Az aggódó szülők tehetnek a Pán Péter szindrómáról?

A Pán Péter szindróma egyre több fiatalt érint
A Pán Péter szindróma egyre több fiatalt érint

A szülői ház előnyeinek élvezői azok a 20-30 év közötti fiatalok, akiknek eszük ágában sincsen elhagyni a kényelmes fészket. Örökké gyerekek akarnak maradni, akárcsak Pán Péter. Innen ered az őket érintő betegség, a Pán Péter szindróma neve is. 

Ez már nem Sohaország!

Már írtunk korábban a mamahotel kialakulásáról, ami nagyban összefügg a Pán Péter szindrómával. Ez a pszichológiai jelenség azonban azokat a fiatalokat érinti, akik képtelennek érzik magukat a felnőtté válásra. Felnőtt testükbe gyermekelme szorult, és nem tudják, vagy egyszerűen csak nem akarják elkezdeni saját, érett életüket. Pedig ha nem hagyják el a fészket, soha sem válnak felelősségteljessé, függetlenné. Később talán családanya vagy családapa sem lesz belőlük.

A szülők tehetnének róla?

A szülők feladata lenne, hogy felkészítsék gyermekeiket a felnőtt életre. Sok édesanya azonban ahelyett, hogy útnak indítaná kisfiát vagy kislányát, örökké óvni akarja őt a négy fal között. Szociológusok kimutatásai szerint a jelenség miatt sok esetben a túlaggódó, védelmező szülők hibáztathatók a Pán Péter szindróma kialakulásáért.

Humbeline Robles Ortega pszichológia professzor szerint azok a szülők, akik a széltől is kétségbeesetten óvják gyermeküket, nem segítik elő függetlenedésüket. Így ugyanis nem fejlődnek ki náluk azok a képességek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egyedül is elboldoguljanak az életben.

A férfiak érintettebbek

A Pán Péter szindróma mindkét nemet utolérheti, de többségében „anyuci kicsi fiát”, vagyis a férfiakat érinti. Tünete lehet a megbízhatatlanság, a felelősségek kerülése és az önbizalomhiány. Legtöbb esetben félnek a magánytól, így állandóan emberekkel veszik körül magukat. Gyakran a legkevésbé sem nyitottak a kritikára, mind munkahelyükön, mind magánéletükben hárítanak, ha bírálni próbálják őket.

Nem ritka jelensége a Pán Péter szindrómának a fiatalabb partnerek után való vadászat sem. Amint egy párkapcsolat komolyabbra fordulna, a Pán Péterek menekülőre fogják. Fiatalabb partnert keresnek maguknat, így remélve, hogy tovább halogathatják a családalapítást. Friss kapcsolatuknak köszönhetően nem kell tartaniuk attól, hogy felelősségek hárulnának rájuk.

Nincsenek tisztában a helyzetükkel

A pszichológusok szerint a legnagyobb problémát a tudatlanság jelenti. A Pán Péter szindróma által érintett fiatalok nincsenek tisztában a helyzetükkel. A tagadás fázisában ragadtak, így nem hajlandóak belátni, hogy változtatniuk kellene életvitelükön.  Elhomályosult ítélőképességük miatt lenne különösen fontos, hogy a szülők segítsék őket az elszakadásban, ne pedig maradásra bírják őket. Sohaország és a mamahotel kapuja is be kell, hogy záruljon egyszer.

(M.F.)                                                                                          A cikk forrása itt >>

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>