Amikor elérkezünk az ötödik X-hez, sok minden átfut az fejünkön. Például mit értünk eddig el, és mit szeretnénk még megvalósítani? A magánéletben, vagy akár a munka területén, bármiben. Mit hoztunk létre fél évszázad alatt? Ez eléggé meghatározhatja további életünket, hozzáállásunkat, lelkivilágunkat is – írja olvasónk, Ildikó, aki az 50 felett járók nagy kérdéseit foglalta össze.
Ha az eredmény kecsegtető, pozitív és megelégedettséggel tölt el bennünket, az jó közérzetet és boldogságot ad. Erőt ad a továbbiakhoz. Ám, ha valami folytán az eredmény nem felel meg az elvárásoknak, az nagyon lehangoló tud lenni. Főleg annak a tudatában, hogy mindent megtettünk, amit csak lehetett.
Élet-egyensúly
Az élet egy egyensúly, amit vagy tudunk irányítani, vagy nem. Hogy meg lenne írva az utunk? Arról lehetne filozofálni, arról mindenkinek van véleménye. Hogy véletlenek nincsenek? Erről is elgondolkodhatunk.
Mért van az, hogy valakinek minden sikerül, és van, akinek meg semmi, vagy csak nagy kínnal, keservesen jön össze valami? Az élet igazságtalansága? Azt is mondhatnánk. Hogyan tehetjük eredményessé életünket? Jó kérdés. Mennyire befolyásolhatjuk sorsunkat?
Sok minden adja vagy befolyásolja életünk egyensúlyát, esetleg annak hiányát: család, jó munka, sikeres karrier, lelki egyensúly, örömeink, félelmeink, aggodalmaink, vágyaink, céljaink.
Ha bármelyik esetben sérült helyzet áll fenn, már kihat életünk menetére.
Ötvenéves elvárások?
50 felett talán elmondhatjuk, hogy ismerjük önmagunkat (bár nem mindig van így), tapasztaltunk egyet és mást, saját véleményünk van. Nem kell mindenhez érteni, hogy hozzá tudjunk szólni dolgokhoz. Értékrendünk kialakult, bár a mai rohanó világunkban teljesen másfajta értékrendekkel találkozunk. Mellbe is vág sokszor olyan értékek hiánya.
Ami valamikor normális volt, a jó nevelés, a kultúra természetes részének tekintették, de mára valahogy „kihalt”, mint például a szerénység, a tisztelet, az alázat, de lenne még egy pár.
Új értékrendek és gondolkodásmód? Igen. Bár inkább nevezném egyfajta degradációnak, mert hiába a sok modern kütyü, meg a nagy technikai és mindenféle fejlettség, az emberek mintha visszafejlődnének – tisztelet a kivételnek.
A fiatalok rohannak a nagyvilágba, tiszteletlenek, lenézőek. „Mit akar az öreg nekünk agyalni?” Halljuk a hátunk mögött.
Pedig az „öreg” tapasztalt és több mindent látott, s ezt tiszteletben lehet tartani, esetleg meg lehetne hallgatni.
Meglátásai jól is jöhetnek. De ez nem számít, hisz a tanács nem kell. Mindenki megy a saját feje után, sokszor durván és sértőn átlépve a másikon, igaz, ez nem csak a fiatalokra jellemző.
Generációs kérdések 50 felett
A világ változik körülöttünk. Az évek új dolgokat hoznak fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Az idősebbek „anno” ugyanolyan bulizós, szédült fiatalok voltak, akik igyekeztek minden lehetőséget kihasználni a szórakozásra, a boldogság keresésére, mint manapság. Tehát nincs akkora különbség.
Mára ezek a múltbéli fiatalok komoly dolgozó felnőttek, családos férfiak és nők lettek, akik átadták a helyüket egy új generációnak. Fiaiknak és lányaiknak, egy másik szédült, bulizós társaságnak, akik a kornak megfelelően a saját elvárásaik szerint formálták és formálják a világot, és ezzel gyökeresen meg is változtatták azt.
És ők, a régmúlt fiataljai, a sajátjuknak érzett világot, amelyben felnőttek, csüggedten és szomorúan látják elveszni. A múlt emlékei lassan elhalványulnak. A világ, mely valaha az övék volt, más lett, és másé lett.
Egy újabb generáció vette át a helyüket, s eme új generáció képviselői saját gyerekeik lettek. Újabb nézeteltérésekkel, melyek mindig is voltak. Ezzel az érzéssel az embereknek nehéz megküzdeni. Elmúlt az „édes ifjúság, a csak a mának és a szórakozásnak élés” gondolatának időszaka.
E gondolatok szomorúak, de nem a féltékenység tükrei. Hisz minden újabb generáció átesik ezen az érzésen, s minden csak egy szép emlék lesz. Az újabb generáció új igényeket, szokásokat, egy új világot hoz. Ez sem lesz sem jobb, sem pedig rosszabb, mint a régi, de más lesz.
Elfogadás vagy lemaradás
Érezzük a változásokat, de lépést tudunk tartani vele? Nem könnyű. Változnunk kell nekünk is, ha haladni szeretnénk a korral. A lemaradás nyomasztó.
Vannak dolgok, amik kibillentik az embert a megszokott harmóniából, a lelki egyensúlyából, akár a változás, a meg nem értettség.
Az ötveneseket eléggé „leírták”. Sokszor Még a gyerekeik is. Majd ők megmutatják, jobbak lesznek. Legyenek!
Kell is, hogy jobbak legyenek, de nem áttaposva szüleiken, elődeiken. Hisz mindenki hozzátett valamit az élet adta lehetőségekhez, hogy jobbá tegyen valamit rajta.
Tudom, súlyos megjegyzés és rálátás, de a mai világ durvább, a harmónia ember és ember között, a fiatalokkal, a természettel, önmagunkkal valahogy eltűnt. Marad csak az elfogadás iránti vágy, a megfelelni akarás. Az emberi kapcsolatok ellaposodtak, felületesek, sokszor elanyagiasodottá váltak. Az őszinte lelki és emberi szükséglet kihalófélben van.
Ki törődik veled?!
Sokszor úgy érzem magam, hogy túl sokat próbálok. Megérteni a világot, teljesíteni minden téren, mint szülő, és mint munkatárs. De megéri? Megköszöni ezt valaki? Az érzéseim mostanában sokszor az súgják: nem. Legszívesebben visszafognám, lelassítanám magam. De nem úgy tanítottak.
A mai korban emlékeztetnem kell magamat, hogy nem kell annyira keményen harcolnom, hogy törekedjek a legjobbra. Minek? Kinek? A 20-30 évesek viszik el a pálmát.
Sokkal bölcsebb, békében és egyensúlyban élni azzal a gondolattal és meglátással, hogy haladjak előre az életben, a saját tempómban. És ha a körülöttünk lévő elismerés el is marad, próbáljunk kevésbé stresszelni rajta. Pihenjünk, élvezzük az utazást, a pillanatot, amit nyújt az élet. Mert ez van, ez a XXI. század.
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
