“Én a két kezemet akartam adni meg a lelkemet.”

Az önkéntesség Dóra életében egy nehéz életszakasz után következett
Az önkéntesség Dóra életében egy nehéz életszakasz után következett

Az önkéntesség segíthet felfedezni önmagunkban az adni tudás képességét, továbbá képes túllendíteni néhány nehéz életszakaszon. Mivel nem anyagi javakért csináljuk, ezért általában olyan tevékenységet választunk, ahol megélhetjük: szükség van a segítségünkre akár anyagilag, akár az időnket felajánlva. Az önkéntesség lelki hátteréről Bibloque Dórával, a negyvenes éveiben járó kétgyermekes anyukával beszélgettünk. 

Honnan hozod az önkéntesség iránti érzékenységet? A családodból ered?

– Nálunk a családban nem volt jellemző az önkéntes munka, legalábbis nem a szüleink példáját követjük ezen a téren. De felnőttkorunkban nálam és a bátyám életében is eljött az az életszakasz, amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni. Egymástól függetlenül született meg az elhatározás bennünk, ő hajléktalanokkal foglalkozik, én pedig Böjte Csaba erdélyi árvaházaiban segítek minden évben.

Böjte Csaba testvér és Dóra
Böjte Csaba testvér és Dóra

Hogyan jött el az a pont, amikor az együttérzésed átváltott aktív cselekvésbe?

– Mindig is szociálisan érzékeny voltam. Eredeti szakmám szerint óvónő vagyok, de egy magánéleti krízis adta meg azt, hogy aktívan keresni kezdtem az utamat. Tizenöt évvel ezelőtt láttam a tévében egy riportfilmet, amely azt mutatta be, milyen embertelen körülmények között élnek Erdélyben a magyar gyerekek az árvaházakban. Ráadásul Böjte Csaba nem pénzt kért elsősorban, hanem segítséget a gyerekek körül. Szeretek kilépni a komfortzónámból, szerintem egy jóléti társadalom tagjaként felelősséggel tartozunk a kevésbé szerencsések iránt. Ráadásul itt gyerekekről van szó, akik ugyanolyan életre vágynak, mint a szerencsésebb élethelyzetben lévő társaik. Én a két kezemet akartam adni és a lelkemet ebben a helyzetben.

Hogyan csatlakoztál a segítőkhöz? Milyen feladatoknál tudsz segíteni?

– Első alkalommal egy csoporttal indultam el, akikkel nyári tábort szerveztünk a gyerekeknek. Később a francia férjem, Brian is csatlakozott, akkor Szalontára mentünk, ahol hat nevelőházban 8-10 gyermekről gondoskodnak a nevelőszülők. Nyaranta tíz napot, két hetet szoktam eltölteni Szalontán. Kézműves és sportfoglalkozásokat tartunk a gyerekeknek és segítünk a tanulásban. A férjem végzettsége szerint cukrász, ő két hétig finomabbnál finomabb ételekkel lepte meg a gyerekeket, a youtube-ról tanulta meg például a lángos készítésének titkát.

– Hogyan telik az a két hét, amikor a gyerekek között vagy?

– Megvan a napi rutin ott is, a reggeli után foglalkozásokat tartunk az udvaron, majd elkészítjük az ebédet. Utána kétórás csendes pihenő következik, a délutánt sporttal, játékkal töltjük. A vacsora és az esti szeánsz már a családoknál zajlik. A tábor végén mindig rakunk egy nagy tábortüzet, énekelünk és a gyerekeknek készített süteményeket fogyasztjuk el.

– Mire van a legnagyobb szüksége az ottani gyerekeknek?

– A ruhákon kívül a cipő a legfontosabb adomány, a jó minőségű játékok, könyvek. De ami ennél is fontosabb, az a velük töltött idő és foglalkozás. Ezért mindig szükségünk van olyan segítőkre és szakemberekre (tornatanár, fogász, szociális munkás, művészek), akik az idejüket és szakértelmüket tudják beleadni egy-egy ilyen akcióba.

Az önkéntesség jutalma a gyerekek szeretete és ragaszkodása
Az önkéntesség jutalma a gyerekek szeretete és ragaszkodása

A környezetedben milyen a visszhangja annak, hogy te rendszeresen önkénteskedsz? Ragadós a példád?

– A legjobb barátaim tudják rólam, hogy rendszeresen járok Erdélybe és ők, főként adományokkal támogatni is szokták az ügyünket. A gyerekeim, Fanni (25) és Ákos (19) is támogatnak ebben, segítenek az adománygyűjtésben. Talán jövőre személyesen is velem tartanak. Senkit sem szoktam rábeszélni, hogy csatlakozzon hozzám, ez mindenkinek a saját döntése. Viszont nagy örömmel veszem, ha valaki velem tart. Úgy látom, adományozni könnyebb, mint az idődet rááldozni egy-egy ilyen ügyre.

Kétlaki életet élsz, a férjed révén Franciaország és Magyarország között ingázol. Mi a tapasztalatod, mi a különbség a két ország között az önkéntesség terén?

– A szociális intézményrendszer szempontjából Franciaország jobban felépített, viszont az emberek könnyebben érzékenyíthetők Magyarországon. A jólétibb társadalomban az egyének kevésbé mobilizálhatók egy globális probléma miatt.

– Mi az, amivel gazdagabbá tesz az önkéntesség, amiért megéri részt venni benne?

– A szeretet és a ragaszkodás, amivel a gyerekek felém fordulnak, bőven ellensúlyozza azt a munkát, amennyit én beleadok a velük való foglalkozásba. Minden alkalommal gazdagabban térek vissza az erdélyi utamról.

Manga-Zoltán Zsófia