A társkeresés 50 felett egyáltalán nem könnyű. Mi is sokat foglalkozunk ezzel a témával, és igyekszünk olyan cikkeket írni nektek, amelyek hasznotokra válnak. Egyik olvasónk, Anita azonban hiányérzettel küzd, szerinte például a legutóbbi, párkeresésről szóló írásunk ellentmondásos, és végső soron haszontalan is.
„Tisztelt Szerkesztőség! Pár hete találtam rá erre az oldalra a facebook-on keresztül. Megtetszett és követni kezdtem a posztjait. Tetszik, de sok kérdést is indukált az olvasása, leginkább azok a cikkek, amelyek a párkeresésről szólnak. A kérdéseim a következők:
Ötven évesen minden nő annyira modern, hogy tud interneten ismerkedni?
Rendszeresen használok számítógépet, sok mindent intézek a neten keresztül, és természetesen társkeresőre is regisztráltam már. Ötvenkét éves vagyok, a férjem öt évvel ezelőtt másik családot alapított, szóval előbb időm, majd kedvem is lett a párkereséshez. De nem mindenkinek van számítógépe, ha van is, nem tudják magabiztosan használni. Ők hová menjenek ismerkedni?
Nem intézhetjük diszkréten
Nagyvárosban lakom, így el tudok bújni egy randi erejéig, ha szeretnék. Senki nem lát, nem beszél ki, ugyanis ne gondolja senki, hogy ebben a korban mindez magánügy! A szomszédok, az ismerősök mindent látnak, mindenhol ott vannak. Mielőtt még azt gondolná bárki, hogy engem érdekel mások véleménye, leszögezem: nem érdekel! Ugyanakkor a közösség, ahol valaki él, szintén résztvevője az ismerkedésnek, akár még megjegyzést is tehenek, legyen az jó- vagy rosszindulatú. A tanácsadó cikkekből ez a rész valahogy kimarad… De nézzük például a következő cikket, részletesen!
Aranyszabályok, hogy az ismerkedés 50 fölött is sikeres legyen
Frissítsem a profilomat, az segít?
Minek frissítsem a profilomat, ha már kimerítettem a számomra érdekes partnerek listáját, néhányukkal már találkoztam is, de nem találtam senkit.
Miért nem írnak arról, hogy néhány intenzív hónap után kimerítjük a készletet, és akkor hova tovább? OK, kérek értesítést az új bejelentkezőkről. Megtettem, de csak a frissített profilok jöttek ismét, köztük olyanok, akiket leginkább soha napján szeretnék viszontlátni.
Csak semmi hentergés!
Azt írja továbbá ez a cikk, hogy ne feküdjek le vele rögtön! Hahaha! Hol van már a tavalyi hó? Rögtön lefeküdni? Még ha be is akadna valaki, én már sokkal szemérmesebb vagyok, mint a házasságom előtt. A testem is megváltozott, amit elfogadtatni (elfogadni, hogy más el tudja fogadni) szintén nagyon nehéz! Persze lehet, hogy eddig nem találkoztam egy igazán forróvérű udvarlóval… És az is lehet, hogy másnak ez megy. De hogyan?
Másképp hogy lehet randevúzni?
Én csak úgy tudok randevúzni, ahogy régen, pedig ez a tanácsadó cikk épp az ellenkezőjét javasolja. Beszélgetni egy asztalnál, sétálgatás közben érdeklődni a másik ember élete felől, hogy máshogy lehet ezt csinálni? Én csak úgy tudok, ahogy őszintén jólesik, ha másként tennék, csak magamat sodornám hazudozásba, legalábbis érzelmibe.
Kitartás és kitartás!
Ha nem jön össze, kezdd újra, a végtelenségig! Csakhogy nem lehet a végtelenségig kitartani, mert az, aki így tesz, az megbolondult! Tanulunk abból, ami történik velünk, tehát csak egy futóbolond vág neki az 5. befuccsolt randi után egy újabbnak.
Hiába szól arról az összes tanácsadó cikk, hogy nem szabad feladni, egyszer csak fel kell! Legalább átmenetileg.
A lelkünket megviseli az elutasítás, de a csalódás is, ha épp a személyes találkozó előtt fellelkesülünk, és a valóság kijózanítóan más.
És van-e olyan géplelkű nő, aki az áhított társ helyett kellemetlen helyzetek sorába, furcsa emberek társaságába sodródik újra meg újra, de kedd reggel ismét kipattan az ágyból lelkesen, majd azonnal mosolyogva kezébe veszi az okostelefonját, és töretlen lelkesedéssel keresi tovább az igazit? Nincs ilyen! Ez nem így működik! Összeomlunk minden sikertelenség után, a döbbenet és a kongó üresség súlya alatt! És egyáltalán nem tudjuk elölről kezdeni.
Ne beszélj a volt férjedről!
Persze, nem beszélek, bár a fél életemet vele éltem le. Ja, hogy idő előtt ne? És mennyi az az idő? Én például a volt férjem egykori kocsijával járok, a házrész, amelyben lakom, a testvéréé volt, és a válás után úgy alakult, hogy én költöztem bele. A gyerekeink miatt gyakran beszélünk, mert bár mindketten nagyok, attól még a gyerekeink maradtak. Még az is előfordulhat, hogy a randi alatt hív fel a volt férjem, hogy beugrana hozzám egy dzsekivel, amit nála felejtett a lányunk, mert így hamarabb eljut hozzá. Jó, mindezt persze nem kell az első randin elbeszélni, de miért ne kerülhetne szóba? Igaz, aki még nem dolgozta fel a régi párjával való kapcsolatát, annak talán mégiscsak jó ez a tanács.
Maradjak optimista?
Az előzőből következik, hogy egy bolond lelkesedésével kell tudomást sem venni a sikertelen randikról. Mindenképpen maradjunk pozitívak!
Erőnek erejével legyünk optimisták, tegyünk erőszakot a lelkünkön! De hiszen akkor is sérülünk!
Nem vehetünk tudomást a negatív érzésekről, azokat rögtön pozitívvá kell változtatni, de elnézést kérek, ez hülyeség! A rosszkedv, a negatív gondolatok éppen úgy az élet részei, ettől normális az ember! Persze a megjelent cikk egy randi tanácsadó oldalról származik, természetesen ez így már érthető.
De azért légy önmagad!
És a végén mindenen koronaként ül, hogy add önmagadat! Hát kérem szépen, a fentiek mind arról szóltak, hogy a cél érdekében ne vegyünk tudomást a valódi érzéseinkről. Finoman ugyan, de vezessük csak félre a randipartnerünket, még véletlenül se láttassuk a valóságot, azt, akik vagyunk, különben esélyünk sincs a sikerre.
Nem gondolom, hogy ezek a tanácsadó cikkek rosszat akarnának nekünk, de még véletlenül sem működnek a gyakorlatban. Szerintem
őszintének kell lennünk, ugyanakkor ha nincs szerencsénk, bátran el is szomorodhatunk, mert az a normális!
És hozzáteszem, hogy kevés kivétellel, de alig találni valamirevaló férfit az idősebb korosztályban. Én már fel is adtam. Viszont észrevettem, hogy néhány fiatal kifejezetten az én generációmnak udvarol, esetleg velük még lehet kezdeni valamit. Mivel nem akarok férjhez menni, nekem megfelelne egy ilyen felállás, a fiatalok legalább adnak magukra, és nem akarnak hozzám költözni.
Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményem, már nagyon kikívánkozott! Az oldal tetszik, főleg a lelki témájú cikkek, viszont lehetne több recept, szerintem a korosztályom nagyon szeret sütni. Üdvözlettel, mindenkinek minden jót! Anita”
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
Terjed az öltözködési bunkóság és a toprongy divat – Olvasói levél
