Egy külföldre költözött gyerek talán sosem jön haza – Egy távanyuka aggodalmai

Egy külföldre költözött gyerek a család büszkesége is lehet
Egy külföldre költözött gyerek a család büszkesége is lehet

Nem csak párkapcsolatok lehetnek ám távkapcsolatok, előfordul, hogy családtagjaink, barátaink vagy akár gyermekeink élnek tőlünk távol. Búcsút inteni lányainknak és fiainknak korántsem egyszerű, pedig a mai világban, ahol a kivándorlás igencsak divatos, egyre gyakoribbak a reptereken könnybe lábadó szemek. Most egy távanyuka őszinte vallomása következik.

A világ másik felére költözik a lányom

A barátaim megállás nélkül azt kérdezgetik tőlem, mit szólok a lányom nagy, ausztrál terveihez. Büszke vagyok rá, a gyomrom mégis minden egyes kérdésnél görcsbe rándul. Senkim sem beteg, senkim sem haldoklik, mégis úgy érzem, a világ összeomlik körülöttem, ahogyan búcsút intek elsőszülött lányomnak.

Persze tudom, természetes, hogy a gyerekek kirepülnek a fészekből, rengeteg Facebook poszttal találkoztam az elmúlt napokban, ahogyan anyukák búcsúzkodnak gyerekeiktől, akik az ország különböző pontjaira mennek egyetemre. Na, de mi a helyzet azokkal az édesanyákkal, akiknek a gyerekei a világ másik felére utaznak? Mi a helyzet azokkal, akik azt sem tudják, mikor látják újra szeretteiket?

Mi van, ha nem jön haza?

Lehet, hogy szerelmes lesz odakint, talál egy álommunkát vagy letelepszik. Mi van akkor, ha nem csak átmenetileg hagy el bennünket? Tizennyolc éve mindennap látom, két hétnél tovább sosem voltunk külön. Büszkén tapsoltam az első lépéseinél, videóra vettem az első szavait, megörökítettem az első napját az iskolában, ápoltam, amikor beteg volt, felneveltem, most pedig hirtelen mindennek vége szakad.

„Örülnöd kell neki, micsoda kalandban lesz majd része!” – hallom a barátnőimtől, és persze örülök is. Egy részem mégis aggódik és gyászol, és azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen távanyuka, aki így érez. Fórumok százai hömpölyögnek a szomorú és kétségbeesett szülők bejegyzéseitől. A jelenség nagyon is komoly, hiszen kutatások alátámasztották, hogy az üres fészek szindróma egyeseknél olyannyira erős, hogy depressziót, alkoholizmust vagy személyiség zavart is okozhat.

Kétségbe vagyok esve

A legfurcsább helyzetekben is rám tör a sírás. Statisztikákat olvasok arról, hányan térnek vissza Ausztráliából, és hányan telepednek le végleg a kenguruk földjén. Az időjárás jobb kint, a karrierlehetőségek is fényesebbek, az ausztrál szörfös fiúkról már ne is beszéljünk. A legjobbat szeretném neki, de egyik részem most önzőn kiabálná, hogy „ne menj sehová”. Minden esély megvan rá, hogy sohasem jön haza.

Mégis büszke vagyok

Minden aggodalmam ellenére is nagyon büszke vagyok rá. Évek óta alkalmi munkákat vállalt, és tudatosan spórolgatott, hogy külföldre mehessen. Talpraesett lány, aki biztosan megállja majd odakint a helyét. Kiaknázza majd a külföldi létben rejlő lehetőségeket, ebben egészen biztos vagyok.

A minap megkérdeztem, hiányzom-e majd neki. „Persze anya, de a macskám még jobban fog” – heccelt. „Rá fogsz jönni, valójában mennyi házi munkát is végeztem, ha már nem leszek itt” – folytatta. Elnevettem magamat, de igazából nem akartam mást, csak zokogni.

(M.F.)                                                                                            A cikk forrása itt >>

Mit kezdjek az üres fészek szindrómámmal?

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>