Férfiak, akikre életünk projektjeként tekintünk

A projektférfiak egyáltalán nem hálásak nekünk az odaadó támogatásért
A projektférfiak egyáltalán nem hálásak nekünk az odaadó támogatásért

Most azokról a férfiakról lesz szó, akikbe sajnos többen is belefutunk életünk során. Férfiakról, akiknek problémáik vannak, férfiakról, akiket a belénk kódolt ’törődömség’ és kedvesség miatt óhatatlanul is megsajnálunk. Az ilyen elveszett lelkek válnak életünk projektjévé, ők a projektférfiak, és mi minden energiánkkal azon dolgozunk, hogy megmentsük őket. Ám a történet a legtöbb esetben csúnyán ér véget.

Hogyan indul?

Egyszer csak elénk sodorja őket az élet. Szomorúan dohányoznak a kocsma teraszán, vagy elveszetten sétálgatnak a városban, minket meg eléjük lök a sors. Vajon miért kerülnek az életünkbe? Véletlen volna csupán, vagy az égiek unatkoznak, és tréfát akarnak űzni velünk? Esetleg okító célzattal ismertet össze velük a sors? Hamarosan a válaszok nyomába eredek.

A potenciálba szeretünk bele

Valamit meglátunk bennük. Isten tudja, mit. Ránézünk arra az elveszett fiúra, aki segítségre szorul, és máris azt hisszük, egy személyben lehetünk mi azok, akik eljátsszák a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Hisszük, hogy nincs szükségük semmi másra, csak egy kis törődésre, egy kis odafigyelésre, és az életük máris a jó irányba fordítható.

Meglátjuk bennük a potenciált, azt a valakit, aki lehetne belőlük, aki szerintünk – legbelül mélyen – már bennük is van.

Ilyenek vagyunk mi, nők. Gyermeki naivitásunkat sosem hagyjuk magunk mögött, szüntelenül mindenkiben a jót keressük, mindenkiben a jót látjuk. Már-már esztelen jóindulatunk miatt azonban sokszor megégetjük magunkat.

Megkezdődik a kemény munka

Amint beleszerettünk a potenciálba, indulhat is a projekt. Eszünkbe sem jut a kudarc lehetősége, elszánt meggyőződésünk, hogy az összetört lelkű férfiak élete még boldoggá varázsolható. Hisszük, hogy mi lehetünk a boldogságuk a kulcsa, hogy a mi törődésünk, támogatásunk és kitartásunk miatt végül révbe érhetnek.

Szépen lassan átformálódnak a mindennapjaink, és minden percünk az elveszett lelkek körül kezd el forogni. Non-stop a lelküket ápoljuk, non-stop a függéseik leküzdésében segítünk, non-stop a kedvükben próbálunk járni, non-stop a pénzügyeiket kezeljük, non-stop elérhetőek vagyunk számukra.

Szépen lassan ők válnak életünk projektjévé, mi pedig észre sem vesszük, mennyire elhanyagolunk rajtuk kívül mindent és mindenki mást, beleértve saját magunkat is.

Megfeledkezünk magunkról, túlságosan leköt minket az elveszett lelkek terelgetése. Azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy egy nap majd úgyis hálásak lesznek a segítségünkért, és amint megerősödnek, viszonozni kezdik azt a mértékű törődést, amit tőlünk kaptak. De sajnos legtöbbször eszük ágában sem lesz viszont-törődni velünk. Meg sem fordul a fejükben, hogy velünk is foglalkozni kell. Szeretnek minket és ragaszkodnak hozzánk, de valójában sajnos nem is biztos, hogy a valódi személyünk miatt, sokkal inkább csak a ’törődömségünk’ miatt.

Hogyan végződhet egy ilyen projekt?

Ezek a projektek sajnos legtöbbször kétféleképpen végződnek. A jobbik verzióban a férfiak valóban kijutnak a gödörből és összeszedik magukat. Sokszor azonban azután, hogy erőre kaptak, maguk mögött hagynak mindenkit, aki a gyenge korszakukra emlékezteti őket. Ebbe bizony mi, a törődő nők is beletartozunk.

Felkapaszkodnak rajtunk, aztán odébbállnak.

Nekünk meg szembesülnünk kell vele, hogy nem használtak másnak, csak egy létrának, amin felmászhattak.

A kevésbé szép verzióban a kemény munkánk még csak be sem érik. A férfiak nem erősödnek meg, nem kecmeregnek ki a kakis gödörből, mi meg kezdhetjük megemészteni, hogy éveket, évtizedeket pazaroltunk el rájuk azzal, hogy hittünk bennük. Ezek a férfiak szépen lassan ellenünk fordulnak, és támadó állást felvéve hozzánk vágják, hogy mi meg akarjuk őket változtatni, hogy mi nem a hibáikkal együtt szeretjük őket. Tehát hiába látjuk bennük a jót, hiába akarjuk a javukat, végül mi leszünk a gonoszok.

Miért kellenek nekünk a projektférfiak?

Végezetül válaszoljuk hát meg a kérdést, hogy miért van szükségünk projektférfiakra, miért sodorja őket elénk az élet.

Kedves nőtársaim, nem azért, hogy teljesen tönkre menjünk bennük! Nem azért, hogy rámenjen a fél életünk és elpazaroljuk a drága időnket.

A projektférfiaknak köszönhetjük, hogy rájövünk, mennyi szeretet, mennyi empátia, mennyi türelem és mennyi törődés szorult belénk.

Ha ez a földöntúli szeretet majd végre a jó férfi kezében landol, valami igazán értékes születik belőle. Előfordul, hogy naivitásunk miatt a rossz emberekbe fektetünk energiát, a rossz emberekben hiszünk és a rossz embereknek adjuk oda mindenünket. Nehéz megemészteni a kudarcot, tudom jól, de a tanulságokat levonva erősebb és tudatosabb nőkké válhatunk, mint azt valaha gondoltuk volna.

A legnagyobb életleckét is a projektférfiak tanítják: miszerint a legelső helyre saját magunkat kell sorolnunk. Itt az ideje magunkkal törődni és belátni, hogy a bennünk rejlő szeretetre nem jogosult akárki. Ne bánkódjunk és ne bánjuk meg, ami történt! Inkább köszönjük meg a projektférfiaknak, hogy mindenkinél okosabbá és erősebbé tettek minket.

Mihályi Fruzsina

Hét pillanat, amikor a férfi rájön: értékes nőt veszített

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>