Egy óvatlan letiltásnak örök harag lehet a vége

A Facebook életünk része lett.
A virtuális térben is érhetnek minket meglepetések.

A mai társadalomban sok mindent megkönnyít a technológia. Pár pillanat alatt kommunikálhatunk ismerőseinkkel, megoszthatjuk gondolatainkat a közösségi médiában, még ételt is rendelhetünk. De a technológia fejlődésével kedvezőtlen hatások is érhetnek minket. Pár kattintással letilthatunk valakit a közösségi médiában és áthatolhatatlan falat emelhetünk kettőnk közé. 

Az ismerkedés könnyen megy

„Tavaly ősszel szerelembe estem egy Evan nevű férfivel. Tizenöt évvel idősebb volt nálam, jóképű, nyitott gondolkodású és kíváncsi. Nyugdíjasként télen mindig Dél-Amerikába utazott. Spanyol tanárként remek érzés volt szeretett nyelvemet mással is használni, nem csak a helyi Casa Fiesta pincérével. Nagyon jól megvoltunk, de hat hónap után úgy éreztem, kezdünk eltávolodni. Kevesebbszer mondta, hogy szeret, ritkábban fogtuk meg egymás kezét. Ezek a szokásos jelei egy kapcsolat hanyatlásának. Ezeken a legtöbb pár átesik, akik minden napot együtt töltenek, de nekem a kapcsolatunk végét jelezték.”

“Mostanában sokat töprengek, tényleg megromlott-e a kapcsolatunk, de nem vagyok semmiben sem biztos. Mindenesetre a legrosszabbra gondolva szakítottam.

Ő pedig blokkolt az összes létező közösségi portálon. Ez megőrjített.

Az érzés, hogy még akkor sem érném el, ha akarnám. Az, hogy aki fontos volt, teljesen elzár magától, nagyon fájdalmas. A blokkolás a mai társadalom legfájdalmasabb visszautasítása. Semmi sem fogható ehhez.”

A párkapcsolat sok tanulsággal szolgál

“Evan a mai napig 10 percre lakik az otthonomtól, de ennyi erővel akár a Holdon is élhetne, annyira távolinak érzem. A kapcsolatunk befejezése egy megbánt fejezete az életemnek, de valamit tanultam belőle.

A fal, amit felhúzott közénk, erőt adott ahhoz, hogy átgondoljam: én is megtettem ezt másokkal. Átélhettem, mit okozhattam másoknak.

Ezért a felismerésért hálás vagyok neki.”

(K.D.)

A cikk forrása itt >>