Végre beköszöntött a tavasz, így az új darabok is megérkeztek kedvenc butikjainkba. A Vogue összegyűjtötte a 2018-as tavaszi-nyári kollekció divatszíneit. Ha te is szeretnéd követni az idei divatot, ebből a tíz színből válogass!
A Vogue előrejelzései szerint két irányba haladnak majd a trendek. Az egyikben az élénk, erős árnyalatok, míg a másikban a halvány pasztellszínek lesznek az uralkodók.
Levendula

Az egész nyári szezon alatt uralkodni fog a levendula. Romantikus, mégis elegáns külsőt kölcsönző színről beszélhetünk. Lenge, bő ruhákon és blúzokon mutat a legjobban ez a divatszín.
Ultraviola

Decemberben már írtunk az amerikai vállalat, a Pantone által az év színének megválasztott ultravioláról. 2018 divatszíne persze nem maradhat ki a ruhásszekrényünkből sem. A hetedik csakra színe is ez, mely hatalmat és biztonságot jelképez.
Babarózsaszín

A hercegnős, intenzív rózsaszín minden bizonnyal megjelenik majd a legtöbb tavaszi kollekcióban. Világos színekkel párosítva különösen jól mutat.
Égkék

A tiszta eget idézhetjük meg ilyen színt képviselő viseletben. A hosszú, maxi ruhák gyönyörűen mutatnak, ha égkékben pompáznak.
Világoszöld

A finom, friss árnyalat garantáltan uralkodni fog a nyári kollekció darabjai fölött. A mentazöld várhatóan a fürdőruha trendekben is megjelenik majd. Jól mutat blézeren, nadrágon, blúzon egyaránt.
Khaki (katona zöld)

A természetes színárnyalat a bézshez hasonlóan képes feldobni az elegáns öltözetet. Sportos szetteken mutat a legjobban ez a divatszín.
Tejfehér

A cyber-féle, hűvösebb fehér segít majd tündökölni. Bő fazonok színeként állja meg helyét a leginkább.
Csokoládébarna

Újra hódít az intenzív barna. Ahogyan nem egyszerű nemet mondani egy ízletes bonbonra sem, úgy lesz nehéz ellenállni ennek a divatszínnek is a boltokban.
Sárga

Emlékeztek Uma Thurman melegítőjére a Kill Billből? Az energikus sárga idén újra divatba jön és higgyétek el, nem csak a gyönyörű színésznőnek áll majd jól.
Paradicsom piros

Elbűvölő és emlékezetes belépőket tehetünk, ha ezt a divatszínt viseljük idén. Overálok és bő ruhák szabásai gyönyörűen mutatnak, ha ebben a színben pompáznak.
(M.F.) A cikk forrása itt >>
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>