Még alig kezdődött el 2019, de én már most megfogalmaztam a legfontosabb tanácsomat erre az évre vonatkozóan. Kedves Nőtársaim! Titeket is arra buzdítalak, idén velem együtt fejezzétek be önmagatok ostorozását, a múlt sérelmeinek cipelését és a sebnyalogatást. Elég volt!
Egy élet nem sok
Talán létezik a reinkarnáció, talán tényleg újjászületünk majd, és kapunk még egy esélyt az életre. No de mi van akkor, ha mégsem? Ha tényleg ez az egy rövidke, törékeny élet jutott nekünk ezen a bolygón, akkor igazán nem kéne elpazarolnunk az időnket, nem igaz? Márpedig a sebnyalogatásnál elfuseráltabb időtöltés aligha létezik.
A sebek természetesek
Mi értelme van hurcolni a vállunkon azt, ami ellen már semmit sem tehetünk? Mindenkivel történnek katasztrófák és tragédiák, mindannyiunkat érnek sérelmek és fájdalmak, a jelenség teljesen természetes. Abban sincs semmi meglepő, hogy ezek olykor pokolian fájnak, nyilallnak, és ha rájuk gondolunk, még a hideg is kiráz bennünket.
Az élet már csak ilyen. Akadályokból épült hegyek és depresszió övezte völgyek kísérnek minket, akármerre nézünk. Van, hogy belénk rúgnak, van, hogy kést döfnek belénk, de van olyan is, hogy mi gáncsolunk ki másokat. Akarva akaratlanul is egyszerre vagyunk sérülést okozók és sérülést elszenvedők is.
A sebnyalogatás viszont káros
Tehát minden fájdalom természetes, ám a sebek hosszútávú nyalogatása korántsem az. Mert ha sokáig kesergünk a fájdalmaink felett, úgy már saját magunkat bántjuk. Saját magunkba mártjuk a kést, saját magunkat rúgjuk föl és saját magunkat küldjük a padlóra. Nem hibáztathatunk senkit a sebnyalogatásért, egyes egyedül saját magunkat.
És én tudom, hogy nehéz, tudom, hogy igazságtalan. Megbántanak, megsebeznek, és utána nekünk emelt fővel kellene távozni, mintha mi sem történt volna. Folytatni kellene az életünket, mosollyal az arcunkon, töretlen önbecsüléssel és pozitív gondolkodással. Hát mégis hogyan várhatják ezt el tőlünk az emberek, hogyan követelheti ezt a társadalom?
A válasz egyszerű: nincs más út, nincs más ellenszer, nincs más gyógymód. Vagy felsegítjük magunkat a padlóról, leporoljuk magunkat, levonjuk a következtetéseket és helyére pakoljuk a történteket, vagy örökre a földön kuporgunk, és ártatlan juhászkutyaként nyalogatjuk a sebeinket, miközben elszalad mellettünk az élet. Én úgy döntök, inkább felállok. Kedves 2019! Te már nem látsz engem padlót fogni.
Mihályi Fruzsina
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
