Amelia Earhart eltűnését ismerjük, de mit tudunk az életéről?

Amelia Earhart
Amelia Earhart

Amelia Earhart misztikus, 1937-es eltűnéséről mindenki hallott, de mi a helyzet az életével? Továbbolvasva a történelem leghíresebb női pilótájának nem mindennapi életéről tudhattok meg érdekes tényeket.

Amelia Earhart egy legendás, amerikai pilótanő, író, mérnök és feminista aktivista. Az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt, lányok nemzedékeinek mutatva példát a lehetetlen leküzdésére.

Nem volt szerelem első látásra

Amelia Earhart posztumusz kiadott naplójából kiderül, hogy nem volt mindig elragadtatva a repülőktől. Gyermekkorában csak böszme, fa és rozsdás dróthalmaznak látta őket, és semmiféle lelkesedést nem mutatott a repülőgépek iránt. Huszonhárom éves koráig még csak utasként sem repült.

Egy másik nőtől tanult

Neta Snook volt az első nő, aki saját repülőgép üzletet vezetett. Tőle vette Amelia Earhart az első repülésleckéit 1921-ben, huszonnégy éves korában. Hat hónappal később már meg is vásárolta első saját repülőjét, a Kanárit. Earhart, oktatója tanácsát figyelmen kívül hagyva választotta a Kinner Airster biplane modellt. Snook szerint ugyanis a gép teljesítményéhez képest drága, és kezdőknek kifejezetten nehéz vele landolni.

Édesanyja bátorította, apja azonban félt a repüléstől

Amelia Earhart édesanyja még az örökségéhez is hozzányúlt, hogy támogassa lányát a Kanári megvásárlásában. Nyitottsága az izgalmakra nagyban hozzájárult a pilóta-legenda megszületéséhez. Amy Earhart ugyanis maga is kalandor volt. Első nőként mászta meg a Colorado-i Pikes Peak hegycsúcsot.

Mániákus pályamódosító volt

Először önkéntes nővér, majd telefonos kisasszony, végül szociális munkásból világhíres pilóta lett. Amelia Earhart karrierje csúcsán beszédeket tartott és cikkeket írt, valamint karrier tanácsadást is adott. Mindeközben pedig körberepülte a világot.

Amelia Earhart
Amelia Earhart

Házas, mégis független

George Putman támogatóként kérte fel Amelia Earhartot, hogy repülje át az Atlanti-óceánt 1928-ban. Ekkor munkakapcsolat kezdődött köztük, ami hamar romantikus vonzódásba csapott át, mígnem házasságba torkollott. Earhart azonban csak vonakodva mondott igent, féltette függetlenségét. Ezért egyezséget kötött férjével, miszerint ha egy év házasság után nem boldogok, szabadon elsétálhatnak. Putman és Earhart boldogan éltek a nő 1937-es eltűnéséig.

Még mindig keresik

Számos elmélet próbálja megmagyarázni Amelia Earhart eltűnését. A legelfogadottabb teória szerint kifogyott az üzemanyaga és navigátorával együtt a Csendes-óceánba zuhant. Mások szerint egy szigeten landolt, ahol a szomjúság, az éhség vagy japán katonák végeztek mindkettőjükkel. Nikmaroro szigetén találtak is erre néhány közvetett bizonyítékot, és egy, az utóbbi években talált csontvázat is neki tulajdonítanak. Ugyanakkor továbbra sincs arra pontos válasz, hol és hogyan vesztette életét.

(D.R.)                                                                                             A cikk forrása itt >>

Tudtad, hogy traumák sora kísérte Virginia Woolf életét?

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>