Egy új tanulmány azt mérte fel, hogy a nők mennyire elégedettek életükkel, kapcsolatukkal és magabiztosságukkal. Az eredmények szerint az 50 feletti nők sokkal boldogabbak életükkel, mint a huszonévesek. Ezzel mi kutatás nélkül is abszolút egyetértünk, de azért nézzük a részleteket!
A felmérésben 1000 50 és 65 év közti nőt, valamint 1000 20-30 év közötti nőt kérdeztek az életükről, kapcsolatukról, önbizalmukról és összességében arról, hogy mennyire elégedettek az életükkel. Az eredmények magukért beszélnek és bizonyítják, hogy 50 felett sem áll meg a világ!
Az 50 feletti nők elégedettek a kapcsolati státuszukkal
A kutatásban részt vevő nők több, mint fele elégedett kapcsolati státuszával – legyen az akár házas, kapcsolatban élő vagy szingli. Ez a szám elsőre hangzik nem túl magasnak, de összehasonlításképpen: a fiatalabb nők mindössze 44 százaléka mondja ugyanezt magáról.
Továbbá az 50 feletti nők hatoda érzi úgy, hogy jobban néz ki, mint korábban bármikor, miközben a fiatalabb korcsoportokban csupán minden tizedik nő érzi ugyanígy.
Az életmód terén sincs szégyenkeznivalónk
A kérdések nem csak az érzésekre tértek ki, de az életmódra is. Bár ezt mi magunk is tudjuk, de a kutatás is alátámasztja, hogy lehet minden szempontból aktív és kielégítő életet élni 50 felett. A válaszokból az derült ki, hogy a korunkbeliek jelentős része elégedett szexuális életével – ha még nem tetted, olvasd el cikkgyűjteményünket, melyben bemutatjuk milyen a szex 50 felett -, a szingli nők 70%-a pedig rendszeresen jár randizni. A testmozgás terén is jobban teljesít a korosztályunk a fiatalabbaknál, az átlagosan heti 2 óra edzéssel magasan a húszas korosztály felett vagyunk.
A média továbbra is rosszul kategorizál
Mindezek ellenére a 50 feletti nők továbbra is úgy érzik, hogy a társadalomban és főként a médiában rossz percepciók élnek a korosztályt illetően.
“…ezek a nők továbbra is lelkesek a munkájukat illetően, élvezik a szerelmi életüket és érdekes programokon vesznek részt. Azok az idők rég elmúltak, amikor az 50 feletti élet az otthoni kötögetésből és olvasásból állt.”
Tanácsok a fiatalabb generációknak
A kutatók arra is kitértek, hogy mit tanácsolnának az 50 feletti nők fiatalabb társaiknak. A leggyakoribb válaszok a következők voltak:
- élvezd a randizást és a különböző emberekkel való ismerkedést!
- tegyél meg mindent, amire vágysz, mielőtt családot alapítasz!
- semmit ne vegyél magától értetődőnek az életben!
- ne törődj azzal, amit mások gondolnak és/vagy mondanak!
- nem kell, hogy a házasság mindent vagy épp mindennek a végét jelentse!