Egy új családot alapító férfi fészekrakó vagy fészekhagyó?

Az 50 felett újrainduló élet egészen más lehet, mint az előző
Az 50 felett újrainduló élet egészen más lehet, mint az előző

Az emberek – főként a nyilvánosság előtt élők – sokszor könnyedén nyilatkoznak arról, milyen boldogok a patchwork családjukkal, milyen nagyszerűen működnek együtt a különböző anyáktól és apáktól született mostoha- és féltestvérek, valamint a szüleik is, akár 50 felett is. És persze mennyire szereti egymást mindenki. Vizsgáljuk meg közelebbről, mi állhat emögött!

Igazságaink szubjektívek

Mennyi ebben a kijelentésben a vágyott és a valós tartalom? Az áhított és szépített kép helyett inkább egy görbe tükröt láthatunk, ami felhívja a figyelmet valami másra. Mindenkinek másra. Hiszen mindenkinek van egynéhány igazsága, ami végigviszi őt abban a szerepben, amibe belekényszeríti az élet. Én például gyerek- és kamaszkorom miatt jóval érzékenyebb vagyok.

A szüleim válása és apukám korai halála miatt az apa-lánya kapcsolattal bármilyen aspektusban találkozom, elfogultabban szemlélem.

Csakhogy a felvetett téma még ennél is jóval szerteágazóbb problémakör. Hiszen, amikor az egyik életszakaszunkban mi vagyunk az elvált szülők gyermekei, és ösztönszerűen általában a szüleink – jelen esetben főként édesanyánk – pártján állunk, attól még lehet, hogy mi leszünk később a “gonosz” feleség vagy mostohaanya szerepében.

Minden csak nézőpont kérdése. Úgy érezzük, mi ugyanazok maradtunk, de sok különböző fazonú lábbelit nyűttünk már el az utunk során. És mindig lesz olyan sorstárs, aki hasonló cipőben jár. Ha boncolgatjuk az életünket, könnyen lehet, hogy csak a felszíni rétegeket kapirgáljuk a talajban, de azért meg kell próbálkozni vele!

A változás nem mindenkinek kellemes

Vizsgáljuk meg a korosztályunk érzéseit, s az ebből kialakult álláspontját! Hiába a szlogen, hogy „az 50 az új 40!”, a hölgyek jobbára nem ezt az életszakaszt jelölik meg életük fénykorának, és ez nem lehet véletlen. Például ilyenkor kell megélnie minden nőtársunknak a menopauzát, ennek minden fizikai kínját és lelki tünetét, ami önmagában elég megterhelő.

Bármilyen jól tartja magát egy ötven feletti hölgy, sokakat zavarhatnak az öregedés különféle jelei.

Ami pedig a legsúlyosabb, hogy végérvényesen elmúlik valami: el kell fogadnunk, hogy a reprodukciós képességünk határvonalát bizony átléptük. Ettől függetlenül lehetnek még új kihívások az életünk különféle területein.

Ezt különbözőképpen éljük át, általánosítani nem lehet, annyiféle személyiséggel rendelkezünk. Mások vagyunk, sokféle élethelyzetben lehetünk, ami a folyamatot befolyásolja. Leegyszerűsítve: lehetünk egyedülállóak vagy párkapcsolatban élők. Úgy gondolom, elég ritka a színészeknél is, hogy minden korban főszerepet játsszanak, ezért jellemzően nem lehet minden életszakaszunk tökéletes. Főleg nem a lefelé ívelő.

Kivételesnek mondható, ha hosszú, boldog kapcsolatban tudjuk megélni az unokák érkezését, felnövekedését és az idős kort. A felnőtt gyerekek elköltözésének idején pedig még egy addig jól működő házasság is könnyen átválthat diszfunkcionális működési módra.

Társunkon is sok múlik

Hogy miként ítélik meg és élik át a nők az ötvenes éveiket, nagyban függ attól is, milyen kapcsolatban élnek a gyermekeik apjával vagy valaki mással. Esetleg függ attól, hogy életük addigi (vagy régebbi) párja éppen milyen meglepetéseket okoz: például ha a kapuzárás előtti pánik elől egy újabb családalapításba menekül.

El is érkeztünk a férfi és női biológiai sajátosságok szembeállításához, aminek az egyik közismert kimenetelét én is igazságtalannak gondolom.

A férfiaknál miért nincs ugyanolyan életkori korlátja a reprodukciós képességeknek, mint nálunk?

Egy férfitól hallottam azt a mondatot, hogy ő már a második fészekaljat rakja… Frappáns kifejezés. Akkor ő fészekrakó vagy fészekhagyó? (Kakukktojásról ne is essen szó!) Gondoljunk bele, hogy eshet annak a hölgynek, aki éppen önmaga elfogadásával, reprodukciós képességének végérvényes megszűnésével küzd, hogy a (volt) párja éppen újrakezdi az életét, és alig várja az új fészek benépesítését? Ilyenkor gyatrán megy az elengedés, a belenyugvás. Nehezen lehet megbirkózni a helyzettel.

Újrakezdés, de új szabályok szerint

És kortársunk mit gondolhat vajon akkor, amikor valami egészen más családi munkamegosztást lát, mint az “ő idejében” volt?

Hirtelen a “kispapának” eszébe jut (esetleg eszébe juttatja új párja), hogy nem maradhat ki a csecsemő fejlődésének egyetlen szakaszából sem. Ráadásul – mintegy demonstrációként – dokumentálja a családi élet minden mozzanatát. Miközben mindenki tudja, hogy a nagyobb gyerekekkel a kispapa sosem tudott ennyit foglalkozni.

Esetleg tovább nehezítheti az átélt helyzetet, ha közben jönnek az unokák is, és a kispapa egyben nagypapává is válik.

Ebben a helyzetben éppen nem vagyok, de sokan ebben élnek. Együtt tudok érezni velük. de nem ítélkezhetünk, főként akkor nem, ha nem ismerjük a másik fél oldalán megélt érzéseket.

Legokosabb, amit tehetünk, ha elfogadjuk, bármit tartogat a sors. Megkeressük benne a pozitívumokat, közben pedig megpróbáljuk távolabbról, iróniával szemlélni az olykor fonák helyzetet.

Hermelin

„Ő nem az anyukánk!” – Egy fiatal nagymamának mindenhol teljesíteni kell

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>