Életleckék, amiket 50 évesen már biztosan megértünk (1.)

Az 50 éves életleckék már egyértelműek
Az 50 éves életleckék már egyértelműek

Valószínűleg te is gondolkodtál már azon, milyen lenne a mostani tudásoddal újra huszonévesnek, harmincévesnek lenni. Ha visszamehetnél az időben, a mai bölcsességed és érettséged tükrében talán mindent máshogy csinálnál.

Lássuk, mikre jövünk rá 50 éves korunkra a lelki világunkkal kapcsolatosan, mik azok az életleckék, amik talán előbb is jól jöttek volna!

A most ereje

50 éves korunkra már egészen biztosan meghajolunk a jelen hatalma előtt. Az élet a mostban zajlik, igyekszünk minden percét kihasználni. Sokan a múltban élnek, és képtelenek túllendülni a régi sérelmeiken, sokan pedig állandóan a jövőtől várják a megváltást, azt a „nagy pillanatot”, ami majd végül tényleg boldogságot hoz az életükbe. 50 évesen azonban már más a helyzet. Azt hiszem, a carpe diem filozófiát nem is a huszonévesek értik a legjobban.

A félelem csak illúzió

50 éves korunkra már nem vagyunk azok a félős kislányok, akik ha odakint dörög az ég, magukra húzzák a takarót. Mára már kismillió félelmünkkel néztünk szembe, alig maradt valami, amitől tartanánk. A félelem a legrosszabb, ami történhet velünk, a valóság valójában nem is olyan ijesztő.

A bukás tanulságos

Huszonévesen még rettegtünk a bukásoktól, a hibázástól. 50 éves korunkra már birtokunkba jutott az életlecke, miszerint a kudarcok kifejezetten tanulságosak. Akármiből felállunk, és képesek vagyunk méltósággal kezelni a bukásainkat. Sőt, mi több, erővé formáljuk azokat.

A düh semmire sem jó

50 éves korunkra már kristálytisztává vált az az életlecke, ami szerint a harag a legkisebb mértékben sem éri meg, a legkisebb mértékben sem jótékony az életünk szempontjából. Pár percig valóban jó érzés kiadni magunkból a dühöt, de a felszabadultság tényleg nem tart tovább pár percnél. Utána csak a rossz érzés és a puffogás marad, azokra pedig semmi szükség sincsen.

A sebezhetőség gyógyíthat

Idő, mire ezt belátja az ember. Ha önmagunkat adjuk, ha nem próbáljuk meg véka alá rejteni az érzéseinket, a félelmeinket és a gyengeségeinket, akkor könnyebben kapcsolódhatunk másokhoz. Az emberek vevők arra, hogy olyanokkal kerüljenek kapcsolatba, akik önmagukra emlékeztetik őket. A sebezhetőség pedig pont egy ilyen kapcsolódási pont. Segíthetünk egymáson, ha együtt vagyunk érzékenyek.

A szenvedély javít az életminőségen

50 évesen már egészen biztosan érezzük, mennyire fontos az, hogy szeressük azt, amit csinálunk. Ha esetleg még mindig nem bukkantál rá a szenvedélyedre, tedd első számú céloddá, hogy megtaláld azt. Szenvedély nélkül mit sem ér a létezésünk, és ez bizony nem csak a hálószobában, hanem az élet minden területén igaz.

El fog múlni

Minden elmúlik. A szerelem, a fájdalom, a sértettség, a szomorúság, az öröm… Minden átmeneti, de ez így is van jól. Nem kell mindent örökké éreznünk, inkább arra kell törekednünk, hogy minden érzésből a legtöbb hasznot és a legtöbb jót vigyük magukkal. Ha ezek éppen tanulságok és életleckék, akkor azokat.

Mi definiáljuk az életet

Rajtunk múlik, hogy mit nevezünk boldog életnek. A céljainkat és az álmainkat mi határozzuk meg, így nem mások prioritásai szerint kell élnünk. Van, aki boldog egy házasságban, van aki boldog a szingli létben, van aki a gazdagságot tartja fontosnak, és van, aki egy egyszobás panelben is képes boldogan élni. Mindenki maga definiálja a boldogságát.

Az őszinteség szabadság

Az őszinteség alapvető emberi érték, de nem csak másokkal kell egyenesnek lennünk. A legfontosabb, hogy magunknak se hazudjunk, még akkor se, ha az igazság esetleg fáj. Ha szembenézünk vele, többet profitálhatunk belőle, mintha elnyomjuk, és egy váratlan pillanatban csap minket arcon.

(M.F.)                                                                                            A cikk forrása itt >>

Mire tanít egy régi barát elvesztése?

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>