Hogyan győztem le a mellrákot?

A mellrák legyőzése erős próbatétel
A mellrák legyőzése erős próbatétel

Az ember lánya azt hiszti, sérthetetlen. Azt, hogy ő más, ő kivétel, vele nem történhet baj. Hallunk ismerősökről, akikkel ez meg az történt, aztán nyugodtan hátradőlünk, mert teljes bizonyossággal hisszük, hogy velünk nem. Aztán egyszer csak megtapasztaljuk a gereblye-effektust: a hír jön és arcul csap.

Ezoterikus hitben jártasok vallják – én is közéjük tartozom –, hogy test-lélek-szellem egységben alkot bennünket, és ha nem vagyunk békében a testünkkel, ha elhanyagoljuk a lelkünket, ne adj’ isten felborul a pszichénk, az előbb-utóbb testi tünetekben nyilvánul meg.

Nem tudom, nálam előbb vagy utóbb nyilvánult-e meg, a három gyerek mellett pont nem azzal foglalkoztam, hogy borul-e pszichém, vagy sem. Kitöltötte a napjaimat a gyerekekkel való foglalkozás, a 8 óra munka, 8 óra pihenés rovására a háztartás vezetése. És 8 óra szórakozás? Hát el kell mondjam, nem szórakoztam. Cseppet sem. Tettem a dolgom, és örültem, hogy a napi rutinba belefér a tisztálkodás.

Egyik ilyen alkalommal felfedeztem, hogy a jobb mellemben van valami.

Egy nagy valami. Egész pontosan egy zöld diónyi csomó. Emlő önvizsgálatot nem végeztem ugyan, de mosdani minden nap mosdottam, tehát ha csak most vettem észre, olyan régóta nem lehetett ott.

A történethez hozzátartozik, hogy mint nő, nem működtem jól. Persze a havi rendszerességgel jelentkező ciklusom biztosított arról, hogy két X kromoszómával rendelkezem, de gyermekeim apja a kötelező logisztikai megbeszéléseken túl nem foglakozott a lelkemmel. A testemmel sem, mert ellenkező esetben ő fedezte volna fel az oda nem illő csomót a mellemben.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Hiszem és megélem, a nő agya több párhuzamos programot is tud futtatni. Ezt számtalanszor bizonyítjuk, amikor egyszerre főzünk, kikérdezzük a gyerek leckéjét, megy a mosógép és közben azon a csinos, piros magas sarkú cipőn jár az eszünk, amit hazafelé a kirakatban láttunk.

Leállítottam az összes ilyen jellegű háttér programot, és bekapcsolt bennem a túlélő üzemmód.

Egészségügyben dolgozom, nem volt nehéz telefonon felhívni egy kollégámat, aki az emlőcentrumban dolgozik. Kérdésemre, hogy mit is tegyek, ha megjelent a mellemben a PROBLÉMA, azt válaszolta, hogy azonnal menjek el egy vizsgálatra.

Megtettem, megvizsgált, ultrahang, röntgen, hümmögött és azt mondta: biopsziát kell vennie. Ez azt jelenti, hogy ő most engem egy nagy tűvel mellbe szúr? Hát hogyne. Nem volt időm tiltakozni, máris újra az ultrahang alatt feküdtem, abban a kiszolgáltatott helyzetben, amit csak ilyen helyzetben élhet át az ember, a doktornő kezében méretes fecskendő. Potyogtak a könnyeim, és nem is tudom, a várható fájdalomtól féltem vagy magamat sirattam. Azt hiszem, mindkettő igaz volt.

A szövettani vizsgálat nagyjából két hét, de szükség van MR vizsgálatra is – hallottam valahonnan nagyon messziről, de a félelem és a rettegés nem engedte közel a doktornő szavait.

Kitámolyogtam a rendelőből – ahová egyedül mentem, mert a teremtés koronája nem tartotta olyan fontosnak, hogy velem legyen -, és leültem egy padra.

És itt dőlt el minden.

Sütött a nap, nyíltak a virágok, énekeltek a madarak, és én elhatároztam, hogy bármi is az, ami most ott van a szervezetemben, bármi is a diagnózis, a mai nap a gyógyulásom első napja lesz. Vannak céljaim, vannak neveletlen gyermekeim, feladatom van az életben. Az ÉLETben.

És ehhez élnem kell.

Az orvosin tanultuk, hogy minden ember életében legalább egy alkalommal megjelenik rosszindulatú burjánzás a sejteken. Hogy ebből lesz-e rák, azon múlik, a szervezet miként tudja felvenni vele a harcot.

Hajrá, vegyük fel a kesztyűt!

Egy hetem volt az MR vizsgálatig, és nem tétlenkedtem. Sorba vettem a lehetőségeket, elővettem a tanulmányaim, a népszerű női magazinok tanácsait, a népi praktikákat, hiedelmeket, babonákat. Nem kezdtem el teliholdnál varázsigéket mormolni, ellenben radikálisan változtattam az étkezésem.

Azt mondják, a hús táplálja a rákot. Én még ugyan nem láttam rákot húst enni, egy árva languszta került a tányéromra egyszer, azt is én ettem, és nem ő engem. De ha így van, akkor innentől nem eszem húst. Zöldségek, gyümölcsök, ide veletek! A szervezet védekező erejét növelik az antioxidánsok, ezeken belül is a flavonoidok, amelyek a színes, leginkább a piros gyümölcsökben találhatóak. A táplálékom nagy részét paradicsom, eper, sárgadinnye, szeder, áfonya tette ki. Pirosat ettem pirossal. Annyira elegem volt már a pirosból, hogy néha a piros lámpától is elkezdett forogni a gyomrom.

Mit szeret még enni a rák?

Azt mondják, cukrot. Hát tiltólistára helyeztem ezt is. A kávéba előtte sem tettem cukrot, de most a kávé is tiltólistára került. Maradt a tiszta víz és a különféle teák. Abból is rooibos, meg zöld tea. Közben egyre mélyebbre ástam magam a természetgyógyászati tudományokba. Elhatároztam, amint túl vagyok ezen a mizérián, bővítem ilyen irányú tudásom.

A gyümölcsök tartalmaznak vitaminokat, de biztosra akartam menni. Ha Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin atyja egy szimpla náthára megduplázta a napi vitamin adagját, én sem adhatom alább. De vettem szelént, ami kell a stressz legyűréséhez, meg magnéziumot, hogy kisimuljanak lelkem ráncai. Csapódott hozzá Q10, hogy szép legyen a bőröm, meg cink az egészséges haj érdekében. Ezekkel együtt már egész szép mennyiséget tett ki a napi betevőm.

A méregtelenítéssel egyre inkább elszállt a mérgem, egyre tisztábban láttam, hogy a házasságom elsivatagosodása hogyan vezetett a betegségemhez.

Az MR vizsgálat során már úgy hasaltam be a gépbe, vállamon egy zöld kórházi lepedővel, mint egy Superman. Vagyis superwoman.

A vizsgálati eredményekkel visszamentem a beküldő orvoshoz, aki műtétet javasolt, annak ellenére, hogy a daganat valami csoda folytán zsugorodni kezdett. Haladékot kértem, először egy hónapot, aztán ezt háromhavonta meghosszabbítottam. A daganat minden egyes vizsgálaton egyre kisebb lett. És ahogy láttam a változást, elkezdtem jógázni. A jóga megteremtette a régen várt harmóniát a szervezetemben.

Hogy mi a történet vége?

Két év után gyógyultnak nyilvánítottak. Fogytam tíz kilót, megtarthattam a melleim, visszanyertem lányos alakom, és ha már így esett, el is váltam. Lányos alak mellé lányos kapcsolati státusz illik. Aki nem hiszi, járjon utána.

chili

Inspiráló történetek olyanoktól, akik leküzdötték a rákot

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>