A gyermeki őszinteséget jó volna magunkkal vinni egész életünkön át, sokkal boldogabbak lehetnénk. Valamiért mégis eltűnik belőlünk, ahogy felnőttek leszünk, pedig elkelne néhány helyzetben az a könnyed, csak a lényegre koncentráló gyermeki lélek. Olvasónk, Andrea erről írt nekünk.
„A Hová tűnik belőlünk a gyermek című cikkre szeretnék reagálni. Nem is a filmre, hanem arra, hogy nekem mi jut eszembe arról, hogy felnőtt korunkra, idősebb korunkra kihal belőlünk a gyermeki lélek.
Ahogy a filmben is, úgy a valóságban is mindenféle küzdelemről szól az élet.
És ez nem azért van, mert különlegesek vagyunk, vagy nehezebb nekünk, mint másoknak, hanem mert máshogy nem megy. Az élet kemény tanító. A mindennapos küzdelem pedig nyomot hagy az emberi lelkekben. Kiéget, kipurcant! Először a tiszta, gyermeki lelkünket veszi el a nagybetűs élet, aztán a baba arcunkat.
Az emberek szenvednek a munkával, megélhetéssel, magánéleti gondokkal küzdenek. Mindez pedig kiül az arcukra.
Az élet így is, úgy is megkeményít, mire az ötvenet elérjük, a gyermeki lélek eltűnik.
A vonaton megfigyeltem az embereket. Az idősebb nők kemény arcot „növesztenek”, a vonásaik megkeményednek, némelyikük férfias, akár egy férfivel is össze lehet keverni, ha nem volna frizurájuk. Ez is a sok nehézséget mutatja. Sokakból nem marad más, csak egy megviselt arc, amit aligha hozhatnak rendbe néhány szépségtrükkel.
Vannak, akik lazán veszik a dolgokat, elfogadják a nehézséget az életben, a kihívásokat végigjárják, mégis egyfolytában mosolyognak. Kíváncsi lennék, hogy ők mit éreznek? Őket nem töri meg az élet? Hogy tudják a nehézségeket úgy túlélni, hogy ez kevésbé hagy nyomot az arcukon?
Nekem nincs ilyen közeli ismerősöm.
Aki ilyen, lehet, hogy otthon, a négy fal között vívódik. És titkolja, hogy az élete nehéz volna. Vagy tévedek, és vannak olyanok, akik ötven felett is képesek gyermeki lelkesedéssel tekinteni a jövőbe? Üdvözlettel: Andrea”
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
