Az Alzheimer-kór kihívója: a nyelvtanulás

Az Alzheimer-kór ellenszere a nyelvtanulás
Az Alzheimer-kór ellenszere a nyelvtanulás

Egy kutatás kimutatta, hogy a nyelvtanulás serkenti az agyi funkciók működését, és ellenállóbbá teszi szervezetünket az Alzheimer-kórral szemben. Az ellenszer már évtizedek óta kerestetik, eddig azonban senki sem járt átütő sikerrel. Az idegennyelv-elsajátítás lehet a mentális betegségek megelőzésének kulcsa? 

Később jelentkeztek az Alzheimer-kór tünetei

Ellen Bialystok, a torontói York Egyetemen négyszázötven Alzheimer-kórral diagnosztizált pácienst vizsgált meg. A betegek egyik fele kétnyelvű volt, a másik fele viszont csak egy nyelven beszélt. A kutatás alanyainak mentális károsodása ugyan egy szinten mozgott, mégis kimutatták, hogy a több nyelvet értőknél körülbelül öt évvel később jelentkeztek a tünetek. Bialystok szerint egyértelműen megállapítható, hogy a később diagnosztizált betegek agya tovább volt ellenálló a betegséggel szemben.

A homloklebeny a felelős

A kísérlet megmutatott még egy érdekes jelenséget. Az Alzheimer-kór által már érintett, de többnyelvű embereknek sokkal jobban megy az összetett gondolkodás, mint egynyelvű sorstársaiknak. A nyelvtanulásnak köszönhetően ugyanis jobban működik a prefrontális kéreg, amely a gondolkodásért, a beszédért és a személyiségért felelős homloklebenyben található. Na de mit is jelent ez magyarul? Ahogy nincs szüret szőlő nélkül, úgy nincs kommunikáció és beszéd működőképes homloklebeny nélkül sem.

A nyelvtanulás ellenszer lehet

A több nyelvet használó embereknek összetettebb agyműködésre van szüksége, hogy átváltsanak egyik nyelvről a másikra. Elméjük megedződik, és egyszerűbben veszi a mentális betegségek által elé gördített akadályokat. A jelenség logikus, gondoljunk csak bele, egy olimpikon is jobb kondícióval indul neki egy maratoni futásnak, mint az állandóan tévé előtt ülő bácsi a szomszédból.

A Vita-Salute San Rafffaele Egyetem kísérletei idén erősítették meg Ellen Bialystok hat évvel ezelőtti kutatási eredményeit. Nyolcvanöt beteget vizsgáltak, akikről egyértelműen kiderült, a nyelvtudás hiánya befolyásolja betegségük kialakulásának tempóját. Igaz, a kór leggyakrabban hatvanöt éves kor felett jellemző, mégis időben gondolnunk kell a védekezésre.

A fentiek tudatában vitathatatlan a nyelvtudás fontossága. Minél előbb kezdjük el az ismeretszerzést, annál eredményesebb ellenállást teremtünk.

(M.F.)

A cikk forrása itt és itt >>