Nem egyszerű 50 fölött szinglinek lenni. Azok, akik nem olyan szerencsések, hogy egyedül is boldoguljanak, minden nap megküzdenek a magány érzésével. Senki sem szeretne egyedül megöregedni, így görcsösen ragaszkodunk a pártaláláshoz. Az állandó ismerkedés viszont sok esetben még a magánynál is nagyobb letargiát szül.
Először reménykedve vágunk neki a csatának
Több évtizedes házasság után elválni pokoli érzés. Na, de amint felocsúdunk a tragédiából, elkezdünk visszaszokni a szinglik életébe. Visszatalálunk önmagunkhoz, és amint felülkerekedünk a múlt fájdalmain, kíváncsian és reménykedve vetjük bele magunkat a párkeresésbe.
Barátaink igyekeznek összeboronálni ismerőseikkel, regisztrálunk a párkereső oldalakra, sőt, barátnőinkkel olykor a hétvégi éjszakákba is megindulunk. Teljesen új életforma ez, szinte már el is felejtettük, milyen volt huszonévesen keresgélni a Nagy Ő-t. A kezdeti izgalom viszont pár ismétlődő rossz randevú után könnyen katasztrófába fordulhat át.
A nagy számok törvénye badarság
„Ne add fel! Ismerkedj tovább! Hidd el, előbb-utóbb te is párt találsz!” – halljuk állandóan barátainktól, gyerekeinktől és munkatársainktól, de egy idő után már teljesen reményvesztetté válunk. Nem hiszünk a nagy számok törvényében, és több sikertelen randevú után egyre inkább érezzük azt, hogy soha sem találjuk meg a nekünk való partnert.
Velem van a baj?
Az állandó sikertelenség jelentősen csökkenti az önbizalmunkat. Amikor lovagjaink már sokadszor tűnnek el az első randevú után, elgondolkodunk, vajon mi a baj velünk? Persze benne van a pakliban, hogy a mi ismerkedési technikánk sem az igazi, de előfordulhat az is, hogy a férfiak csupán azért lépnek le, mert kalandra, nem pedig elköteleződésre vágynak. Így vagy úgy, az ismétlődő kudarcélmény miatt egyre értéktelenebbnek érezzük magunkat.
Annak kellene lennem, aki nem vagyok?
Ördögi kör ez, hiszen alacsony önbizalommal még kisebb eséllyel keltjük fel az érdeklődést egy újabb randevún. Pedig a sikeres ismerkedés alapelvei szerint állandó magabiztosságot és derűlátást kéne sugároznunk. Senki sem szeret bele a magányos, depressziós emberekbe, és senki sem vágyik arra, hogy teljes munkaidőben kelljen építgetnie valaki önbizalmát.
Tehát akkor azt várják el tőlünk, hogy rejtsük el a magánytól való félelmeinket? Leplezzük, hogy szorongunk, és titkoljuk el, hogy a párkapcsolati kudarcok sokat kivettek már belőlünk? Minden randevún mosolyt kell varázsolnunk az arcunkra, érdekesnek és pozitívnak kell tűnnünk. De a sorozatos kudarcok után ez bizony korántsem annyira egyszerű.
Talán jobb a magány
Elgondolkodunk, hogy talán egyedül jobb. Következtetéseink pedig nem is biztos, hogy rossz irányba terelnek minket. Persze nem kell örökké szinglinek maradnunk, de lehet, hogy túl hamar próbáltunk túllépni az előző kapcsolatunkon, és még nem állunk készen. Lehet, hogy várnunk kellene még.
Amint egymagunk is készek vagyunk a boldogságra, a magabiztosságra és a múlt elengedésére, a megfelelő partnerre is nagyobb eséllyel bukkanunk rá. Nem várhatjuk mástól, hogy rendbe tegyen minket, ezt a csatát először nekünk kell megvívnunk. Amint boldogulunk egyedül, újra boldogulhatunk majd mással is.
Mihályi Fruzsina
Mit jelent valójában, ha partnered szeretne “lassan haladni”?
Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva >>
