Az önkéntesség segíthet felfedezni önmagunkban az adni tudás képességét, továbbá képes túllendíteni néhány nehéz életszakaszon. Mivel nem anyagi javakért csináljuk, ezért általában olyan tevékenységet választunk, ahol megélhetjük: szükség van a segítségünkre akár anyagilag, akár az időnket felajánlva. Az önkéntesség lelki hátteréről Bibloque Dórával, a negyvenes éveiben járó kétgyermekes anyukával beszélgettünk.
– Honnan hozod az önkéntesség iránti érzékenységet? A családodból ered?
– Nálunk a családban nem volt jellemző az önkéntes munka, legalábbis nem a szüleink példáját követjük ezen a téren. De felnőttkorunkban nálam és a bátyám életében is eljött az az életszakasz, amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni. Egymástól függetlenül született meg az elhatározás bennünk, ő hajléktalanokkal foglalkozik, én pedig Böjte Csaba erdélyi árvaházaiban segítek minden évben.
– Hogyan jött el az a pont, amikor az együttérzésed átváltott aktív cselekvésbe?
– Mindig is szociálisan érzékeny voltam. Eredeti szakmám szerint óvónő vagyok, de egy magánéleti krízis adta meg azt, hogy aktívan keresni kezdtem az utamat. Tizenöt évvel ezelőtt láttam a tévében egy riportfilmet, amely azt mutatta be, milyen embertelen körülmények között élnek Erdélyben a magyar gyerekek az árvaházakban. Ráadásul Böjte Csaba nem pénzt kért elsősorban, hanem segítséget a gyerekek körül. Szeretek kilépni a komfortzónámból, szerintem egy jóléti társadalom tagjaként felelősséggel tartozunk a kevésbé szerencsések iránt. Ráadásul itt gyerekekről van szó, akik ugyanolyan életre vágynak, mint a szerencsésebb élethelyzetben lévő társaik. Én a két kezemet akartam adni és a lelkemet ebben a helyzetben.
– Hogyan csatlakoztál a segítőkhöz? Milyen feladatoknál tudsz segíteni?
– Első alkalommal egy csoporttal indultam el, akikkel nyári tábort szerveztünk a gyerekeknek. Később a francia férjem, Brian is csatlakozott, akkor Szalontára mentünk, ahol hat nevelőházban 8-10 gyermekről gondoskodnak a nevelőszülők. Nyaranta tíz napot, két hetet szoktam eltölteni Szalontán. Kézműves és sportfoglalkozásokat tartunk a gyerekeknek és segítünk a tanulásban. A férjem végzettsége szerint cukrász, ő két hétig finomabbnál finomabb ételekkel lepte meg a gyerekeket, a youtube-ról tanulta meg például a lángos készítésének titkát.
– Hogyan telik az a két hét, amikor a gyerekek között vagy?
– Megvan a napi rutin ott is, a reggeli után foglalkozásokat tartunk az udvaron, majd elkészítjük az ebédet. Utána kétórás csendes pihenő következik, a délutánt sporttal, játékkal töltjük. A vacsora és az esti szeánsz már a családoknál zajlik. A tábor végén mindig rakunk egy nagy tábortüzet, énekelünk és a gyerekeknek készített süteményeket fogyasztjuk el.
– Mire van a legnagyobb szüksége az ottani gyerekeknek?
– A ruhákon kívül a cipő a legfontosabb adomány, a jó minőségű játékok, könyvek. De ami ennél is fontosabb, az a velük töltött idő és foglalkozás. Ezért mindig szükségünk van olyan segítőkre és szakemberekre (tornatanár, fogász, szociális munkás, művészek), akik az idejüket és szakértelmüket tudják beleadni egy-egy ilyen akcióba.
– A környezetedben milyen a visszhangja annak, hogy te rendszeresen önkénteskedsz? Ragadós a példád?
– A legjobb barátaim tudják rólam, hogy rendszeresen járok Erdélybe és ők, főként adományokkal támogatni is szokták az ügyünket. A gyerekeim, Fanni (25) és Ákos (19) is támogatnak ebben, segítenek az adománygyűjtésben. Talán jövőre személyesen is velem tartanak. Senkit sem szoktam rábeszélni, hogy csatlakozzon hozzám, ez mindenkinek a saját döntése. Viszont nagy örömmel veszem, ha valaki velem tart. Úgy látom, adományozni könnyebb, mint az idődet rááldozni egy-egy ilyen ügyre.
– Kétlaki életet élsz, a férjed révén Franciaország és Magyarország között ingázol. Mi a tapasztalatod, mi a különbség a két ország között az önkéntesség terén?
– A szociális intézményrendszer szempontjából Franciaország jobban felépített, viszont az emberek könnyebben érzékenyíthetők Magyarországon. A jólétibb társadalomban az egyének kevésbé mobilizálhatók egy globális probléma miatt.
– Mi az, amivel gazdagabbá tesz az önkéntesség, amiért megéri részt venni benne?
– A szeretet és a ragaszkodás, amivel a gyerekek felém fordulnak, bőven ellensúlyozza azt a munkát, amennyit én beleadok a velük való foglalkozásba. Minden alkalommal gazdagabban térek vissza az erdélyi utamról.
Manga-Zoltán Zsófia
