Kezdőlap Intim

Intim

Intim kategóriában azokat a cikkeket találod, amelyek a szexuális életről vagy a szexuális egészségről szólnak, valamint gyakorlati kérdésekről.

Amikor úgy döntünk, hogy komoly szándékkal vezérelve egy társkereső szolgáltatást hívunk segítségül, a lehető legnagyobb biztosítékot szeretnénk arra vonatkozólag, hogy megbízható és szintén komoly jelöltekre számíthatunk.
A magnéziumot legtöbben görcsoldóként, illetve az idegek nyugtatójaként ismerjük. Nos, ez valóban igaz, de ezen kívül is számos szerepe van ennek a tápanyagnak a szervezetünk helyes működése szempontjából. Hat a szív- és érrendszerre, az immunrendszerre, a csontokra, valamint a...
Régóta tudjuk, hogy az alvási problémák megannyi egészségügyi problémához vezetnek. Egy új tanulmány szerint azonban összefüggés lehet a nem megfelelő alvás és az elégtelen szexuális élet között is. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az alvászavar kezelése jobbá teheti a...
Nem létezik párkapcsolat, ahol ne lehetne izgalmasabbá tenni a szexet a segédeszközök, kiegészítők használatával. Minden szerelemre ráfér olykor a frissítés, ehhez pedig kiváló újdonságokat találni. Kalandra fel!Kétféle párkapcsolat létezik. Az egyiknél minden rendben zajlik a hálószobában, mindkét fél folyamatosan...
A tévhitek ellenére 50 év felett is van élet, a test öregedhet, de a lélek nem. A léleknek pedig szüksége van a közelségre, az intimitásra. Testi-lelki változások érett korban Az 50 év fölötti életre – nem csak a szexuális, de a...
Nem biztos, hogy jó ötlet szánt szándékkal a szexmentes életet választani. Egy-két fizikai tünet egyértelműen tanúsítja, hogy a szex bizony biológiai szükséglet, férfiaknak és nőknek egyaránt. Megvonása kihat az egészségügyi állapotunkra. Íme a jelek, melyeket a testünk küld, ha...
Szívünkön viseljük az 50 feletti szingli nők sorsát, így nem egyszer hozakodtunk elő tartalommal a randevúzás témakörében sem. Most egy kalap alá szedtük az elmúlt hónapok legfontosabb cikkeit.A testbeszéd olvasása kulcsfontosságú, ha egy idegen embert szeretnénk jobban megismerni. Nem...
Tagadhatnánk, de minek tegyük, bizony a szex 50 felett is foglalkoztat minket. Az elmúlt hónapokban sokszor írtunk a témában, most pedig egy helyre gereblyéztük össze a legfontosabb tartalmainkat.Íme, egy helyen minden, amit 50 felett a szexről tudnod kell! Mire jó? https://50folott.hu/mire-jo-a-szex/Ha...
A szex 50 felett sem okoz kevés fejtörést, nőknek és férfiaknak egyaránt rengeteg aggodalom fogalmazódik meg a fejében. A hosszabb kihagyás után visszatérők gyakran különösen frusztráltak.Az idő múlásával a testünk is megváltozik, így semmi meglepő sincs abban, hogy az...
Bizton állíthatjuk, hogy az 50 feletti nők körében a felsorolt szexszel kapcsolatos félelmek közül legalább az egyik jelen van. Igen, még akkor is, ha hangosan nem is merik kimondani. A szex 50 felett is bonyolult érzésekkel járhat együtt. 1. Félnek,...
Hirdetés

Legfrissebb