Csilivili karácsony: hol van az már?

A régi karácsonyok emlékét még őrizzük
A régi karácsonyok emlékét még őrizzük

Emlékszem, gyerekkoromban, amikor még négy generáció élt a nagy, belvárosi lakásban, alig vártam a karácsonyt. Finom illat áradt a konyhából, dédmamám isteni bejglit sütött. Anyuval díszítettük a fát a nagyszobában, rendre előkerültek a több évtizedes üvegdíszek: a madárka, az angyal, a színes gömbök. Végül jöttek a csillámló tekercsek, a szaloncukor, a habcsók karikák. Majd a gyertyák és az apró csillagszórók. Mindeközben szólt a zene, énekeltünk, nevettünk, jókedvünk volt, béke és szeretet uralkodott, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva.

Hová tűnt a karácsony fénye?

Varázslatos hangulat uralta a lakást, a házat, a várost. Akkoriban még hideg és fehér volt a karácsony, nagymamám szánkóval húzott körbe a Köztársaság téren, én kacagva követeltem az újabb és újabb köröket.

Volt persze ajándékozás, vagyis azt hiszem volt, erre a legkevésbé emlékszem. Arra viszont igen, hogy a szentestét megelőző csomagolás mekkora dolog volt, napokon át dugdosták anyámék a különböző tárgyakat a szekrények mélyén, én meg (akkor még) jó gyerek voltam, és sose kutattam fel azokat. Vártam a karácsony előestéjét, mert akkor a fa alatt megtalálhattam a csomagocskáimat, és kezdődhetett az izgatott bontogatás.

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, az illatok elkoptak, a szaloncukor túl korán jelent meg a boltok polcain.

Több ízben is, bár az én nagy kedvencem, a konzum (akkor még csokimáz nélkül) eltűnt, a bejgli számomra túl édes lett, a hó pedig korán elolvadt. Már senki sem a fa díszítésének örömére gondolt, hanem a hercehurcára, a takarításra, a vásárlásra, a főzésre, az ajándékokra, az evésre-ivásra, az azt követő émelygésre, s az ezután hetekig tartó, kötelező diétára.

Hová tűnt az ünnep fénye? Miért múlt el a varázs, mire felnőttem? Megcsömörlünk, vagy csak kinövünk belőle? Van értelme így egy hagyománynak, ha kiüresedik, és csupán a látszat miatt tartjuk meg?

Tárgyak helyett élmény egész évben

A karácsonyi díszek már októberben megjelennek a bevásárlóközpontok utcácskáin. A tömegek a plázákban novembertől megállás nélkül hömpölyögnek, egyre nő mindenfelé a panaszkodás zaja, mert senki sem tudja, mit vegyen apunak, anyunak, a párjának, a testvéreinek, a nagyiéknak, a barátnőknek, a kollégáknak…

Te jó ég, mióta lettünk ennyire a fogyasztói társadalom rabjai?

Persze, értem én, hogy az üzleteknek jó a bevétel, s ezért folyamatosan nyomják az arcunkba az áruhitel mindenféle változatát. A józan paraszti ész is téli álmot alszik ilyenkor, nem számít, hogy sokan alig húzzák ki a hónap végéig. Az utolsó napokban, sokan fizu előtt filléres vacsora ötleteket kutatnak a neten, de a nappaliba még egy plazmatévét mindenképpen vesznek.

Szerencsére nem minden ennyire reménytelen.

Léteznek olyan mozgalmak, melyek alternatívát nyújtanak: ne tárgyakat adogassunk szeretteinknek, hanem élményt! Lehet kedveskedni egy tál házi sütivel, saját kötésű sállal, vagy akár egy színházjeggyel, egy hétvégi kirándulás megszervezésével.

Felajánlhatjuk segítségünket egy bevásárlásra vagy takarításra, akár kert körüli teendőkre idősebb rokonainknak. Ilyenkor persze felvetődik, hogy miért csak évente egyszer? Miért kell karácsonykor kötelezően szeretnünk mindenkit, s ezt hitetetlenül látványosan kimutatni? Nem lehetne inkább egész évben, sokszor, apránként, folyamatosan?

Téli napforduló: mi is az?

Lehetne, persze, csak hogy nekünk szükségünk van szimbólumokra, hagyományokra. Nagyon leegyszerűsítve: ezek valamiféle keretet adnak az életünknek évezredek óta. S ugye alapvetően a látványos csillagászati eseményekhez kapcsolódnak a tradíciók. Jelen esetben akkor is mindenki a téli napfordulót ünnepli, ha a Jézuskát, a Télapót vagy a Mikulást várja.

Ez a decemberi esemény az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelzi, ez a leghosszabb éjszaka, és számos kultúrában több népszokás is kapcsolódik hozzá.

Ősi időkben a betakarítást és az őszi vetést, a sötétség elmúlását és a fény visszatérését üdvözölték ekkor, mint például a vikingek a Yule ünnepén, vagy az ókori rómaiak a Szaturnália alkalmával.

Ahogy telnek-múlnak az évek, 50 felett (s talán család nélkül), más is rájön, hogy az a csilivili karácsony bizony csak egy szép, gyerekkori emlék.

Persze felesleges külsőségek nélkül is megőrizhetjük a varázsát, csak szívből jöjjön, az a lényeg. Lehet díszíteni a fát, a házat, az ablakokat, az utcákat, csak ne akarjunk mindenképp tárgyakat gyűjteni. Nem kell szó szerint se venni az ősi hagyományokat, bár átvitt értelemben értékelhetjük az elmúlt hónapok eredményeit.

A fény ünnepe

Forduljunk egy kicsit a magunk belső világa felé, vessünk számot az óévben történtekkel, s gondoljuk át, mit szeretnénk eredményesebben tenni az elkövetkezendőkben. Foglalkozzunk szeretteinkkel, s ne féljünk egy picit jobban törődni magunkkal! Nem árt egy csepp egyedüllét, hogy erőt merítsünk, hogy megújuljunk, vagy divatosabban szólva: újratervezzünk.

Múlóban a sötétség, ismét közeleg a fény. Új év, új remények és tervek. Nem baj, ha most egy picit téli álmot alszunk a lelkünkben. Akár egyedül, akár családban, társakkal. Ezek a feltöltődés napjai.

Pihenjünk, kiránduljunk, játszunk, énekeljünk, szánkózzunk.

Örüljünk a szikrázó napsütésnek, a hófehér lepellel takarózó erdőknek, az éjszakai eget díszítő csillagoknak! Boldog téli napfordulót mindenkinek!

Cassie

A legfurcsább karácsonyi szokások (2.)

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>