Nálatok is előfordul olyan, hogy a családtagok rendelkeznek valamelyik másik családtagjuk felesleges holmijával? Vendégszerzőnk írása a lomok létjogosultságáról.
A tárgyak iránti szeretet és a gyűjtögetés a gyerekkoromból és a családi hagyományokból táplálkozott. Lelkesen és precízen, különféle rendszerezések alapján gyűjtögettem a rágópapírt, a kártyanaptárt, a bélyeget, a gyufás skatulyák és a csokoládé papírok sorozatait.
Elraktam emlékbe a betelt rajz- és iskolai füzeteim, az ellenőrzőim, a játékokat, és mivel mindenre jól vigyáztam, ezek mind-mind megőrizték magukat állagromlás nélkül az utókornak.
S ha nem lett volna elég nekem a saját gyűjteményem, akkor ott volt a családtagjaimé. A szüleimnek külön bejáratú könyvtára volt, s bár én is azt az elvet vallom, hogy minden könyv érték, jónéhány megörökölt verseskötet tartalmának színvonalát azért megkérdőjelezném. Gyanítom most már, hogy a szüleim válásakor apám a számára értéktelenebb könyveket nem vitte magával. A nyolcadikos ballagási emlékét végképp nem tudom, miért őriztem meg, hiszen apám utálta az iskolát – és az iskolarendszer is kivetette őt magából.
Bakelit lemezek duplán és indiános könyvek
Ha az ember lánya korán férjhez megy, az összeköltözés sem megy tárgyiasult komplikációk és a bakelit lemezek duplikációja nélkül, továbbá IPM magazin gyűjtemény kerül be a közös lakásba, és ha eddig nekem nem volt indiános könyvem, valahogy hirtelen az is lett.
Utána jönnek a gyerekek, innentől kezdve újabb kimeríthetetlen tárház az emlékeknek: a hajtincsek, a rajzok, a játékok, a mütyürök, a kézzel készített ajándékok. Családi fotók töménytelen mennyiségben, hozzávaló negatívok ömlesztve.
Kavicsok, kagylók, dísztárgyak, közös gyűjtemények – jó darabig minden egyes nyaralásról.
A bakelit lemezek mellé CD-k és videó kazetták kerültek. Ez utóbbiból kizárólag a pótolhatatlan veszett el, amelyen a gyerekek szereplései voltak. Nagyjából a lányaimnál a középiskolai ballagásig folyt a saját tárgyak gyűjtögetése, utána felnőttek, elköltöztek otthonról.
Hogyan férhetett el? Utazott tovább!
Fontos kérdés, hogy ez a sok tárgy, hogy férhetett el évtizedekig egy közepes nagyságú, lakótelepi lakásban? Csakis úgy, hogy ami a családunknak feleslegesnek bizonyult és kiszanáltuk: ment anyukámhoz és keresztmamámhoz, a családi ház sufnijába, padlására és fészerébe. Ami nem is lett volna gond, ha azok nincsenek már tele a saját lomjukkal. A hozzájuk költözött tárgyakból ők nagyjából tíz százalékot tudtak hasznosítani.
Ugyan mit kezdjenek a divatjamúlt puffos ujjú télikabátommal?
Olyan nekik is van a kinti szekrényben, amit nem hordanak! Később jöttem csak rá, mennyire „örülhettek” a hasznavehetetlen holmiknak.
Amikor a gyerekek elköltöznek, az ő tárgyaikkal mi történik?
Sajnos a lányaim látták már a rossz példát, hogy rásóztam a sajátomat (később mondjuk az övéiket is) anyukámra és nővérére, ezért a gyerekeim csak a holmijuk kis részét vitték el magukkal – és immár a következő otthonukban gyűjtöttek hozzá újabbakat.
Azonban elég sok mindent itt hagytak, amit azóta is lehet kerülgetni, illetve elzárni valami szekrénybe.
Hátha jó lesz még valamire!
Ezt a gondolatot nemrég veséztük ki a középiskolai padtársammal, aki hasonló cipőben járt. De ugyan mire lenne jó a felnőtt gyerekünk régi magnója, számítógépe, egyéb használaton kívüli használati tárgya?
A lányaim játékaival már az unokák játszanak. Anyukámnál az én játékaimat használják, hiszen azok már évtizedekkel korábban odakerültek. A könyvek pedig híven tükrözik a gyermekirodalom minden dicső korszakát az előző hatvan évből.
Vajon mi történik akkor, ha elkezdünk selejtezni?
Semmi különös. Nagyon lassan megy, mert ilyenkor minden könyvet kinyitunk, és értékes emlékek kerülnek elő belőlük, például apám feljegyzései, az én és a gyerekeim rajzai. Ha pedig fiókról fiókra haladunk, mindig akad valami tárgy, aminek megkegyelmezünk.
Amikor meg végre néhánytól sikerül megválni, akkor egészen biztosan az egyik lányom a következő szavakkal kezdi a mondatát: “Anya, megvan még az a …?”
Persze évekig nem volt szüksége rá.
Néha ránk száll egy több generációs lomtár
Néha sajnos volt szomorú kötelezettségünk is ezen a területen. Keresztanyám halála után nekem és Anyukámnak jutott a selejtezés feladata, bár a retro ruhák és kombinék felpróbálásában az akkor tini lányaim is besegítettek.
Kissé ironikus volt úgy emlékezni rá, hogy minden – főként értéktelen – tárgyból mindenhol találtunk tartalékot. Ezt azonban már sejtettük, tudtuk, hiszen ezzel mindig “megfenyegetett” minket a betegsége előtti időkben is.
Találtunk például egy teljes (elnyűhetetlen és soha le nem bomló), retro nejlonszatyor gyűjteményt, amelyet aztán a család és néhány, nagy becsben tartott munkatársam megkapott, és vitte hírét újra a városban a Centrum Áruházaknak, vagy a már rég megszűnt Skálának.
Rengeteg vadonatúj konyharuha, ágy- és asztalnemű, különféle tálaló készlet is előkerült, amelyeket megpróbáltunk azóta használatba venni.
Az egyik legviccesebb történet, amikor rátaláltunk keresztmamám fogalmazás füzetére, és az olvasása közben megtudhattuk, hogy Rákosi elvtárs hogyan aratta a búzát. Ugyanis az ötvenes években erről születtek a leírások az általános iskolákban. Nagyon kreatív volt keresztanyám ahhoz képest, hogy ipari kerületben volt kisgyerek, és nemigen látott a környezetében mezőgazdasági munkát.
Számomra minden meglévő tárgy üzen valamit a múltból, bár némely üzenet kódolva van.
A hatalmas képeslap gyűjtemény hátulján pedig az egész családom élettörténete ott lapul – csak össze kellene olvasni. De ebben a pillanatban még várat magára, hogy valaki a családból regénybe foglalja.
Hermelin
„Ő nem az anyukánk!” – Egy fiatal nagymamának mindenhol teljesíteni kell
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
