Te emlékszel arra az időszakra, amikor még csillogó szemmel, álmatlanul vártad a Mikulást? Te sem kérdőjelezted meg egy percig sem, hogyan képes egy pocakos öregúr egyetlen éjszaka alatt megajándékozni a világ összes gyerekét?
Boldog lurkóként hittél a csodában? December 6. alkalmából most egy kis múltidézésre invitálunk, hogy mások történeteit olvasva előhívhasd emlékeidből a sajátjaidat. Rudolf és Táltos már készen állnak, indulhat a nosztalgiaszán!
A Télapónak adtam a cumimat (Márton, 21)
„Három éves lehettem, amikor még mindig cumiztam. A szüleim szerettek volna leszoktatni róla, így azt kérték, adjam oda az összes cumimat a Mikulásnak, merthogy ő majd elviszi őket a szegény gyerekeknek, nekik nagyobb szükségük van rá. Készségesen átnyújtottam mindet. Csokiért bármit! A Télapót egyébként négy-öt évesen buktattam le. Akkoriban járt hozzánk egy kőműves, akivel nagyon jóban voltam. Szakálla és hasa miatt nagyon hasonlított a Mikulásra. Megígértem neki, hogy nem árulom el a titkát.”
Feldaraboltam a Mikulás ajándékát (László, 77)
„A mi időnkben még a virgács őszintén szimbolizálta a rosszaságot. Akinek azt hozott a Télapó, ő tényleg rossz fát tett a tűzre. Én egyik évben nádpálcát kaptam virgácsként. Amikor nem akartam megenni az ebédet, mindig kirakták elém a konyhaasztalra. Emlékszem, egyszer úgy megelégeltem, hogy feldaraboltam és elástam a disznóknál a trágyába. Kicsit bűntudatom volt, hogy tönkretettem a Mikulás ajándékát, de a veréstől azért jobban féltem.”
Felhívtam a Mikulást (Csaba, 31)
„Pár éves lehettem, amikor mindenáron beszélni szerettem volna a Télapóval. Apukám megadta a Mikulás számát, hogy hívjam fel, ha ennyire akarom. Ő a konyhában volt, én pedig a nappaliból tárcsáztam a vezetékes telefonunkról. Eltorzított, magasabb hangon beszélt. Megvitattuk, hogy mit kérek karácsonyra és kérdezte, jó gyerek voltam-e idén. Persze füllentettem. Kicsit gyanakodtam apára, de váltig állította, hogy nem ő volt az, úgyhogy el is hittem. Hiszen miért is hazudna nekem apa, vagy épp a Mikulás, nem?”
Úgyse hoz kiskutyát a Mikulás (Lia,9)
„Kedves Télapó! Karácsonyra szeretnék egy kígyót vagy egy kiskutyát annak ellenére is, hogy nem fogsz hozni. Aztán szeretnék kalózos dolgokat is: kalap, érme, ilyesmik és még lehet, hogy mást is szeretnék, csak nem jut eszembe. De amit a legeslegeslegjobban szeretnék, az egy igazi kard. Kérlek, hozz egy igazi kardot, annyira szeretnék, kérlek hozz egy kardot. Köszi.”
„A Mikulás hangja mindig olyan, mint az apukáké”
Végül saját történetemmel zárnám a sort. Emlékszem, öt-hat éves lehettem, amikor húgommal napokig tervezgettük, hogy ébren maradunk meglesni a Télapót. Szerintem a szüleink megijedhettek az ötlettől, így apukámnak nem volt más választása, magára kellett öltenie a Télapó jelmezt. Az éjszaka közepén érkezett meg, alig hittünk a szemünknek, nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Furcsálltuk, hogy a Télapó hangja hasonlított apukánkéra, de amikor ezt szóvá tettük neki, ő nevetve csak annyit felelt: „A Mikulás hangja mindig olyan, mint az apukáké”. Nagyon erősen hihettünk a csodában, ugyanis egy másodpercig sem gyanakodtunk tovább. Egyik legszebb gyerekkori élményem ez.
Nem úgy, mint a történet folytatása pár évvel későbbről, amikor elmeséltem szüleimnek, hogy az óvodában azt hallottam, a Télapó csak kitaláció. Leültettek a nappaliban, és elmondták, hogy ez így igaz. Azt hiszem, akkor ért életem első nagy csalódása. Ezt követően krokodilkönnyek közepette néztem végig a Télapu című filmet, egymás után kétszer is.
Mihályi Fruzsina
