek abban, hogy a gyerekekért mész az iskolába, különórákra, vagy hosszabb időre vigyázol rájuk. Te lehetsz a stabil pont ebben a zavaros időszakban. De lényeges, hogy mindezt csak a saját fizikai és lelki teherbíró képességünk határáig tegyük, és képesek legyünk adott esetben nemet mondani!

Ne terheljük az unokánkat a haragunkkal!

Természetes, hogy minket is érzékenyen érint a válás és szembesülünk a harag, a gyász, a veszteség érzésével. De ezeket az érzéseket nekünk kell kezelni, semmiképpen se terheljük az amúgy is érzékeny időszakban lévő unokáinkat.

Ne mondjunk rosszat a szüleikről!

A gyerekek mindkét szülőhöz lojálisak, mindkettőhöz erősen kötődnek. Éppen ezért nem szerencsés, ha előttük szidjuk a házaspár egyik felét. Ez a válás időszakában még jobban bántja a gyerekek érzékenységét.

Hogyan hat a válás a gyerekekre? Leleplezünk 2 mítoszt.

A gyerekek ne kényszerüljenek választásra a szüleik között!

A fent említett okok miatt ne kényszerítsük őket, hogy állást foglaljanak a szüleik vitájában, és választaniuk kelljen a két szülő közül! Ezt a kényes helyzetet igyekezzünk elkerülni.

Ne erőltessük a válásról való beszélgetést!

Lehetőleg ne mi kezdeményezzük a témát, ne bombázzuk őket kérdésekkel a másik szülőről. Várjuk meg, amíg a gyerekek kezdeményeznek, legyünk nyitottak a témát illetően, de ne erőltessük azt.

Biztassuk az unokáinkat, hogy beszéljenek az érzéseikről!

Igyekezzünk ítéletmentes és nyitott hallgatóság lenni az unokáinknak! Egy kisebb gyermeknek még nehéz megfogalmazni az érzéseit, esetleg megijedhet az érzések komplexitásától, például a szeretet és a harag egyszerre való jelenlététől. Ezért segítsünk neki felszínre hozni és megfogalmazni azokat! Egy kamasz pedig, elképzelhető, hogy inkább bezárkózik, vagy a kortársaival szeretné megosztani az érzéseit. Tiszteletben tartva mindezt, őt is érdemes biztosítani arról, hogy támaszt jelenthetünk ebben a nehéz időszakban.

Nyugtassuk meg őket!

A gyerekek sokszor gondolják azt, hogy valamilyen szinten hibásak a szüleik válásában. Nyugtassuk meg őket, hogy nincs felelősségük ebben, és mindez a felnőttek döntése és felelőssége! Érdemes kihangsúlyozni azt is, hogy a szülői szeretet nem múlik el, és mind a szülőkre, mind a nagyszülőkre számíthatnak egész életükben. Megnyugtató lehet a gyereknek az is, ha mesélünk egy általunk vagy a környezetünk által megélt tapasztalatról a válással kapcsolatban. Így megláthatják azt is, hogy egy szerelmi viszony elmúlása után hosszabb távon is lehetséges jó viszonyt fenntartani és szeretetben nevelni a közös gyerekeket.

Három árulkodó jel, hogy eljött a válás ideje

Legyünk az unokáink bizalmasai!

Ha az unokáink megbíznak bennünk és beszélni tudnak az érzéseikről és a titkaikról, akkor háláljuk meg ezt a bizalmat, és ne vonjuk bele a szülőket ezekbe a szituációkba! Ha valamit el akarunk ebből mondani a szülőknek, akkor azt előbb beszéljük meg a gyerekekkel, hogy hozzájárulnak-e. A kivételt az olyan kényes vagy önveszélyes közlések jelentik, amikor a szülőknek joguk van tudni arról, hogy milyen lelki állapotban van a gyerekük.

Költözés esetén tartsuk a kapcsolatot az unokákkal!

Előfordulhat, hogy az unokák messzebbre költöznek a válás után, így a megszokott gyakori látogatások megritkulnak. Szerencsére ma már rendelkezésünkre áll sok olyan technikai eszköz, ami segít az intenzív kapcsolattartásban. Kölcsönös igény esetén használjuk rendszeresen az internetet, skype-ot vagy a mobiltelefont a kapcsolattartáshoz! Így tovább tudjuk vinni azt a szeretetteli viszonyt, ami kialakult korábban köztünk és az unokák között.

Manga-Zoltán Zsófia

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>