Bűnös vágyak kiszolgálói: az örömlány, a zugprosti és a bordély királynője

A prostitúció több ezer éve létezik

„Egyáltalán nem az intellektuális, hanem az erkölcsi gyengeség az, ami a nőket a prostitúció karjaiba kergeti, ezt pedig a magasabb intelligencia sem képes mindig ellensúlyozni. Akaraterős, céltudatos egyéneket legalábbis az alsóbbrendű prostituáltak között ritkán találunk.” Vendégszerzőnk írása a bűnös vágyak történetéről.

A fenti mondatok igazságtartalma alapján szeretnék a prostitúció kialakulásának érdekességeiről szólni. Arról a jelenségről, illetve hölgyekről, akiket, amelyet a legkülönfélébb jelzőkkel illettek a történelem során. Így nevezhetjük a prostitúció alanyait félviláginak, a kövezet nimfájának vagy örömlánynak, de az összes kifejezés tartalma valamilyen módon a test áruba bocsátásáról szól.

A szent prostitúció és a templomfenntartás

Ez az ősi mesterség bizonyosan már 4-5000 éve jelen volt életünkben. Feljegyzések bizonyítják, hogy az ókori Mezopotámiában Ishtár, a szerelem és termékenység istennőjének tiszteletére rendezett rituálékon a főpapnő és a főpap az oltáron szeretkezett a hívők előtt. Így kívánták a termékenység energiáit szétszórni a hívők között, miközben másokat is aktusra sarkalltak. Ez volt a szent prostitúció időszaka. Azon nők, kik a templom előtt árulták bájaikat, az így keresett összeg felét a templom fenntartására ajánlották fel. Az ókorban ez fontos és szent bevételi forrásnak számított. Babilonban követelmény volt, hogy minden nő életében legalább egyszer ezt az egyház szolgálatában megtegye. Azonban az ilyen alkalmak során tilos volt a válogatás, bárkinek fel kellett kínálkozni és teljesíteni szexuális igényét.

A görög hetérák

Az ókori görögök a testi örömöket pénzért nyújtó hölgyeket közönségesnek bélyegezték. Talán pont ez a felfogás okozta, hogy az ókori Hellaszban a prostitúció három formáját különböztették meg, s rendelték egymás alá. A hetérák voltak a legelőkelőbb örömlányok, akik szépségükön, eleganciájukon túl okosak és intelligensek is voltak. Talán pont ezért mindössze egyetlen férfi számára nyújtottak szexuális szolgáltatást ugyanazon időben. Ma talán kitartott nőként definiálnánk őket.

A második csoportba a „Gyere utánam!” elmélet tagjait rendelhetjük. Ők halkan súgtak, búgtak a férfiak fülébe az utcákon, a fürdők közelében, de néha még ruhájukon, cipőjükön is viselték a csábító jelszót, szinte mágnesként vonzva a férfi nemet.

Ugyanekkor a harmadik, legmegalázottabb, szegregált közösség tagjai bordélyokban élő szexrabszolgák voltak. Az ilyen rabszolgát nevezték pronai-nak. Nem lehetett semmilyen igényük, az életük erről szólt csupán.

Róma: péklányok és siratóasszonyok

Római örömlány

Rómában a prostitúció az elméletben és a gyakorlatban is több „szektára” oszlott. Már időszámításunk előtt a hivatásos és bordélyban élő nők regisztrációhoz kötötten űzhették csak az ősi foglalkozást. Őket lutanariáknak is hívták, a farkasról és életük helyszínéről, a veremnek nevezett lámpás házról kapták nevüket. Azon hölgyek, akik nem kaptak védelmet a falakon belül, és veszélyes körülmények között az utcán árulták magukat, prostibulók néven lettek megkülönböztetve.

De a rabszolganők egész kislánykortól erre a mesterségre készültek, feláldozták sokukat a vágyak oltárán. De voltak Rómában nonariarék, ők csak este 9 óra után nyújthattak bárminemű szexuális szolgáltatást. Az aelicariék, vagyis péklányok pedig hajnalonta a pékségekben férfi és női genitália alakú süteményeket sütögettek, majd árultak az utcákon – önmagukkal együtt. A bastuariék, vagy siratóasszonyok, bármily morbid is, de a temetőkben, két temetés között kellették magukat a gyászolóknak.

Bordély vagy zárda

A kereszténység kezdeti időszakától fogva elutasította a prostitúciót. Magát a nemi aktust is sokan – főként az ortodoxok – kizárólag gyermeknemzés céljából engedélyezték. Közben viszont a rengeteg kielégítetlen vágy hajtotta a férfiakat, és a kevésbé erkölcsösek a bűnözés felé fordultak. Ez az áldatlan állapot változtatott az egyházfiak véleményén. Inkább amellett voksoltak, hogy mégis legyen bordély, mert ott a nemiség, az örömszerzés irányába fordul a figyelem. Ezért a szexre hivatott házakat egyházi felügyelet alatt működtették a városfalakon kívül kijelölt helyeken, este 6 óra után.

1347-ben nápolyi Johanna már olyan intézményeket hozott létre, mint amilyenek az apácazárdák voltak. Élükön „rendfőnöknővel” és orvossal, valamint az állandóan működő szabályokkal, adó beszolgáltatással. Gondolom, Johanna tán’ a lelkiismeretét kívánta megnyugtatni, Anjou Nagy Lajos, testvéröccsének, Andrásnak meggyilkoltatása kapcsán. Vajon sikerült neki?

A koszosodás kora és a szifilisz

A szabad szerelem segített a szifilisz terjedésében. A XV-XVI. századra már csodaszámba ment, ha valaki nem esett át eme nemi bajon. A korabeli orvosdoktorok véleménye viszont nem azonos a mai tudomány követői által lefektetett tényekkel. Régen hittek abban, hogy a betegség terjedésében szerepet játszik a víz, mint közvetítő. Fertőző. Ezért sorra bezáratták a virágzó fürdőket, és kezdetét vette az elpiszkolódás, az elkoszolódás időszaka, győzött a mocsok.

Az örömlányokat Európa-szerte igyekeztek a tisztes polgároktól ruhájukkal is megkülönböztetni. Londontól Bécsig más-más viselet vált kötelezővé számukra. Így hol csíkos főkötőt hordtak kötelezően, de volt sárga vállkendő, esetleg fekete köpeny, vagy zöld öv is. Velencében 20-30 centiméteres talpú facipőt adtak az örömlányokra, akik tipegésükkel új divatot teremtettek!

Bűnös vágyak becstelen szolgáltatói

Prostituáltakat gyűjtenek össze Franciaországban
Prostituáltakat gyűjtenek össze Franciaországban

A középkor végén egy kis város, pár ezer főnyi lakossal is tartott örömlányokat, de közülük csak 10-12 százalék vállalta önként ezt a tevékenységet, a többiek valamilyen erőszak áldozataként kerültek porondra. „Becstelenek” voltak, kiközösítés várt rájuk a tisztes polgárok közül. Döbbenetes a számarány, hiszen egész Európa évszázadokon át lángokban gyötrődött, a katonák viszont nem kíméltek sem nőt, sem gyermeket, sem öreget, sem csecsemőt. Ijesztő, hogy mekkora állati erő és brutalitás bújt meg a középkor férfijaiban!

Azon félvilági hölgyek, akik kiöregedtek a szakmából, csak ritkán szedték meg magukat annyira, hogy hátralevő életükben ne kelljen nélkülözniük. Rendszerint az utcákon koldultak és harcoltak saját nyomorúságukkal. 1227-ben már IX. Gergely pápa létrehozott számukra egy védőhálót, az úgynevezett Mária-házakat. Ekkor kezdett a Mária-kultusz terjedni, mely segített végre a nő elfogadóbb megítélésében, hiszen évszázadokon át szenvedtünk Éva ősi bűnéért!

Zugprostik és bordély királynők

Az újkorral beköszöntött az emberiségre a bordély-céhek megalakulásának időszaka is. Az erkölcsi fertő csak azt nem nyelte el, aki tiltakozott ellene. Ezen céhek érdekes programokkal is bírtak, például évente választottak bordély királynőt is. Viszont aki nem lépett be a céhbe, az úgynevezett zugprostinak számított, vagy kontár volt! Üldözendő és büntetendő tehát. Gyakran az egész szervezet védelmezője maga a király vagy a hóhér volt. Nyilván az elkülönítés érdekében itt is rikító ruhadarabokat hordattak még a hölgyekkel. Az intézményekből ki voltak tiltva a papok, nős férfiak és a zsidók is.

Viszont a háborúk kora nem ért véget. Végigkísérte a történelmet. S ez azzal járt, hogy a borzalmak, a véres események nemcsak a hadszíntereken zajlottak, hanem a falvakban, városokban is. Nem volt ritka, hogy a győztes katonák mámorukban iszonyatos mennyiségű bort vedelve önmaguk már alkalmatlanok voltak a közösülésekre, s hogy a mulatság ne érjen véget, lovaikat vetették be saját személyük helyett. Hihetetlen kínokat szenvedtek a nők, asszonyok a történelem során.

Száműzetés

Mária Terézia az első uralkodó, aki próbált komoly lépéseket tenni, és betiltotta birodalmában a bordélyokat, kiadta a Büntető Kódexet. Az örömlányokat ennek értelmében lehetett száműzni is meghatározott időre a városokból. Források bizonyítják például, hogy egyetlen hajón 300 nőt szállítottak Temesvárra, kényszermunkára, 3-4 évre. Természetesen az erkölcstelen életet élő férfiak esetében is ezt tette a királynő.

1751-ben az uralkodónő erénybizottságot alapított Keuschheits-Kommission néven. De minden intézkedése dacára nőtt a zugbordélyok száma. Ezért 1776-ban, Bécsben már külön kórházat kellett alapítania a királynőnek a szifiliszesek elkülönítése és gyógyítása számára.

A XIX. században megjelent az ellenőrzés és a gyógykezelés

Újkori prostituált nők

Hivatalosan először Franciaországban született meg a prostitúció reglementációja, és terjedt tovább Európa-szerte. 1820-tól már rendszeres és kötelező ellenőrzésen kellett részt venniük az örömlányoknak, 1835-tól pedig elrendelhették kötelező gyógykezelésüket is. Az első újságcikk, mely a témával foglalkozott, Londonban látott napvilágot, a Pall Mall Gazette lapjain.

A XX. században nem történt változás, csak tömeges méreteket öltött a prostitúció. Londonban 1857-ben 8600 kéjnőről szólnak kimutatások, de húsz évvel később már 50 ezerre emelkedett a számuk. A házak, melyekben a hölgyek az ősi mesterséget űzték, nem voltak elkülönítve, sőt tudjuk, hogy a templomok, a belváros adott otthont a „munkának”. London megkapta a korban „a világ élvezeti műhelye” címet is. De voltak, akik Londont és Párizst együttesen nevezték modern Babilonnak.

Alsóbb osztályok lányai

Az örömlányok leginkább a népi osztályokból jöttek. Nem véletlenül! A hölgyek fizetése ebben az időben alig, vagy egyáltalán nem érte el ugyanazon munkakörön belül a férfiak jövedelmének a felét sem. Persze az okok között az ősi ösztönt is sokan emlegetik, de tény, hogy ennek a feladatnak a felvállalásához különös érzék kellett, vagy inkább érzéketlenség?

A világ elismertségi listáján Párizs szerepelt az első helyen – a kéjsóvár férfiak véleménye szerint. 1861-ben a sziámi nagykövet és kísérete Fontaineblea-ba látogatott. Legfontosabb és legérdekesebb program számukra már előre kikötötten a prostituáltak házának meglátogatása volt. Minden estéjüket ebben a társaságban töltötték, határozottan megelégedetten.

Létezett azonban a XIX. századtól már luxus prostitúció is. Nagy szalonok működtek, irodalmi, művészeti estekkel, ahol a kurtizánok rendkívüli műveltségről tettek tanúbizonyságot. A nemzetközi életben is jelen volt és van napjainkban is az örömlányok adás-vétele. Ebben Közép-Kelet Európa országai élen jártak és járnak. Természetesen a Közel-Kelet és a Távol-Kelet, de főként Dél-Amerika hölgyeire is óriási figyelem vetődött és vetődik. Ízlés dolga!

Tóth Vásárhelyi Éva                                   A sorozat további részei itt és itt érhetők el >>

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>