A testmozgás 50 felett nem jelenti azt, hogy vért kell izzadnod!

A testmozgás 50 felett másként optimális, mint fiatalon
A testmozgás 50 felett másként optimális, mint fiatalon

A testmozgás minden korban kulcsfontosságú, azonban el kell fogadnunk a tényt, hogy feltételei korosztályonként eltérnek. 50 felett már nem sportolhatunk ugyanúgy, ahogyan azt huszonévesen tettük. Az egészségével játszik az, aki nem tart be néhány alapvető szabályt.

Lásd be!

Ha akarjuk, ha nem, ha készen állunk rá lelkileg, ha nem, akkor is el kell fogadnunk a tényt, hogy a testünk már nem olyan, mint 20-30 évvel ezelőtt volt. Sőt, a tíz évvel ezelőtti formájához sem igazán hasonlít már. Az idő telik, az emberi szervezet pedig öregszik, az óra senki kedvéért sem áll meg. Pár perc néma csönddel gyászold meg hát, ami elmúlt, aztán jól figyelj a tanácsainkra, mert ezek mind-mind a te javadat szolgálják!

Hagyj időt a testednek!

Két edzés között kétszer annyi szünetre van szükséged, mint a harmincas éveidben volt. A legjobb, ha kihagysz két napot, mielőtt újra mozogni kezdesz. 50 felett már nem regenerálódnak olyan gyorsan az izmaink, így a testmozgás sűrűsége bátran csökkenthető.

Ne felejts el bemelegíteni!

A bemelegítés minden korban fontos, 50 felett viszont szigorúan tilos megfeledkezni róla. Azoknak, akiknek ízületi gyulladásuk van, kifejezetten nélkülözhetetlen a testmozgásra való megfelelő előkészülés. Bemelegítés nélkül sokkal könnyebb megsérülni, 50 felett ráadásul amúgy is fogékonyabb a testünk a sérülésekre. A bemelegítés akkor sem maradhat el, ha sietsz valahova, vagy ha késve értél be edzésre. Hidd el, az edzést követő, heteken át tartó fájdalom során átkozni fogod magadat, amiért nem szakítottál időt a felkészülésre.

A nyújtás nem bemelegítés!

Talán 50 felett már tudod, hogy mekkora tévhit az, hogy a nyújtás egyenlő a bemelegítéssel, ha mégsem, most mindenképpen jegyezd meg egy életre! Csakis a már bemelegedett izmokat szabad nyújtani! Nem véletlen, hogy a legtöbb edzésnek csak a végén található a rendes nyújtás.

Ne hajtsd túl magadat!

Fiatalként biztos sokszor kiabáltak neked az edzőid hasonlókat, mint „Szólj, ha nem fáj, és segítek!”, „Az a jó, ha fáj!”, ám tudnod kell, hogy 50 felett már nem kell, hogy fájdalmat érezz. Állj meg, amint úgy érzed, valami nem esik jól, mert többet árthatsz magadnak, mint hinnéd! Nem kell növelned a súlyokat, nem kell a határaidat feszegetned. A testmozgás 50 felett már nem kell, hogy a vért izzadásról szóljon.

(M.F.)  A cikk forrása itt >>

Miért hanyagoljuk el a külsőnket 50 fölött?

Ha a cikkel kapcsolatban bármi eszedbe jutott, írd meg nekünk! Ezt egyszerűen megteheted ide kattintva  >>