„Az én időmben minden jobb volt” – kezdhetnénk az alábbi olvasói levél bevezetőjét, de azzal csak elviccelnénk Ildikó sorait. A világ változik, nekünk pedig idomulnunk kell hozzá, de ez az igazodás valóban szívből jön? Egyáltalán nem biztos. Kényes témák következnek! Olvasónk írása
Napról napra szem- és fültanúi lehetünk, hogy a társadalmi értékrendszerek mennyire mások lettek. Mondhatni, teljesen értékét vesztette az, ami fontos, ami sokat jelent a jövőre nézve. A jövő társadalmára nézve a belső értékek elenyésznek, a külsőségeken van a hangsúly.
Legyél menedzser, ügyvéd, bármi, amivel sokat lehet keresni!
Manapság a maffiózó prosperál, és elismert „valaki” a nagy semmiért. Pedig ez a helyzet. A tanultak nem számítanak.
Az oktatás, az egészségügy jó hangzású, de elértéktelenedett, legalább is a helyzet azt mutatja. Úgy látszik, süket fülekre lel minden, ami ezt a témát érinti. Aki, vagy amelyik intézmény tehetne valamit ennek érdekében, módszeres javításában megelégszik a felszíni megoldásokkal, megy a toldozás-foldozás. A többit ki-ki oldja meg, ahogy tudja, a labda át van passzolva az érintettekhez és a szülőkhöz.
Kihal a papi szerénység és alázat
Tisztelet övezte őket, nagy kegyben éltek, erkölcsös életről prédikáltak, de az ő köreikben bizony mély homályok léteznek, amit nagyon ügyesen elkendőznek. Ezt megtehették, még a tanulatlan tömegekre hathattak, de a mai korban sok mindenre fény derült már a zárt közösségük életéről.
Nagyon sok esetben bort isznak és vizet prédikálnak. Manapság hatalmuk és befolyásuk ismét meghatározó, s mint egyházi személyek beleolvadnak a társadalom minden területébe. A saját papi teendőik mellett szakácsok, politikusok, írók, és hadd ne soroljam, mi mindenben jeleskednek, a csapból is papi személyek folynak. Nem hangzik jól, de így van. Akkor hol van a szerénység és az alázat, ami ezt a foglalkozást vagy hivatást kellene, hogy elsődlegesen jellemezze?
Az ő esetükben is lényeges elem lett a reklám. Hol a papi tanítás lényege? Nem kell álszenteskedni, és „mindenhez” értő módon bele kotnyeleskedni, nagydobra verni mindent. Aki ezt a pályát választja, legyen méltó ehhez a hivatáshoz, és ne „média-celeb-mindenhezértő” közszereplőként dagadjon a hírnévcsinálás elfogultságában.
Ami pedig még visszatetszőbb, a fiatalsággal szembeni erkölcstelen viselkedés. Létezik. Sajnos. Csak el van sumákolva.
A kedves, idős pap bácsinak mindenkihez van/volt egy jó szava, legyen az idős vagy fiatal hívő. Az ilyen lelkipásztorok kihalófélben vannak. A mai fiatal papok a karrieren agyalnak, és a „báránykáikkal” igazán keveset foglalkoznak. Mintha nem ők lennének a gyülekezetért, hanem a gyülekezet lenne ő értük. Sajnos az emberek, legyenek hívők vagy csak egyszerű halandók, ezeket már ítélkezve nézik.
Tisztelet a kivételnek, akik még jó lelkipásztorok.
Csúszópénz
Legalább tíz évig tartó tanulás, évek múlása, és alantas alulfizetettség. Elszomorító, hogy a kormányok nem így látják. Mért különb egy képviselő, aki szintén egyetemet fejezett be, mint egy doktor: az egyik fotelban ül, a másik ütött-kopott rendelőben. A lealacsonyító állapotok közepette jóval kevesebb fizetésért dolgozik éjjel nappal. A körülmények égbekiáltóan eltérőek. Nem csoda, ha a diplomás fiatal orvosok külföldre kacsintgatnak. Legyen már értelme annak, hogy annyi évet rááldoztak az életükből a diploma megszerzésére. Társadalmi lecsúszás. Igen.
Persze egy orvos is jó néven veszi a borítékos csúszópénzt, ami azt jelenti, hogy talán többször ránéz a betegére. Ezt adja a társadalom? Ilyen állapotok uralkodnak. Hülye lenne nem kihasználni, elfogadni. Fizessék meg tisztességesen őket, biztosan nem lenne ilyen. Nyugaton működhet? Igen, mert értékelik a munkáját. Ez a helyzet a teljes megbecsülés hiányának a következménye. Pedig egyszer mindenkinek szüksége lesz egy megbízható, kedves szakemberre, aki reményt adhat a nehéz helyzetben.
Málladozó festék, ütött-kopott rendelők, elavult eszközök, zsúfolt folyosók, lehetetlenül sok papírológia. Plusz az orvoslás, az emberekkel való munka. Melyik orvosnak van még kedve mosolyogni, kedvesnek lenni a beteghez ilyen körülmények közt? Pedig mennyit jelent egy kedves szó?!
A diákok nem tanulnak meg gondolkodni!
Mai nézet: „tanár az, aki máshol nem prosperál”. A jövő nemzedékének a nevelői kevesebbet keresnek, mint egy fizikai munkás. Félreértés ne essék, a fizikai munkát is meg kell fizetni, de legyen minden arányban.
A tanár az, aki neveli, formálja a jövő nemzedékét, csiszolja a csiszolatlan gyémántokat, már amelyiket lehet, akik majd egyszer alappillérei lesznek az elkövetkező társadalomnak. Ha ez nincs értékelve, a sok idegeskedés, az otthoni dolgozatjavítás, készülés, hisz lépést kell tartani a korral, akkor annyi a pálya tiszteletének. Az ő irányukba tett elvárások már felemésztik azt az energiát, amit magára a tanításra szánnak.
Egy tanár feladata az, hogy egy alaptudást adjon át, fejlessze tovább, alakítsa világlátását a fiatal nemzedéknek, és nem az, hogy átvegye a szülő feladatát. A modern szülők sajnos ezzel már nincsenek tisztában. „Majd megnevel az iskola” – ismerős? Oly mértékben gyakori, hogy csak ámulunk és nézünk, hová lett a családi nevelés? Erre nem magyarázat a rohanás, az egész napi törtetés, mert ha van gyereke valakinek, kötelessége nevelni azt, átadnia egy alap kultúrát még iskola előtt, és ne a tanártól várjon csodát.
Máshol jobb lehet tanárnak lenni
A tanár már az órára való felkészülésben kiég. Egy ismerősöm, aki középiskolában oktat Hollandiában, mondta, ha neki annyi készülési tervet kellene minden órára beadnia, vagy megírnia, rég otthagyná az oktatást. A hangsúly a gyakorlati és az alkalmazási részeken van, és nem az irgalmatlan bő elméleti magoldáson. Ott minden segédeszköz természetesen biztosítva van. Szabadidős programok, akinek van kedve hozzá, és azt is inkább a tanítási idő alatt.
Túlterheltség magas fokon, ingyen, minden külön tevékenység normálisan a tanári óra keretébe tartozik. Hát nem. Miért? Aki ünnepségre készíti a gyerekeket, időt, energiát áldoz fel, ezt a két szép szeméért teszi. Sajnos nagy átlagban, ebben a régióban így működik. Lelkesedésből dolgozni? De kérem, abból nem lehet megélni, családot eltartani, számlát fizetni.
A hangzatos szavak elkerülhetetlenek, hogy például a „finn-módszer”, legtöbbször ez az összehasonlítás megy. Hol vagyunk mi attól! Anyagiakban és gondolkodásban is mérföldek választanak el. A technikáról ne is beszéljünk. Míg Finnországban a tanár társadalmilag elismert, jól megfizetett, sok önállóságot és játékot vihet az óráiba, asszisztense van, addig a nem finn-módszer szerinti oktatás a portfólióba, a papírmunkába fullad. Sok mindent átvesznek innen-onnan, de a lényeget nem, és a feltételeket a kivitelezéshez sem.
„A portfólió írás nagyon megalázó, főleg 20-30 éves gyakorlat után, hogy bizonyítsa valaki a tanári rátermettségét. Nem vagyunk mi modellek vagy mérnökök, akik felmutatják képen az eredményeiket. A mi eredményeink nem így mérhetők.”
Sokszor a kevés több, tanulja meg használni az eszét a diák, és ne ömlesszük a tudást bele, ami nagyon gyorsan el is tűnik onnan.
Az oktatásra, egészségügyre sosincs elég pénz. Szégyen. Ezek a diplomás szakmák társadalmi rangot jelentettek, ma nem pont ezt észleljük. Hangzatos foglalkozások, de mélységesen az elismerési ranglétra alján. Amíg az alapvető munkafeltételek és értékelések, fizetések nincsenek megoldva, ezek a fontos társadalmi szakmák egyre lejjebb csúsznak, és addig egyetlen társadalom se pöffeszkedhet abban, hogy jó irányba halad. Ez a haladás olyan minimális, hogy valójában jelentéktelen.
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
